Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Levéltárak és egyetemtörténetek - interjú Szögi Lászlóval (Készítette: Vér Eszter Virág)
Levéltárak és egyetemtörténetek - interjú Szögi Lászlóval Eleinte nagyobbrészt egyedül, később néhány tanítványom is besegített. Mondhatni, hogy a rendszerváltásig 6—7 egyetemen, részben teljesen egyedül, részben némi segítséggel létrehoztam a levéltárat. Közben az érdeklődésem is egyre inkább a magyar felsőoktatás 18—19. századi része felé fordult. Eközben a 80-as években az ELTE Levéltára továbbra is borzasztó elhanyagolt állapotban volt. Aktív közreműködésemmel kezdeményeztük, hogy szaklevéltárrá válhasson. A tervet Kállay István és az egyetem vezetése is felkarolta. 1983- ban sikerült eljutni odáig, hogy a minisztérium szaklevéltárrá nyilvánította. A korábbiakból már adódott, hogy engem nevezzenek ki oda vezetőnek. A rektori tanács, illetve az egyetemi tanács ezt jóváhagyta, és 1983-tól, miközben a Segédtudomány Tanszéken egyetemi adjunktus voltam, igazgató lettem a levéltárban. Ott végképp elköteleződtem a felsőoktatás története iránt, már csak azért is, mert 1985-ben ünnepelte az ELTE 350 éves évfordulóját. Ekkor már tudatosan vállaltam a reformkori fejezet megírását, emellett sokat segítettem Sinkovics professzor úrnak. Halála után átvettem a Fejesetek ELTE történetéből című sorozat szerkesztését, illetve a levéltárban megkezdtünk bizonyos kutatásokat. Tulajdonképpen azért lettem egyetemtörténész, mert rádöbbentem, hogy van egy olyan része a magyar művelődéstörténetnek, amiről, ha úgy tetszik, elfeledkeztek. Nem volt olyan modern kutatás a 20. században, amely e kérdéssel komolyan foglalkozott volna. Ennek két oka volt: egyrészt a források nagy része feldolgozadan volt, másrészt elpusztult jelentős részük ’56-ban, az Országos Levéltárban. Ez inspirált végül arra, hogy ezen a területen, ahol nyilván újat lehet mutatni, kezdjünk el kutatást folytatni. Ezen belül döntően a nemzeti felsőoktatás kiépülése, ebbe beleértendő az összes felekezet (evangélikus, református, katolikus, unitárius stb.) felsőoktatása, illetve az állami felső- oktatás vonzott és vonz ma is, mert egyrészt ez a rész változatlanul feltáratlan, tehát van még mit felfedezni. Utána bekövetkezett, ami meghatározta 20 évig az életemet: rádöbbentem arra, hogy a magyarországi felsőoktatás rendkívül későn épült ki, főként a 19. századhoz köthető, miközben magyar értelmiség a középkortól volt. El kellett gondolkodni, vajon őket hol képezték. így jutottam el a peregrináció kutatásához, nagyjából a rendszerváltás időszakában. Gyakorlatilag ’88 körül kezdtem el kutatni Prágában és Bécsben, szokás szerint a legelején egyedül. Először csak olyan tervem volt, hogy a Habsburg Birodalomban lévő magyar egyetemjárást kívánom feltárni. Nagyon izgalmas időszakban jártam Prágában: ekkor voltak a nagy tüntetések a Vencel téren. Aztán Bécsben folytattam, ahol egy velem teljesen egykorú fiatalember volt a levéltár vezetője, Kurt Mühlberger, akivel rendkívül jó kapcsolatba kerültem az évek során. Hosszú ideig jártam Bécsbe, merthogy ott van egyrészt 15 intézmény, amit fel kell dolgozni, másrészt a bécsi egyetemnek hatalmas iratanyaga van. Az egész kutatás nagyon jó volt, így ismerkedtem meg fél Európával, mondhatni, hogy majdnem az egésszel, mert hiszen az a magyar felsőoktatásra jellemző, hogy mindenhova elmentek a peregrinusok: Párizstól Lembergig és 25
