MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)
I. A GYŰJTŐTERÜLETI MUNKA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
térve - a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség iratanyagának átvételével is. 2 Kritikus, és reménytelennek tűnő helyzet csak egy területen, az egykori gazdasági minisztériumok, ezen belül is különösen a Belkereskedelmi Minisztérium iratanyaga esetében alakult ki még az 1980-as években. Az 1990-es évek közepén azonban ez is elfogadható módon oldódott meg: az iratokat 1997-ben - selejtezést követően - rendezett állapotban vehettük át. Végül is jelenleg mindössze két területen van lényegesebb lemaradás: az egykori Elnöki Tanács iratai mintegy 95%-ban - egyes ügykörök esetében egészen 1949-ig visszamenőleg - még jelenleg is a Köztársasági Elnöki Hivatal őrizetében vannak (egyébként bedobozolva, szépen rendezett állapotban). Az előző évek sikertelen kezdeményezései után úgy tűnik, a közeljövőben ezt az iratanyagot is átvehetjük. A másik jelentősebb kintlévőségünk a Belügyminisztérium iratfondja. Bár e minisztérium részéről is igen komoly erőfeszítések történtek az iratanyagok átadása érdekében, még mindig csak az 1945-1950 közötti iratanyagról mondhatjuk el több-kevesebb bizonyossággal, hogy átadása befejeződött. Egyes állagok esetében ez az időhatár már 1953, illetve néhány kisebb jelentőségű és mennyiségű iratanyag esetében ennél későbbi időpont. A lényeg azonban, hogy a Belügyminisztérium még mindig mintegy 30-35 év iratanyagának (tehát az 1950-1985 közötti iratanyagnak) az átadásával adós. S ami igazán elszomorító, hogy egyes időszakok - különösen az 1950-es évek - iratanyaga szinte teljesen hiányzik a minisztérium központi irattárából. Erről számot adni nem tudnak. Az valószínű, hogy nem a rendszerváltozás idején pusztult (vagy pusztították) el, hanem jóval korábban, azonban azt nem sikerült kideríteni, hogy mikor, s hogy a hanyagság okozta-e a pusztulást, vagy "tervszerű" előrelátás. 2 A Magyar Országos Levéltár iratátvételi gyakorlatát és eredményeit a szélesebb szakmai közvélemény is jól nyomon követhette az alábbi kiadványok alapján: A Magyar Országos Levéltár 1993-ban. Összeáll.: Lakos János. Bp. 1994.; A Magyar Országos Levéltár 1994-ben. Összeáll.: Lakos János. Bp. 1995.; A magyarországi közlevéltárak 1996-ban. Szerk.: Kálniczky László. Bp. 1997.; A magyarországi közlevéltárak iratgyarapodása 1997-ben. Összeáll.: Kaszás Marianne. Bp. 1998.; A magyarországi közlevéltárak iratgyarapodása 1998-ban. Összeáll.: Kaszás Marianne. Bp. 1999.; A magyarországi közlevéltárak iratgyarapodása 1999-ben. Összeáll.: Lakos János. Bp. 2000.