MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

VII. A LEVÉLTÁRAK TUDOMÁNYOS-ISMERETTERJESZTŐ

meg. A média képviselőinek megjelenésével kapcsolatban fontos hangsúlyozni, függetlenül attól, hogy az írott vagy elektronikus sajtóról van-e szó, mindig konkrét személyek számára kell címezni a meghívót. Egy olyan invitálás, amely személytelen módon pl. a Duna TV-nek szól, elnagyolt és udvariatlan lépésnek minősül, s a „gazdátlan" meghívó nem is számíthat sikerre. Összességében valamennyi kiadvány reprezentatív bemutatásnak megszervezése a sajtóreferens feladata. A MOL egyebekben dicséretes kiadvány-tevékenységének árnyoldalaként említhető a kiadványok értékesítése. A legtöbb kiadványt - némelyik évtizedek óta porosodik a raktárakban -, beleértve a két periodikát, a Levéltári Közleményeket és a Levéltári Szemlét is, gyakorlatilag csak a Magyar Országos Levéltár gondnokságán lehet megvásárolni, ami semmi esetre sem nevezhető kielégítőnek. A fővárosban számos olyan szakosodott könyvesbolt van, ahol hasonló jellegű kiadványokat értékesítenek, nem kétséges, hogy ezekben helye lenne a MOL valamennyi kiadványának (egyes kiadványok pedig nagyobb, általános könyvesboltok polcain is bátran helyet kaphatnának - példának a valamennyi jelentősebb bevásárlóközpontban jelen lévő LIBRI hálózatát említeném). Az értékesítés potenciális helyszíneként említhető pl. a Magyar utcai Kis Magiszter könyvesbolt (itt lehet is kapni néhány friss MOL-kiadványt), vagy az ELTE Bölcsészettudományi Karának folyosóján a különféle közgyűjtemények kiadványait árusító cég. A kiadványok értékesítésének felelőse ismételten a MOL sajtóreferense lenne. Kiállítások A Magyar Országos Levéltár, Bécsi kapu téri főépületében saját kiállítóteremmel rendelkezik, ami kétségkívül megkönnyíti önálló kiállítások megrendezését. Ugyanakkor egy alapvetően iratokat őrző közgyűjtemény számára nem jelent túl hálás témát kiállítások létrehozása, mivel egy „papíralapú" tárlat nem lehet túlzottan vonzó a közönség számára. Ellenpéldaként ilyenkor a díszes iniciálékkal ékesített címeres- leveleket és a látványos pecséteket szokás megemlíteni, ám a legtöbb látogató számára a tizedik címer és a hatodik pecsét már egyformának, tehát unalmasnak hat. Ebből adódóan, bár a hosszabb időn át a tárlókba helyezett iratok révén a kiállítóterem kihasználtsági foka látszólag igen magas, valójában nem beszélhetünk erről. Napjainkban eleve igen ne-