A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - V. FORRÁSKÖZLÉS

rint az adott regesztákba reprodukálásra kerüljön. Talán a legegyszerűbb a helyzet a szövegekhez mellékelt, vagy jegyzőkönyvekbe másolt végrendeletek, leltárak, becsük esetében, mert ezeket - ha a regesztázó úgy ítéli meg - az adott nyelvű szövegátírás valamely szabálya szerint, vagy betűhív alakban érdemes közölni. Ugyanakkor maga a regesztázás, az utasítások objektívnek tűnő szempontrendszere ellenére is egy szubjektív műfaj, hisz' a regesztázónak a szöveget óhatatlanul értelmeznie, rövidítenie, tömörítenie kell, és ez a néha odavetett, befejezetlen sorok, vagy központozás nélküli elnyújtott replikák esetében nem adhat mindig egyértelmű megoldást. A kérdés szerintem már itt, az eredeti textus értelmezésével, szükségszerű megváltoztatásával, idegen nyelvű szövegek esetén a különböző mértékű és részletességű magyar reprodukcióval eldőlt. Azaz: nem forráskiadás. Ezt forrástípusunk esetében csak árnyalni lehet azzal a szemponttal, hogy a regeszták a leggondosabb elkészítés ellenére sem adhatnak vissza olyan finomságokat, ami a perben vitatkozó ügyvédek műveltségére, jogismeretére utal. Ugyanis a szombathelyi jegyzőkönyvekbe bevezetett ügyvédi érvelésekben gyakran hol tartalmi, hol szó szerinti egyezéssel, hosszabb-rövidebb tartalmi „kivonatok", vagy idézetek találhatók pl. Werbőczy Hármaskönyvéből. Már a jegyzőkönyvezés szintjén is különbségek figyelhetők meg egyes ügyvédek érvelése között, amit azért sem tekinthetünk lényegtelen dolognak, mert e fórum előtt 1604-1605 során többször is pert vitt a Directio methodica ismert szerzője - ekkor a győri püspök familiárisa kosztanicai Kithonich János is. A fenti dilemma megválaszolásában egy más irányú megközelítés is segítséget adhat. Már a regeszta készítés központi utasítása is elhatárolódik attól, hogy a regesztázó a jegyzőkönyv(ek)ben található személyeket, eseményeket külön tartalmi magyarázó jegyzetekkel lássa el. Ez a szempont teljességgel érthető, hisz' a kiadvány célja a nyelvileg, paleográfiailag nehezebben használható, nagy terjedelmű forrás-sorozatok legfontosabb információinak megismertetése, az oktatás és a történetkutatás minél szélesebb körében történő ismertté tétele oly' módon, hogy a regeszta kötetnek minden bejegyzést érintenie kell. Azaz: a kötetben szereplő személyek (olykor töredékes névalakok) beazonosítása a célkitűzést messze meghaladó háttérkutatásokat igényel, és csak szerencsés esetben lehet bizonyos információkat a már publikált szakirodalom alapján megválaszolni, beazonosítani. A forrásközlések szak-