Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Várady Zoltán: A császári hadsereg jelenléte Tolna vármegyében a 17-18. század fordulóján

egyház terheinek hordozásában. Ekkor a vaszari plébános kezdeményezésére megtiltották „adóztatásukat”. A 18. század második felében kezdó'dött meg a környékbeli német falvak katolikusainak beáramlása, amelyet a férfi családnevek is tükröznek. Például: Kirchner (1784), Fischer (1786), Kugler (1789), Mader (1792), Schwarz (1810), Pillér (1833). Azok, akik közülük állandóan letelepedtek, teljesen elmagyarosodtak.

Ugyanez a kettősség figyelhető meg a jogi helyzetet illetően: a nemesi többség-paraszti kisebbség számokban is kifejezhető. A rendi korszak végén, 1847-ben 1016 nemes mellett csupán 365 nem nemes élt a faluban, vagyis a lakosok 74%-a a kiváltságos osztályhoz, annak legalsó, paraszti színvonalon élő rétegéhez tartozott.11 A nemesi közbirtokosságot a reformkorban 151 birtokos alkotta.11 12 Ok adták a községi önkormányzat bázisát, ők rendelkeztek a közösségi vagyon felett. Ennek alapján máris megfogalmazható a harmadik kettősség: vagyontalan község - vagyonos közbirtokosság. A község 1848 előtt éppúgy, mint 1848 után, sőt, még a 20. században is, a közbirtokosság hathatós támogatására szorult. Korszakunkban még a községháza is a közbirtokosság tulajdonát képezte, és a közbirtokosság volt a község állandó hitelezője, „bankja”.

Takácsi lakosságának a vezető erejét a nemesség jelentette, amely több rétegre tagolódott: a birtoknagyság szerint megkülönböztettek jómódú gazdákat, kevésbé jómó- dúakat, kis- és törpebirtokosokat, sőt birtoktalanokat, akik más szolgálatába szegődve - napszámosként vagy éppen szolgaként - keresték kenyerüket. A jómódúak is végeztek fizikai munkát, de másokat is alkalmaztak gazdaságukban, jobbágyuk azonban nem volt.

A nemesek és jobbágyok közötti átmeneti réteget alkották az agilisek, vagyis azok a jobbágyok, akik nemes lányt vettek feleségül, és a hozomány révén nemesi birtokhoz jutottak.13 Nemesi birtokuk, nemesi telkük, telekre épült lakóházuk után nem adóztak, de személyük után adót fizettek és közmunkákra is kötelezték őket. 1837-től a Magyar Királyi Helytartótanács elrendelte, hogy állatállományuk, mesterségük és kereskedésük után is adózniuk kell.14 Mivel nemesi jogú birtokaikat fiaik örökölték, ők is agilisek maradtak. Az egyre gyarapodó számú agilis réteg külön adóztatása 1742-ben arra ösztönözte a takácsi birtokos nemeseket, hogy az agilisektól elkülönüljenek, és arra kényszerítsék őket, hogy külön elöljáróságot válasszanak. így a nemesi község mellett létrejött az agilis község, amely 1848-ig működött. Elén az agilis bíró állt, aki mellé elöljárókat választottak. Az elöljáróság gondoskodott az agilisekre kivetett adók beszedéséről és beszolgáltatásáról, a közmunkák megszervezéséről, az engedetlenkedők megbüntetéséről.

Nemesi birtokot nemcsak beházasodással, hanem zálog címén is szerezhettek a jobbágyok: kölcsön fejében a birtokos tartós használatba adta a birtokát, és ha a törvényes határidő lejártáig nem váltotta vissza, az a zálogbirtokos tulajdonába került. Ahogy korábban, a 18. és a 19. században is viszonylag sok takácsi zálogbirtokos - nemessel és nem nemessel - neve fordult elő a győri és veszprémi káptalani felvallási

11 Rosos, 1848. [oldalszám nélkül]; Hudi, 2013. 349. p.

12 VeML Veszprém vármegye köz- és kisgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési iratok (továbbiakban: Mkir.) 1066/1836. A pápai felső járás településeinek összeírása a királyi korongozási honorárium kivetéséhez.

13 Zsoldos Ignác az „agilis” fogalmának szűkebb és tágabb értelmét a következőképpen határozta meg: „Némellyek - ’s tán helyesen - csak a nemes nőt feleségül bíró nemteleneket értenek ezen; mások - tán kelletén túl - az illyesek’ maradékit is.” Zsoldos Ignác: A szolgabírói hivatal. 2. Közrendtartási rész. Pápa, 1842. (továbbiakban: Zsoldos, 1842/2.) 13. p.

14 Zsoldos, 1842/2. 13. p.

■ 79 ■