MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

V. LEVÉLTÁRI BIBLIOGRÁFIÁK - LEVÉLTÁRI KÖNYVTÁRAK

felekezethez tartozó gyülekezeti levéltár; a református egyház két levél­tára és a Szerb Ortodox Egyház Levéltára. A beérkezett válaszok pontosan fele, 10 számolt be az intézményben szakkönyvtár létéről, a másik 10 adatszolgáltató annak hiányáról. Ezek: a gyülekezeti levéltárak, a szerzetesi levéltárak - a jezsuiták kivételével - és 4 püspöki levéltár (Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém). Ám ettől az adattól egyáltalán nem kell megrettennünk. Az egyházi levéltárak legnagyobb része ugyanis szoros szimbiózisban él a fenntar­tó felekezet más jellegű kulturális intézményeivel. [Szűkebb hazámban, Székesfehérváron például a könyvtár és a levéltár raktárainak egy része közös, a két intézmény kutatóhelyisége és irodája egyetlen terem, ahol a könyvtár ún. segédkönyvtári állományának nagy részét is elhelyezték.] Ez az összefonódás áll a csak az első pillanatban meghökkentőnek tűnő adat hátterében. Mind a 10 önálló szakkönyvtárral nem rendelkező in­tézmény egyébiránt arról számolt be, hogy a szükséges kötetekhez így is könnyen hozzájutnak. A célirányos kérdésre pedig az esetek többsé­gében kifejezetten kijelentették a kollégák, hogy a levéltár szempontjait figyelembe veszik a könyvtári állomány bővítésekor. A szimbiózis levéltár és könyvtár között azonban az önálló szak­könyvtárral rendelkező levéltárak esetében is megfigyelhető: pl. a Kalo­csai Érseki és Főkáptalani Levéltár, az Evangélikus Országos Levéltár beszámolóiban tetten érhető egyes kötetek, elsősorban duplumpéldá­nyok tudatos ide-odaáramoltatása. Az esztergomi helyzetről pedig Önök is meggyőződhettek az elmúlt napokban: a Prímási Levéltár saját szakkönyvtárán túl a nagy múltú Simor Könyvtár kezelője is ... A szoros együttélésben helyenként azonban komoly veszélyek is rej­lenek. Ezért örvendetes tény, hogy Nyíregyházán már most gondolnak arra a vákuumra, amelyet a Szent Atanáz Főiskola levéltár közeléből tör­ténő tervezett elköltöztetése fog okozni, és ezért már most a levéltári szakkönyvtár tudatos állománygyarapításába kezdtek. Az egyházi levéltárak létező szakkönyvtárainak mérete többségében 500 kötet és néhány ezer kötet közé tehető. Akadnak azonban szíven ütő kivételek: a győri egyházmegye 250, a nyíregyházi - periodikák nél­küli - 200 kötetes állománya kifejezetten csekélynek mondható, ám a helyzetet ismerők számára nem megdöbbentő: a Győri Egyházmegyei Levéltár hosszas csipkerózsika álomból ébredt a közelmúltban újjá, a nyíregyházi helyzetről pedig imént szóltam.

Next

/
Thumbnails
Contents