MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

MlLENA OSTROLUCKÁ: Családtörténeti kutatások a szlovákiai levéltárakban

mozog a fénymásolandó oldal nagysága szerint. 2004 -ben a területi levéltárak összesen 591 genealógiai reserset készítettek, ebből 369 -et a külföldi, 222 -t pedig hazai megrendelők részére. Az utóbbi öt évben, a szlovákiai levéltárakban összesen mintegy 2800 genealógiai resers készült. A családtörténeti kutatások harmadik módját az a tudományos és publikációs tevékenység jelenti, amely a levéltárak és levéltári szakdolgozók, vakmint a Szlovák Genealógiai és Heraldikai Egyesület és a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Könyvtár Genealógiai Kabineté közti együttműködés keretében valósul meg. Elmond­hatjuk, hogy ezen a szakterületen sok egykori és jelenlegi levéltári dolgozó is tevékenykedik. Néhány kolléga sikeresen szerepel a Szlovák Genealógiai és Heraldikai Egyesület által évente meghirdetett „A legjobb családtörténeti munka" c. versenyen. Az állami levéltárak és a Szlovák Genealógki és Heraldikai Egyesület együttműködésének legfrissebb eredménye az egyesület által 2004-ben megjelentetett két kiadvány. Az egyik, Zuzana Oros és Milán Sismis munkája: „Rodové postupnosti a ich grafieky vyvoj" /A családok, nemzetségek grafikai fejlődése/, 2004-ben jelent meg Túrócszent­mártonban. Az európai családtörténeti ábrázoksok fejlődésével foglalkozik, különös tekintettel a hazai környezetre. A másik munka: „Prírucka ku genealogickému vyskumu na Slovensku a v slovacikálnom zahranicí" I. /Kézikönyv a szlovákiai levéltárakban végzett családtörténeti kutatásokhoz/. A kézikönyv tulajdonképpen kalauz a szlovákiai genealógusok és kutatók részére, melynek első része elsősorban a szlovák levéltárakban végzett genealógiai kutatások forrásait ismerteti. A levéltáraknak, a csakdtörténeti kutatások terén elért pozitívumai és sikerei ellenére, sok gondja is akad. Többek közt az egyes plébániák anyakönyveinek a különböző elhelyezése, a kutatók által kért eredeti anyakönyv-példányok és a róluk készített másolatok, vakmint a levéltári dokumentumok védelmét szolgáló szabályok betartása közti látszólagos ellentét, a kutatást megelőző várakozási idő hossza, stb.

Next

/
Thumbnails
Contents