MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - SZEGŐFI ANNA (BFL): Egyesületek a XX. században (vázlat)

szimbólumok része volt a színhasználat; a nemzeti színek mellett, általában a város színei, majd később a szocialistákat jelképező vörös. Találkozhatunk, saját színkombinációkkal is, főként a sportegyesületeknél, nyilván a versenyeken indulók egyértelmű megkülönböztetése érdekében. Megfigyelhető, hogy a színek kiválasztásánál a hagyományos népi szimbolikát vették figyelembe; a zöld a reményt, a piros a szeretetet jelképezte, a sárga az arany utánérzése. A jelkép része volt sok esetben a jelmondat is, ezek leginkább a bibliából vett, erkölcsi tartalmakat hordozó idézetek voltak. Szép példa a Miskolci Daláregylet „Szabadságot, hazát a dal tanít szeretni" jelmondata, amely egyben címe volt az egyesület e célra írt himnuszának is. A zászló a nemesi címert díszítő sátor és palást átörökítése, használatát a lovagi és hadi események tették szükségessé. A zászlókat az egyesületek az ünnepi rendezvényeken, felvonulásokon és a közösségi házak jelzésére használták. Nevezetes egyesületi zászló a genfi konvencióval hitelesített fehér alapú vörös keresztes lobogó, amelyet — mind a mai napig — a kötözőhelyek, szállítóeszközök és kórházak védelmére használnak. A hovatartozás külső megjelenítését célzó ruházaton viselt jelvény mellett a barát és ellenség megkülönböztetésére használt jelszóról is érdemes említést tenni. A jelszót főként a nemzeti ellenállásban, majd az illegalitásban használták, de jelmondat értelemben a nyilvánosság előtt is. Legszebb példája a „Jó szerencsét?', amit egyesület névként, jelszóként, jelmondatként és köszöntésként is használták a bányász egyesületek szerte az országban. Jelszóként foghatjuk fel az egyesületi életben elterjedt bajtárs, testvér, szaktárs, elvtárs megszólításokat is. A hatalom igen korán felfigyelt a jelképek használatával szervezett ellenállási tevékenységre, már 1879 óta része az egyesületi jog szabályozásának a szimbólumok, jelképek tiltása. Az alapszabályban kötelezően meg kellett fogalmazni a tagokra vonatkozó kötelességeket és jogokat. A szabályoknak egyik része általános ismérveket takar: a kültag, beltag, pártoló tag, működő tag, tiszteletbeli tag jogainak és kötelességeinek felsorolásánál a különböző egyesületeknél szinte szószerinti megegyezéseket találunk, lévén, hogy a tagsági jogviszony törvényileg szabályozott volt. Az általános ismérvek mellett olyan megkülönböztetéseket is találunk, amelyek a tagság összetételét jellemzik. Általában kizáró tényezőként szerepel a vallási hovatartozás, a foglalkozás: iparos, kereskedő, kőműves, vagy a szélesebben értelmezett „intelligencia", azaz az értelmiség, vagy annak egyik rétege; jogász építész, gyógyszerész. A jogi megfogalmazás mellett természetesen létezett egyfajta kiválasztódás., sok esetben pedig a közgyűlés által a vezetőségre ruházott hatáskörben a tényleges kiválasztás is.