Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

MINDIG ÚJRA (Érszegi Géza)

MINDIG ÚJRA.. „Helyreállítására, méltó rendbehozatalára, sőt szinte alapjaitól való újjáépítésére..." — lesz gyakran visszatérő formulává az oklevelekben. A főúri csoportok egymás közötti küzdelme, az országban letelepített kunok meg-megújuló harca a beilleszkedés ellen, a nyugati határon jelentkező ellenség, s a keletről betörő tatár, mind pusztítást jelentett az országban. S volt már mit pusztítani! A Párizshoz hasonlított Veszprém képét mégha túlzásnak is tartjuk a mából nézve, nem feledhetjük: mindenki kezdte valahol. Mintha a trónjáért mindhalálig küzdő király és az egymással vetekedő főurak mindennapi gondjait kívánták volna feledtetni a királyi kancellária oklevelei. Nem ritka az egymással is harcban álló királyi család tagjainak „igen kedves apósunk" vagy „szeretett hitvesünk" jelzőkkel való emlegetése. A szépen fogalmazott, szép kiállítású oklevelek jelzik: az ország, a benne élők hazája jól működik. Az ország mindennapi életében mintha alig hagyott volna nyomot a sok viszály. Birtokba iktatás, ítélkezés, hosszantartó pereskedés biztosítják az állandóságot. A kialakult szokásrendszer összetartja az embereket függetlenül az uralkodó személyétől, a pártharcoktól. Halált megvető bátorsággal szállnak szembe az ellenséggel, „nem tartva attól, hogy sikerük a szerencsén is múlik...". Az érdemeseknek szóló jutalom bevallott célja, hogy „példájuk másokat is szorgalmasabb és serényebb hű tettekre sarkalljon...". Nemcsak a király kötelessége harcba szállni az ellenséggel, nélküle is fegyvert ragadnak, de „a győzelem jeleként az ellenség zászlait..." a királynak küldik, ahogy a csatában ejtett foglyokat is. A mindennapi emberek ugyanis „a királyi korona iránti köteles hűségből..." róják le kötelességüket a haza, az állam iránt. A közösnek elismert értékek: hagyomány és jelkép tartja össze az immár három évszázadot megért országot.