Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Szántó László: Fejezetek a TIT Somogy Megyei Szervezetének történetéből, 1953-1985

értelmiségiek játszottak szerepet a tevékenység megindításában. Az 1945 őszén meg­alakított Országos Szabadművelődési Tanács koordinálta az előadás-sorozatokat, így például a Szabad Föld Téli Estéket. A Társulat presztízsét növelte a sajtón keresztül történő ismeretterjesztés, részben a „Természettudomány” című folyóirat, s főként az 1946 decemberétől megjelenő „Elet és Tudomány” című hetilap hasábjain. Az állampárti rendszer kialakítását követő években elsősorban a természettudomá­nyos ismeretterjesztés propagandaszerveként kezelték a Társulatot. A hatalom részéről új igényként fogalmazódott meg az ismeretterjesztés egy tömegszervezetben való összefo­gására. A Természettudományi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Történelmi Társulat tagjai 1953. április 29-én alapították meg a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatot (ТОТ). Az alapszabályban ez olvasható a szervezet rendelte­téséről: „A Társulat célja a társadalom- és természettudományos ismeretek terjesztése, követ­kezetes harc a tudomány ellenes és áltudományos nézetek ellen, a magyar tudomány és művészet haladó hagyományainak ápolása a dolgozók között. A Társulat az ismeretterjesztő munkában részt venni kívánó értelmiséget szervezetileg tömöríti és elősegíti továbbképzésüket.”5 А ТОТ SOMOGY MEGYEI SZERVEZETÉNEK MEGALAKULÁSA ÉS ELSŐ ÉVEI Az ismeretterjesztő tömegszervezet vidéki hálózata létrehozásának egyik államosaként, 1953. szeptember 20-án 131 tag jelenlétében Kaposváron alapították meg a TTIT So­mogy Megyei Szervezetét. Az új szervezet tevékenységét elnökség irányította, az operatív teendőket pedig a megyei titkár szervezte az ellenőrző bizottság felügyelete alatt.6 7 A somogyi ismeretterjesztés hálózatának kiépítését, tevékenységének kibontako­zását az uralkodó kommunista párt helyi köreiben is tapasztalható, az értelmiségiekkel szemben gyanakvó magatartás késleltette. Talán ezzel is magyarázható, hogy csak 1954 novemberében neveztek ki a Szolnokról meghívott Török Lehel gimnáziumi tanár sze­mélyében olyan titkárt, akit bizalommal fogadhatott a város és a megye értelmisége.' A megyei szervezőmunka mostoha feltételei 1955 márciusában váltak elfogadhatóvá, amikor a volt Nemzeti Kaszinó épületében kialakított kultúrházban kapott helyet a szervezet vezetősége. Nem sokkal ezután TTIT Klubot alakítottak ki, amely egyik fon­tos találkozóhelye lett a megyeszékhely értelmiségének.8 Az 1954 és 1956 közötti időszak a megyei szervezet kiépülésének, az ismeretterjesz­tő munka formai kereteinek kialakítása jegyében telt. Sajnos, kevés adat maradt fenn az időszak tevékenységéről. Egy 1955 októberében készült kimutatás szerint9 a Társulat közel 300 tagja a következő szakmai összetételben folytatta ismeretterjesztő munkáját: az orvosi-egészségügyi-biológiai, az agrártudományi és az irodalmi-művészeti szakosztá­lyok tagjainak száma mintegy 20-20%-át százalékát tette ki a tagoknak, míg a többiek a politikai-filozófiai, a történelmi, a csillagászati-földrajzi és a műszaki-fizikai szakosz­5 MagyarNemzeti Levéltár Somogy megyei Levéltára (továbbiakban: SML) Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Somogy Megyei Szervezetének iratai (továbbiakban: TITir.) 65. doboz. A TTIT Alapszabálya. Bp., 1953. l.p. 6 A Társadalomtudományi és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat Somogy Megyei Szervezeté­nek alakuló közgyűlése. = Somogyi Néplap, 1953. szept. 23. 3. p. 7 Török Lehel 1958 végéig látta el a megyei titkári feladatokat. 8 SML Aprónyomtatványok Gyűjteménye A/42. r. e TIT Somogy Megyei Szervezete rendezvényeinek meghívói: 1955. novemberi műsorfüzet. 9 SML TITir., 1953-1990. 12. doboz. Elnökség vegyes tárgyú iratai. ■ 346 »

Next

/
Thumbnails
Contents