A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - AZ 1848-AS TÖRVÉNYEK

tétessék, a nép között gyorsan szétoszolván, a fentcimzett irományok ide rekesztett, s ön által, uram, előlegesen kinyomatandott számos példányait kiosztani, azoknak tar­talmát a közhitbe bizodalomba ajánlani, az ő felsége által megszentesítendő törvények­nek néhány nap alatt kihirdetése utáni rögtön teljesedésbe vételét biztosítani, ennek alapján a békét, nyugalmat, közcsendet megőrizni, s ebbeli eljárásait a törvények orszá­gos kihirdetéséig félbenszakadás nélkül folytatni; oly formán azonban, hogy az adózó nép részéről itt ott netán mutatkozó megtagadások irányában, a községeket oda utasít­sák, miként tartozásaikat, ha földesuraik követelnék, a törvények kihirdetéséig híven teljesítsék. A földbirtokosokat s képviselőiket másfelől erélyesen arra bírják és sürges­sék, miszerint ily megtagadások behajtására, - miután az úrbéri tartozások néhány nap alatt különben is végképp megszüntetnek, - erőszak semmiképpen ne használtassák; a fent elrendelt küldöttségek pedig, azon nem remélt esetekben is, ha efféle netaláni moz­galmak, a puszta megtagadásnál nem maradván, a személy- és vagyonbátorságot való­sággal és tettleg megtámadnák, először a felvilágosító értelmezést, békítő közbevetést, meggyőző rábeszélést vévén igénybe, törvényes eszközökhöz csak ezeknek ismételt si­kertelen próbája után, s akkor is a legnagyobb óvatossággal, és kímélettel folyamod­janak. Minden, netán keletkezhető mozgalomról, rövid szerkezetű de gyors tudósítása­ikat elvárva Hazafiúi üdvözlettel és teljes bizodalommal: Tisztelt törvényhatósági elnök úrnak: Pozsony, március 23-án 1848. kötelezettje gr. Batthyány Lajos nemzeti miniszterelnök 2 Temesvárt, nyomatott Beichel Józsefnél MOL 1848/49-es nyomtatványok, R 32 Időrendi sorozat. Eredeti nyomtatvány Batthyány az országgyűlési tárgyalás után azonnal megküldte a törvényhatóságoknak a még szentesítés előtt álló törvényeket, hogy a helyi lakosságot mielőbb tájékoztassa a forradalom követeléseinek az ország­gyűlés munkájakénti törvénybe foglalásáról, s ezzel a további mozgalmaknak elejét vegye. A körlevél tájékoz­tatást ad arról is, hogy a törvényhatóságok nyomtatott formában küldték tovább - a gyors tájékoztatás érdekében - a miniszterelnöki körlevelet, s törvényhatósági tisztviselők záradékkal látták el a kiadványt. Míg a korábban közölt első miniszterelnöki körlevelet záradékkal ellátva közöltük (vö.79. sz. dokumen­tum), a 2. számú körlevelet, mint eredeti nyomtatványt mutatjuk be. 1 A hivatkozott törvények nincsenek körlevél mellett. 2 A Sáros megyei kiadvány "Másolat" felirattal kezdődik, majd a szöveg után két bekezdés olvasható: „Külcím: 133 Felelős Nemzeti Minisztérium elnökétől. - Sáros megye t.c. Alispánjának hivatalosan. Eperjesen. Vette kellő engedelmességgel 1848 évi március 26-kán Hedry Ernest Sáros megye Első Alispánja." • 107 • A majorsági földek után fizetniök kell a volt jobbágyoknak Debrecen, 1848. március 27. A nemzeti miniszterelnök által közlött törvénycikkeknek úrbéri viszonyok felől rendelkező része által érdekeltetvén e város, mint földes uraság is szováthi és sámsoni birtokaira 1 nézve, és ez indoknál fogva óhajtandó lévén, hogy a város jobbágyai, mint akik nemcsak úrbéri földeket bírnak, hanem a város majorság földekit is kibérelve hasz-

Next

/
Thumbnails
Contents