MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - KlSASSZONDY ÉVA (MOL): A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének története 1935-1951 között

elkészítése gyakorlatilag a lehetetlenségek birodalmába tartozik."^ Elhangzottak még Varga Endre: Ipari, kereskedelmi és pénzintézeti levéltárak a nyugati államokban, Markó Árpád: A hadilevéltárak külföldön és K. László József: Az 1740-ben felállított magyarországi főhadparantsnokság működése és levéltára című előadások. A közgyűlés után megkezdték az Egyesület II. kongresszusának szervezését, amelynek megrendezését az 1938. október 6. és 9. közötti időszakra tűzték ki, azonban a külpolitikai helyzet és az I. bécsi döntés miatt ezt 1939-re halasztották. A szakosztályi rendezvények is elmaradtak, ugyanis a könyvtárosokra és levéltárosokra hárult a visszacsatolt felvidéki közgyűjtemények helyzetének feltérképezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1929: XI. t.c.-ben meghatározott főfelügyelettel 1938. novem­ber 18-án Herzog József országos levéltári főigazgatót bízta meg. A visszacsatolt területek levéltárainak és irattárainak felmérése nem tűrt halasztást: a hatalmas munka a levéltárosokra hárult. 3 A II. kongresszust végül is 1939. június 8—11. között tartották meg. A megnyitó a Magyar Tudományos Akadémia előadótermében volt, ahol Fitz József köszöntötte a kongresszust, külön is az először megjelent felvidéki kollégákat. A megnyitó ülés témája a Pray-kódex új megvilágítása volt. Kühár Flóris egyetemi tanár ,yí Pray kódex eredete, rendeltetése és szellemtörténeti értéke" és Kniewald Károly zágrábi egyetemi tanár ,y\ Pray kódex tartalma, kora és jelentősége" címen tartott előadást. A kongresszusi munka igazi, érdemi része a két szakosztály ülésein folyt. A levéltári szakosztály három ülését az Országos Levéltárban tartotta, Herzog József szakosztályi elnök vezetése alatt. Az összejöveteleken a vendéglátó intézmény dolgozóin kívül csaknem kivétel nélkül megjelentek a törvényhatóságok levéltárosai, jelentős számban képviseltették magukat a Hadilevéltár, az egyházi és magánlevéltárak képviselői. Megjelentek a bécsi döntés értelmében visszacsatolt Felvidék törvényhatósági és egyházi levéltárosai is. A június 10-i szakosztályi ülésen a hároméves ciklus lejártával tisztújítás volt. A tagok változaüanul az addigi vezetőséget választották 36 meg. BÁNREVI GYÖRGY: A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének I. 1937-1938. évi Évkönyve. Levéltári Közlemények, 1938. 267-268. p. 35 LAKOS JÁNOS: A Magyar Országos Levéltár története. MOL, Budapest, 2006. 252. p. 36 SlNKOVICS IS'IVÁN: A Magyar Könyvtáros és Levéltáros Egyesület II. Országos Kongresszusa. Levéltári Közlemények, 1939. 339. p.

Next

/
Thumbnails
Contents