Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)

Történelem segédtudományai - Zsoldos Attila: A gyűlések rendje

—<г^Ж^>— Zsoldos Attila A gyűlések rendje A névtelen feljelentések célja azonos, sorsuk azonban jelentősen eltérő lehet: némelyik a szemétkosárban végzi félig olvasatlanul, némelyik pedig bíró­sági ítéletek kiindulópontjaként szolgál. Jóval ritkább a történettudományi karrier, de nem példa nélküli. Az az irat, amelyet „Magyarország püspökei, főképpen pedig soraikból azok, kik a király üdvösségéről, az ország és Isten egyházainak jó állapotáról buzgóbb lélekkel és nagyobb szorgossággal gondoskodnak” szerkesztettek egybe és küldtek el Avignonba XII. Benedek pápának,1 történetesen éppen ez utóbbiak közül való. A szöveg hosszasan és érzékletesen ecseteli mindazon jelenségeket, amelyeket megfogalmazói a magyarországi egyház sérelmei kö­zött tartottak számon, majd következnek azok a vádak, amelyeket az előbbiek­kel szembeállítva joggal lehet „világi”-aknak nevezni,2 hogy aztán végezetül a két részt összekapcsolja az a megállapítás, mely szerint „Magyarország régi szent királyainak rendelkezése szerint a főpapok vannak arra hivatva, hogy az országot és királyait tanácsukkal vezéreljék, a mint hogy eddig vezérelték is. Most azonban [...] üldöztetést szenvednek”.3 Az iratot Fraknói Vilmos 1338 nyarára keltezte,4 ami minden bizonnyal helyes is, hiszen 1338. szeptember 20- án kelt XII. Benedek pápa azon okmánya, mely kétségtelenül a panaszlevél ismeretében intézett intelmeket „a király”-hoz, azaz I. Károlyhoz a feszültség 1 (1338. szept. 20. e.): Oklevéltár a magyar királyi kegyúri jog történetéhez. Közli Fraknói Vilmos. Bp. 1899. (a továbbiakban: Kegyúri Okit.) 1-4., az eredeti helyesírás megtartásával idézett magyar szöveg (itt és a későbbiekben) Fraknói Vilmos fordítása. Lásd Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és polidkai összeköttetései a római Szent­székkel a magyar királyság megalapításától a konstanczi zsinatig. (Magyarország egy­házi és politikai összeköttetései a római Szent-székkel I. 1000—1417). Bp. 1901. 161— 164. (az idézet: 1., Ш. 161.). 2 Vö. Ráe% György: Az Anjou-ház és a Szentszék (1301—1387). In: Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. Bp. 1996. 65. 3 (1338. szept. 20. e.): Kegyúri Okit. 3-4., magyarul lásd Fraknói V.: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései i. m. 163. 4 Fraknói V.: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései i. m. 161. 615

Next

/
Thumbnails
Contents