MLE 2004. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2005)

I. KÉPZÉS, RENDEZÉS, SELEJTEZÉS SZEKCIÓ - Kisasszondy Éva: A MOL 1945 utáni politikai kormányszervek és MDP-MSZMP osztályán folyó rendezési munkák

Visszatekintve az osztály elmúlt 12 évére, meg kell állapítanom, hogy néha hihetetlen erőfeszítések árán tudta csak a levéltári törvényben előírt feladatát teljesíteni. Ez elsősorban a kárpóüásokkal összefüggő hatalmas méretű adatszolgáltatási kötelezettség, a minősített iratok felülvizsgálata kapcsán kirótt feladatok, az államapparátus folyamatos átszervezésének nyomon kísérése, az iratkezelési problémák, az irattári selejtezések ellenőrzése és nem utolsó sorban az ugrásszerűen meg­nőtt kutatói igény és egyéb ügyfélszolgálati megkeresések kiszolgálása miatt volt. Ehhez hozzájárult az osztály dolgozóinak nagymértékű cserélődése is. A fenti okok miatt, habár az osztályon mindig folyt iratrendezés, azonban nagyobb volumenű munkák csak az elmúlt években kezdődtek el. Az V. osztály illetékességi körébe tartozik a törvényhozás és az államfői hatalom szerveinek, a Minisztertanács (mint testület), a Minisztertanács titkársága, egyes kormánybizottságok és országos hatáskörű szervek, a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, Igazságügyi Minisztérium, a művelődési és közoktatási tárcák, az egészségügyi, népjóléti, munkaügyi minisztériumok, az állami ellen­őrzésügy, a tömegtájékoztatás szervei, ezek közvetien felügyelete és irányítása alá tartozó intézmények és a már említett MDP és MSZMP dokumentumait. Az elkövetkezendő években beszállításra kerül 1990­ig, a rendszerváltás előtti szocialista korszak még a szerveknél kint lévő maradandó értékű iratanyaga, így egységes áttekintésünk lesz a korszak államigazgatásának és állampártjának szervezetéről, iratter­meléséről és iratkezeléséről. Fel lehet mérni és felül lehet vizsgálni az egyes anyagrészek rendezettségi szintjét, a segédletek használható­ságát, és ki lehet jelölni a feltárás mélységét, valamint körültekintő iratértékeléseket lehet elvégezni. Felelődenség lenne azt állítani, hogy ez a hatalmas mennyiségű irat­anyag belátható időn belül azonos szinten rendezve és selejtezve lesz. Éppen ezért meg kell határozni azokat az anyagrészeket, amelyek leginkább a társadalom és a kutatói érdeklődés középpontjában állnak és ezeket kell a lehető legmélyebb szintig feltárni. Ezen felül az egyes minisztériumok döntéshozó testületeinek iratait kell elemeznünk

Next

/
Thumbnails
Contents