MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)
I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - KlSASSZONDY ÉVA (MOL): A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének története 1935-1951 között
magállapított felügyeleti jogra hivatkozva utasította a főispánokat, hogy a levéltárak fejlesztését szorgalmazzák, abban működjenek közre, mert eljárásukról ellenőrzés útján fog meggyőződni. A december 7-i felolvasó ülésen Markó Árpád alezredes hadikvéltárak külföldön" és K. László József alezredes iy Az 1740-ben felállított magyarországi főhadparancsnokság működése és levéltárd' címmel tartott előadást. A levéltári szakosztály a felolvasásokkal is a levéltárügy fejlesztését és ennek érdekében a helyzet feltárását, ismereteinek és áttekintésének gyarapítását, a különböző levéltári területeken működő szakemberek közösségének megteremtését és elmélyítését kívánta szolgálni.'' 2 Az egyesület jelentős tagtoborzási tevékenységet is folytatott, valamint erősítette a külföldi kapcsolatokat, főleg könyvtárosi területen. Évente megjelenő szakbibliográfia- sorozat indítását határozta el, megjelentette a Magyar Könyvszemlét, és előkészítette az Évkönyv II. kötetét. A vallás- és közoktatásügyi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával saját kiadásában tervezte megjelentetni a Szinnyei-féle Magyar Írók című sorozat új 20 kötetét, amelynek anyagát Gulyás Pál múzeumigazgató gyűjtötte össze. Az első nagysikerű könyvtárosképző tanfolyam után 1937. november 29-én megindították a második tanfolyamot, amely április 13-ig tartott. A továbbképzésen 29-en vettek részt, és 1938 májusában 21 hallgató vizsgázott sikerrel' J 1938. március 18-án a könyvtári és levéltári szekció együttes ülést tartott az Országos Levéltárban, ahol Förster Rezső székesfővárosi vegyészmérnök tartott előadást „A harcigázok hatása a levéltári anyagra" témakörben. Az egyesület az évi rendes közgyűlését 1938. június 15-én tartotta meg a Parlamenti Múzeumban. Fitz József elnöki megnyitójában helyzetképet adott a „világ könyv- és nyomtatvány-termeléséről\ amely hallatlan mértékben fokozódó iramával új problémák elé állította a könyvtárakat. IványiGrünwald Béla arról tartott előadást, hogy a közönség hogyan látja a levéltárat és a levéltárosokat. }r A levéltár közönsége általában hajlandó a mai modern kartotékrendszer föltételezésével azonnali és kutatás nélküli felvilágosítást elvárni akár egy egyszerű név közlése alapján. Csillagászati számok mindennél beszédesebben igazolják, hogy a közönségnek ilyen kiszolgálását lehetővé tevő cédulakatalógus 32 Uo. 67. p. 33 ASZTALOS MIKLÓS: Beszámoló a Magyar Könyvtáros és Levéltáros Egyesület által rendezett második könyvtárosképző tanfolyamról. Évkönyv II. 72. p.