MLE 2005. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2006)

SÖLCH MIKLÓS (MOL): Fejér György királyi könyvtáros és a Codex diplomaticus

jóvoltából kanonokságot nyer, mely az idős tudósnak 74 éves korában végre biztos anyagi feltételeket teremt, melyet olyan régóta szeretett volna elnyerni tudományos munkájának folytatásához. 1843-ban vonul nyugdíjba, 1851. július 2-án hunyja le szemét örökre. Ünnepélyes búcsúztatására csak másfél évtized múlva, a kiegyezés közeledtével nyílik lehetőség. Életrajzát Zsidi János foglalta össze, mely a piaristák doktori értekezései között jelent meg 1936-ban. A Codex diplomaticus születése Az oklevélgyűjtemény összeállításának szükségességéről a szerző maga vallott a Tudományos Gyűjtemény 1828. évi számának lapjain. A folyóiratot, mely egy évtizeddel korábban az ő kezdeményezésére született és melynek alapító szerkesztője volt, a szerkesztőségből való társaságban támadt ízetlenségek miattf távozása után sem hagyta cserben, hanem írásaival rendszeresen jelentkezett a lap hasábjain. A Codex diplomaticus kiadását bejelentő cikkben a tudomány óhajtott hazai elterjedésének egyik gátját éppen egy általános okleveles gyűjtemény hiányának tulajdonítja. iy A kiformált nemietek sorába lépett magyarok nem tűrik majd a minden okleveles gyűjtemény nélkül-létük kisebbségét a tudós Európa eló'tf' - írja. Ismeri a külföldön megjelent diplomatáriumokat, akár egyházi, szerzetesrendi, akár világi megbí­zásból készültek. Világosan láttatja az oklevelek forrásértékét a történetírókhoz és krónikákhoz képest, sőt a magyar nyelvtörténetben játszott jelentőségükre is felhívja a figyelmet. Nagyra értékeli és folytatni kívánja forrásgyűjtő elődeinek (Hevenesi Gábor, Pray György, Katona István, Bél Mátyás, Batthyány Ignác stb.) munkásságát. Az első hat kötet tervezetét közre bocsátja. Az előfizetők, ha nem is elegendő számban, de lassan gyülekeztek. A felhívás hatására a prodromusban közzétett listán 136 példányra fizettek elő. A legnagyobb számban egyházi embereket találunk közöttük, püspökök, kanonokok, apátok, plébánosok, teológiai tanárok, de a világiak közül is többen szerepelnek a névsorban, sőt városok, városi tisztségviselők találhatók közöttük. A művelt emberek kicsiny, de lelkes csapata Fejér vállalkozása mellé állt. Anyagi támogatást máshonnan nem kapott. A királyi engedélyt a kiadáshoz elnyerte ugyan, de a nyomdaköltségeknél csak saját anyagi erejére és

Next

/
Thumbnails
Contents