Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)
A HÁROM RÉSZRE SZAKADT ORSZÁG (Turbuly Éva)
Hogy pedig ezen számvevők és ellenőrök között megfelelő rendet lehessen teremteni, és mindannyian hivatalukat helyesebben viselhessék, legkegyelmesebb urunk, a királyi felség akaratából az alább írott helyek, vagyis Nagyszombat, Szene, Sassin, Holics, Szakolca, Szenyice, Újhely és Varbó felügyelőjévé nemes Francisci Tamás urat nevezte ki, aki másokkal együtt állandóan, de különösen a vásárok, illetve a Morvaország és Ausztria felé történő marhahajtások idején az említett helyek harmincadosait szakadatlanul ellenőrizni fogja, és hivataluk hűségesebb és szorgalmatosabb ellátására fogja őket buzdítani és űzni, akiknek mindegyike köteles minden információt [számára] megadni. A tisztviselők pedig a fent említett harmincadfelügyelőtől minden egyes hónapban, vagy a megfelelő időben, amikor arra szükség lesz, bizonyos számú lepecsételt cédulát fognak kapni, amelyről ugyanezen harmincadfelügyelőnek kötelesek elszámolni, hogy tudniillik mennyi cédulát és kinek állítottak ki, hogy a cédulák számáról minden harmadik hónapban a királyi kamarához számadást tudjanak benyújtani, továbbá hogy a harmincadfelügyelő és a tisztviselők között tudott dolog legyen, hogy vajon a tisztviselők számadása szerint a kereskedőknek kiadott cédulák száma megegyezik-e, maradt-e náluk néhány cédula, amely számadáskönyvbe az ily módon szám szerint bejegyzett cédulákat a harmincadosok a kereskedők nevét, akik részére a cédulát kiállították, továbbá az áruk fajtáját és mennyiségét vagy az ökrök számát, melyeket az országból kihajtottak, illetve az országba beszállítottak, a cédula kiállításának biztos és bizonyos évével, hónapjával és napjával írják be, és ügyeljenek arra, nehogy rövidítéseket, vagy ahogy mondják, közjegyzői jeleket és más számalakokat használjanak, hanem tiszta betűkkel és írással írjanak mindent össze. Továbbá ügyeljen mindenki hivatalának saját határaira, és ne engedje meg, hogy egy másik harmincadhelyre hajthassanak ökröket, hanem tudassa mindenkivel, hogy a legközelebb eső helyen kell fizetni és a harmincadot teljesíteni, vagy a megfelelő kezeslevelet adni, ott, ahová mindig is tartoztak, továbbá minden harmincadhivatalnok ügyeljen arra, hogy az utakat őrizzék és vigyázzák, nehogy bárki egy másik harmincadhely határain csalhasson és titokban ökröket hajtson ki vagy árukat szállíthasson, amit ha felfedeznek, azonnal ott helyben hatalmukban áll lefoglalni. A tisztviselők kötelesek szorgalmasan figyelni arra, hogy a cédulát kérő kereskedőknek azt soha semmilyen kérésre ne adjanak, mielőtt áruikat meg nem szemlélték és ökreiket meg nem számlálták volna, és csak a megállapított harmicad kifizetése után, vagy a kezeslevél, illetve a megfelelő biztosíték kiadását követően adjanak tisztán érthető, nem zavaróan ható cédulát, ahogy azt a fentiekben előírtuk. Az elfogadott biztosítékról is úgy gondoskodjanak, hogy ha az adós becsapná őket, abban az esetben neki kell behajtania az adósságot, vagy a sajátjából kell kielégítenie a királyi felség kamaráját. Továbbá figyelmesek legyenek az összes tőzsérre, akik részére a cédulát kiállították, hogy mindig annyi [legyen az] ökrük, amennyit a cédulára rávezettek, nehogy azokat a harmincadhelyek megkerülésével máshol hajtsák ki, mivel hogy összes ökreiket, amelyeket az ország határai közelében harmincad-