Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Történelem segédtudományai - Monok István: A könyvtár múzeuma, vagy a múzeum könyvtára? Egy közép-európai történet magyar példákkal
Monok István: A könyvtár múzeuma, vagy a múzeum könyvtára? Egy közép-európai történet magyar példákkal vétve „ritkaság kamra” (Kuriositätenkammer) is megjelent, majd, ahogy említettem, 1678-ban a „galéria” is önálló összeírási tétel a vagyonleltárban. Közben a társadalom többi rétegei is, ha korlátozottan, de részt vesznek az európai mobilitásban. A külföldi egyetemeket látogató peregrinus diákok — 1526 és 1800 közötti időszakból közel 32.000 nevet ismerünk, aki külföldi egyetemre beiratkozott a Magyar Királyságból és Erdélyből — naplói tanúskodnak arról, hogy nem csak a neves tudósok, uralkodók könyvtárai nyűgözték le őket, hanem a ritkasággyűjtemények is.25 A kereskedők — ezek többsége német anyanyelvű városlakó volt — látták a kortárs nyugati otthonokat, és a hagyatéki inventáriumok tanulsága szerint az ékszerek, díszes tárgyak és könyvek mellett képeket is beszereztek, ügyeltek bútoraik minőségére. A logikai rendszerek megváltozását követő pedagógiai reform az európai gondolkodásban, azzal, hogy az új „orbis pictus’’-gondolat rendszerbe foglalója Johannes Comenius a Magyar Királyságban is élt, a protestáns iskolákban elindította az iskolai szertárak fejlesztését, amely gondolatot a katolikus oldalon a 17. század második felétől elterjedt piarista rendi intézmények is terjesztettek, sorra alapítva a fizikai, és az anatómiai szertárakat. A török kiűzését követően az osztrák, a bajor és észak-itáliai családokkal összeházasodott arisztokrata családok (Nádasdyak, Batthyányak, Esterházyak, Pálffyak stb.), illetve a főleg az ő köreikből kikerülő főpapság, elkezdte a Magyar Királyság modernizálását. Erdélyben, a protestáns többségű arisztokrácia (kálvinista) és a városi polgárság (lutheránus) körében — ahogy a Magyar Királyságban élők többségében is — az a félelem élt, hogy a „modernizáció” egyben a Habsburg család köreinek a megerősödését is jelenti majd, így ez az - ahogy ma mondanánk — „európaizálódás” Janus arcú módon zajlott le. (A 21. század eleji Magyarország viszonya az EU nyugatibb feléhez nagyban hasonlít azokra az időkre.) A közgyűjtemények története szempontjából ez azt jelentette, hogy azok az országos gyűjtemények, amelyeknek a megalapítását sok országban az uralkodói könyvtárra és ritkaságtárra alapozták, itt nem valósulhatott meg. Gazdagságban pedig ezek a főúri, főpapi gyűjtemények nem összehasonlíthatóak a nyugatibb párhuzamos gyűjteményekkel. Ráadásul a patrioticum gyűjtése a Magyar Királyságban és Erdélyben csak a 18. századtól kezdődik tudatosan. A császári gyűjteménybe - vallási hovatartozástól függetlenül - azért nagyon sok értelmiségi csaknem „köteles példány”-szerűen elküldte a könyvecskéjét. Hasonlóan gondolkodtak egy-egy terület nyomdászai, kiadói is, vagyis az uralkodói gyűjtemények nem egyszerűen vásárlással gyarapodtak. Egy új megrendelést remélve, a képzőművészek is szívesen ajándékoztak a gazdagabb csalá25 Csak példaként: Pápai Páriz Ferenc: Drezda, 1672, Bázel, 1673 {Pápai Pári\ Verem: Békességet magamnak és másoknak, bev., jegyzetek, közread. Nagy Géza. Bukarest 1977. 146-148., 155-156.); if). Bethlen Mihály, Oxford, 1694 (Bethlen Mihály útinaplója. Sajtó alá rend., utószó Jankovics József. Bp. 1981. 93.) 573
