MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK

A legtöbb újjászerveződött (általában kisebb) szerzetesrend nem kért vissza semmit. Voltak azonban olyan rendek is, amelyek azért nem kértek vissza iratokat, mert nem volt mit. így a jezsuiták és a kismarosi ciszterci nővérek olyan új levéltárakat alapítottak, amelyek többnyire a kommunizmus éveinek emigrációs, vagy „földalatti" iratanyagát őrzik. Akadt olyan rend is, amely visszakérte elvett iratait, de nem tette azokat nyilvánossá (Isteni Megváltó Leányai). Volt azonban olyan szerzetesi közösség is, a csornai premontreiek, akik visszakapott irataik számára nyilvános magánlevéltárat alapítottak. (Ezt egyébként tudomásom szerint mások is tervezik, mint pl. a mariánus ferencesek.) A föl nem oszlatott rendek is megkezdték államosított irataik visszaszerzését és azokat többnyire addigi központi (nyilvános) levéltárukban helyezték el. így tett a Kapisztrán Szt. János Ferences Rendtartomány, és ezt tervezik a piaristák is. Mindent összevéve tehát - bár a helyzet jelenleg még mindig átmeneti és emiatt bizonytalan - megállapítható, hogy több esetben a szerzetesi élet kommunista elnyomása, majd visszaállítása is a rendi levéltárak központosításának egy állomását jelentette, hiszen az államosítást „túlélő" rendházi iratok végső soron a rendek központi levéltáraiba jutnak. A fejlődés ezen iránya tehát megfelel azzal, amely Európában máshol is tapasztalható. Az utóbbi évtizedekben ugyanis ott is megszaporodtak az olyan elhagyott kolostorok (és más egyházi intézmények, mint pl. plébániák), amelyeknek levéltárait csak egy központi levéltárba szállítással lehet biztonságosan megőrizni. Erről a kérdésről több vatikáni megnyilatkozás és egyházi jogszabály is született. Az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága például egy 1997-es körlevelében arra hívta föl a püspökök figyelmét, hogy „az efféle összevonás az anyag fönnmaradását és ezáltal kutathatóságának és védelmének megőrzését célozza", tehát a fölmerülő jogi kérdések másodlagosak. Amennyiben azonban „az összevonás valóban alkalmazásra kerül, a fondot épen, lehetőleg eredeti elrendezésben kell megtartani, mivel csak ezen a módon őrizhető meg az áthelyezett anyag eredeti egysége".

6 Ugyanez a körlevél ezenfelül azt is 6 Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága, Az egyházi levéltárak szerepe a lelkipásztori életben, Körlevél, Róma, 1997. febr. 2., 2.1. (Magyar kiadása: Bp., 1998 [Római dokumentumok, XI]; német kiadása: DiepastoraleFunktion der kirchlichen Archive, Bonn, 1998 [Sekretariat der Deutschen Bischofskonferenz, Arbeitshilfen, 142].)