Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Történelem segédtudományai - Draskóczy István: A Mátyás-kor erdélyi sókamaraispánjai a kincstári reform után
Draskóczy István: A Mátyás-kor erdélyi sókamaraispánjai a kincstári reform után Az állandóságot és a stabilitást biztosította a sókamarai szervezet működésében tótsolymosi Tárcái János. A szakirodalomban felmerült, hogy már 1481-ben betöltötte volna az erdélyi sókamaraispán tisztséget, ám valószínűleg az okmányról készült homályos fénykép zavarta meg a magyarországi kutatást.34 1486-tól 1490 tavaszáig irányította az erdélyi sóügyeket. Emellett 1486 augusztusától 1488 augusztusáig ő felügyelte az erdélyi huszadokat is. Mátyás halála után ő is (mint több Sáros megyei nemes) János Albert mellé állt, amiért az uralkodó elkobozta budai házát. Vagyona nagyságára utal az az adat, hogy 1487. szeptember 1-én 5000 aranyforintért vett zálogba birtokokat.35 Áttekintve a sókamaraispánok listáját, nemest, jobbágyi vagy polgári származásút egyaránt megtalálunk közöttük. Akadt köztük egyházi személy is, noha többségük világi ember volt. Ez a hivatal a felemelkedés lehetőségét jelentette. Sokuk kinevezését pénzügyigazgatási tapasztalat indokolhatta (például Bajoni, Kovács, Nagyvátyi, Kálmáncsehi, Nagylucsei, Pécsi, Félegyházi, Szegedi Lukács, esetleg Tárcái Miklós). Ha a sókamaraispánság előtti pályájukra gondolunk, láthatjuk, hogy a szakértelem mellett legalább oly fontosak lehettek a kapcsolatok. Zbugyai diósgyőri várnagy, Félegyházi királyi udvar tagja volt, Szegedi Lukács a kancelláriában dolgozott. Osztopáni Zöld István (aki az erdélyi jövedelmek adminisztrátora volt) a királyi kúriában szolgált, Nagyvátyinak szintén voltak kúriai kapcsolatai. A sókamaraispáni tisztség társadalmi emelkedést hozott, hisz egregius címmel járt,36 és lehetőséget teremtett a családi vagyon gyarapítására. Ismereteink szerint egyvalakinek, Nagylucseinek sikerült váruradalmakat szereznie, amelyek révén tette nagybirtokossá a családját. A vártulajdonosok közé sorolhatjuk még Zbugyai Istvánt. In: Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) Szerk. Weisz Boglárka. Bp. 2016. 235—236. 34 MNL OL DF 246 501.; Simon Zsolt: Az erdélyi huszadvám igazgatása a késő középkorban. In: Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2016. Szerk. Kövér György — Pogány Ágnes — Weisz Boglárka. Bp. 2016. 344—345. 35 UB. VII. 4661. sz.; Urkunden-Regesten i. m. 331. sz.; MNL OL DF. 215 542., MNL OL DF 245 111, MNL OL DF 245 371, MNL OL DF 246 510, MNL OL DF 246 686, MNL OL DF 247 388.; MNL OL DL 46 122.; Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez. Összegyűjtötte és szerkesztette: Jakab Elek. Buda 1870. 116-117, Bártfa i. m. 2774. sz.; Kubinji András: Tárcái János az utolsó székelyispán. Genealógiai és prozopográfiai tanulmány. Analecta Mediaevalia 7—8. (2003—2004) 1—2. sz. 117— 120.; Simon Zs.: Az erdélyi huszadvám i. m. 344—345. 36 Pl. MNL OL DL 61 885.; MNL OL DF 245 037, MNL OL DF 247 406, MNL OL DF 275 935, MNL OL DF 282 750. Megjegyzendő, hogy többük néha magister címzést is kapott. Pl. Nagyvátyi Albert (UB VI. 3877, 3882. sz.), Félegyházi János (UB VII. 4287. sz.), Gygei Benedek (UB VII. 4672. sz.), Baracsi Mihály (MNL OL DF 245 144.) 548
