MLE 2004. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2005)

I. KÉPZÉS, RENDEZÉS, SELEJTEZÉS SZEKCIÓ - Szabadi István: Rendezési munka a református egyház Levéltáraiban

SZABADI ISTVÁN (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár) Rendezés és selejtezés a református egyház levéltáraiban Egyházi levéltárak számára az első tudományos levéltárelméleti munkát id. Révész Imre 1868-ban készítette „Levéltáraink megóvásáról és rendezéséről" írt tanulmányában. Ebben nyomatékosan felhívja a figyelmet a levéltárak rendkívüli fontosságára, elmondva, hogy a levéltárakban őrzött oklevelek, iratok unikumok, s ha pusztulásra jutnak, nincs emberi erő, mely azokat pótolhatja. „Meg vagyok győződve afelől, hogy valóban itt van az idő, amelyben minden illető egye embernek, gyülekezetnek, megyének, kerületnek a legkomolyabban fontolóra kell vennie a levéltárak ügyét és erélyesen munkához látni, mígnem késő" - írja Révész. Az általa kezdeményezett levéltári rendezés és a tiszántúli egyházkerületi közgyűlésen történt intézkedés után csak hetven év múlva, 1938. július 1-én lépett életbe az az új levéltári szabályzat, amely döntő lépést jelentett a református levéltárügyben. A református egyetemes konvent intézkedéséről van szó, amelyben alapvető szerepet játszott az akkori konventi levéltári bizottsági előadó, Szabó István, a MOL levéltárosa, történészprofesszor. Az általa készített „Levéltári útmutató" közös egyházi kiadványként 1941-ben került a gyülekezetekhez, egyházmegyékhez és egyház-kerületekhez. A sok tekintetben ma is helytálló, alapos és körültekintő kézikönyv pontosan részletezi egyházi levéltári feladatainkat. A minden egyházi levéltári anyagra kiterjedő rendezés nem valósult meg, csak 1951 után indult meg ilyen irányú munka Esze Tamás kezdeményezésére. Ekkor jöttek létre egyházkerületenként központi levéltárak, s megkezdődött a levéltári anyag felmérése és rendezése. Ugyanekkor a szalmúnisztérium nemzeti érdekű magánlevéltárakká nyilvánította az egyházi levéltárakat, az irattárakat pedig