MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

SÖLCH MIKLÓS (MOL): Fejér György királyi könyvtáros és a Codex diplomaticus

az előfizetőkre támaszkodhatott. Egyedül készítette a kéziratokat, nem volt segítsége az összeolvasásokhoz sem. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az első kötet megjelenésekor már 63 éves volt a szerző s másfél évtized alatt 42 kötetet jelentetett meg egyedül, csak csodálhatjuk hiheteden munkabírását. S közben volt még ereje történeti és filozófiai tartalmú tanulmányok megírására is! A szövegek közlésénél elsősorban az Egyetemi Könyvtárban lévő hatalmas másolatgyűjteményeket vette alapul, de emellett kiterjedt levelezést is folytatott tudóstársaival és maga is gyűjtötte útjai során az okleveleket. A szövegek után gondosan feljegyezte azok eredetét, forrását is, melyek ma is sokszor segítik a levéltárost és kutatót. Az utolsó kötet megjelenésekor az előfizetők száma már lecsökkent, mintegy 87 lehetett a számuk. A 42 kötetben az ókortól kezdve egészen a XV. századig találhatók források Magyarország történelméhez. Művének folytatására többen vállalkoztak. Az Albert király halálától Mátyás király haláláig terjedő részt Teleki József gyűjtötte össze, az Árpád­kori részt Wenzel Gusztáv egészítette ki, történetírók, lexikonok, szótárak sora merített a műből. Sokan tették szóvá, hogy a hatalmas műhöz nem készített mutatót szerző, de az összeállítás fáradságos munkájára senki sem vállalkozott. A hiányt végül az idős bencés szerzetes, Czinár Mór készítette el és jelentette meg. A szerző a Codex diplomaticus utolsó kötetének megjelenését követően sem pihent meg, hanem új munkákhoz látott. Hozzáfogott Magyarország egyháztörténetének megírásához, kiadta a Magyar egyházjog okmánytárát, a kunok eredetéről és a kazárokról írt tanulmányokat. Milyen tanulságokat hordoz számunkra Fejér György életműve és a Codex diplomaticus? Fejér György azon tudósaink közé tartozik, akik munkájukat magányosan, sok meg nem értés közepette, alázattal és fáradhatadanul végezték. Az általa elültetett fa nagyra nőtt, gyümölcseivel nemzedékek táplálkoztak és táplálkoznak ma is. A reformkori közélet zajos évtizedeiben, a könyvtár magányában alkotó tudós pap olyan maradandót alkot, mely emberöltőkön át, mind a mai napig segíti a

Next

/
Thumbnails
Contents