MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)
III. HATÁRON TÚLI MAGYAR LEVÉLTÁRAK - FOKI IBOLYA (Zala Megyei Levéltár) Beszámoló a Maribori Területi Levéltárban (Pokrajinski Arhiv Maribor) végzett kutatásokról
ő beszéli a magyar nyelvet, s egy személyben ő az ottani magyar anyag referense is. Söveges Gordana és a többi kollégák első nekifutásra 40 különböző levéltári fondot ajánlottak figyelmünkbe. Kolléganőmmel konzultálva úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem törekedhetünk az egyes fondok beható megismerésére, hanem mivel a hazai szakmai közönségnek az itteni anyagról gyakorlatilag még semmi információja nincs, inkább valamiféle általános képet kell nyernünk az itt őrzött, magyar vonatkozású levéltári anyag jellegéről és összetételéről. Amit rögtön meg kellett állapítanunk az az volt, hogy Szlovéniában nincs a magyarországi levéltári stmktúrára jellemző, fondfőcsoportokra tagolt, egységes levéltári iratnyilvántartás. Nyilvántartási rendszerét jelenleg minden szlovén levéltár maga alakítja ki. A magyar vonatkozású anyagot illetően viszont a maribori levéltárnak kiválóan használható, számítógépen feldolgozott segédletei vannak. Mi mindenekelőtt ezeket igyekeztünk tanulmányozni, s ezzel párhuzamosan több fondból is kértünk ki dobozokat az iratok tényleges ellenőrzése végett. Ennek során láthattuk, hogy az iratok provenienciájukat tekintve egyrészt a történeti Magyarország területéről származnak, s a trianoni békeszerződés rendelkezései következtében kerültek a Maribori Területi Levéltárba, másrészt 1920 után az ottani magyar helységekben működő, különböző iratképző szerveknél keletkeztek. A Magyarország területéről származó iratok eredeti keletkezési helye Vas és Zala megye, egy esetben találtunk Bács-Kiskun megyére vonatkozó irattöredéket. Évkoruk túlnyomórészt a XIX-XX. századot öleli fel. Akadnak olyan fondok, ahol ha az illető szerv működése nem szűnt meg 1920-ban, akkor a Trianon után keletkezett iratokat egyesítették a korábbi anyagokkal, s az évkor 1920 előtt indul és 1920 után zárul. Ilyen pl. a Muraszombati Járásbíróság (Okrajno sodisce Murska Sobota) 1872-től 1941-ig vagy a Lendvai Járásbíróság (Okrajno sodisce Lendava) 1866-tól 1945-ig terjedő anyaga. Ugyanezt mondhatjuk el néhány muravidéki iskola anyagáról is. Az iratok többsége azokból a magyarországi levéltári fondokból eredeztethető, amelyek anyaga a két megye önkormányzati és igazságszolgáltatási szerveinek, valamint az állami közigazgatás helyi szerveinek működése során jött létre. Ilyenek pl. a Vas Megye Alispánjának, Zala Megye Alispánjának, Vas Megye Közigazgatási Bizottságának, Zala Megye Közigazgatási Bizottságának, a Muraszombati Járásbíróságnak, az Alsólendvai Járásbíróságnak, a szombathelyi Magyar Királyi Allamépítészeti Hivatalnak, az Alsólendvai Adóhivatalnak stb. fondjából származó iratok. Emellett mint említettük - találhatók iskolai anyagok, és fellelhetők egyes muravidéki