MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA

gyűjtőlevéltára, ahová néhány végveszélyben lévő, gyakorlatilag meg­szűnt gyülekezet iratait vitték. A jogi lehetőség tehát elméletileg adott ahhoz, hogy az EOL a gyüle­kezeti levéltárak anyagát is fokozatosan begyűjtse. Ennek azonban több akadálya van: a gyülekezetek önálló jogi személyek, a levéltár a tulajdo­nukban van, s nehezen kötelezhetők anyagaik átadására. Ezzel kapcso­latban eltérőek gyakorlati tapasztalataink: van, ahol örülnek a levél­tártól való „megszabadulásnak" - részint a gondtól menekülnek meg, részint pedig belátják, hogy maguk már nem tudnak gondoskodni az anyag biztonságos őrzéséről. Van ahol azonban - érzelmileg teljesen érthetően - ragaszkodnak a levéltárhoz, hiszen annak elvitelét úgy élik meg, mint a gyülekezet „halálos ítéletének" aláírását. Valóban igaz, hogy a gyakorlatilag megszűnt egyházközségekből kell elsősorban levéltárba szállítani az anyagot. A nagyobb arányú levéltár beszállítás másik akadálya a „fogadó" olda­lon van: az EOL raktárai megteltek, az elmúlt évben már a szabályzat sze­rint a gyűjtőkörünkhöz tartozó néhány intézmény iratit sem tudtuk fogadni. A gyülekezeteknél az 1970-es felmérés szerint mintegy 700 fo­lyóméternyi levéltári anyag található. Raktáraink bővítésére házon be­lül nincs lehetőség, talán az Evangélikus Hittudományi Egyetem Zug­lóban található épületének bővítése kapcsán lesz lehetőség új, külső raktár kialakítására. Új raktár esetén is fékezheti a begyűjtés lendületét, hogy az országos hatókör miatt gyakran komoly távolságokról kell be­szállítanunk az anyagot. A levéltár jelenlegi anyagainak rendezése is sok munkát igényel, hiszen fondonként más-más az anyag szerkezete és ren­dezettségi szintje, s kutatóforgalmunk is örvendetesen gyarapszik. A gyülekezeti levéltárakat elvileg természetesen nemcsak a budapes­ti EOL-ba lehetne beszállítani. Tapasztalataink szerint azonban a nyilvá­nos magánlevéltárként működő evangélikus gyülekezeti levéltárak nem tudják a környékbeli gyülekezeti levéltárak ügyét felvállalni. A már említett, bikácsihoz hasonló, területi gyűjtőlevéltárak felállítása is aggá­lyos. A Bikácson lévő anyag ugyan - hála a Tolna megyei levéltáros kol­légák segítségének, akik megbízási szerződés alapján végezték el a levéltár rendezését, jegyzékelését - rendezett, de a tárolás és az őrzés sincs megnyugtatóan megoldva, az őrzött anyag kutatása pedig gyakor­latilag lehetetlen levéltáros hiányában. A lakatlan bikácsi parókián lévő intézményt inkább tekinthetjük iratraktárnak, mint valódi levéltárnak. Valódi területi levéltárak kialakítása csak nagyobb, lehetőleg egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents