Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gerhard Pferschy: Polgárok és városlakók (nem csak stájer példák alapján)
1 POLGÁROK ÉS VÁROSLAKÓK (NEM CSAK STÁJER PÉLDÁK ALAPJÁN) ■ Gerhard Pferschy A polgári lét a közösség és az egyén kiegyensúlyozott egymásmellettiségén alapul, ezért a városokat a középkori jogfelfogás hierarchikusan szervezett felépítményében gyakran idegen testnek érezték. Mégsem lehet megtagadni tőle a modell jellegzetességét abban a tekintetben, hogy az egyes ember miként született bele a kapcsolatok hálójába, és a társadalmi szövet miként működhetett. Ez az oka annak, hogy nemcsak a gazdaság-, hanem társadalomtörténészek és szociológusok is újra és újra foglalkoznak vele. Miközben a paraszti élet mindenütt a telekszerkezetben és lehatárolt gazdasági egységekben folyt, és a szomszédság társadalmilag meghatározó tényezővé vált, nagyobb hatókörű kereskedelem csak olyan találkozási pontokon jött létre, ahol utazó kereskedők találkoztak, és ahol az árukat közvetítőkereskedők vásárolták fel, illetőleg adták tovább. Ehhez szállásra és istállókra, továbbá olyan épületekre volt szükségük, amelyekben rendelkezésre álltak az áruk megőrzésének, elérésének és felkínálásának feltételei. Ilyen régi kereskedőhelynek számítottak Stájerországban Pettau (ma: Ptuj, Szlovénia) és Judenburg. A távolsági kereskedelemi kapcsolatok Judenburgon át Velencébe, Pettaun keresztül pedig a magyarországi gabona- és borkereskedelem vezetett. E városok a tranzitáru-átrakodó funkciójuknak köszönhették létrejöttüket. A 12. század második felében a települések gyors fejlődése révén nagy kereslet alakult ki a kézművesáruk és eszközök iránt. így született a mezővárosok sora, többnyire földesúri várak védelmében és környezetében. Olyan kézművesek telepedtek le bennük, akik eladásra dolgoztak, ennek révén olyan értékesítő piac fejlődött ki, amelyekből a kereskedőknek is hasznuk származott. Egyes piachelyek a Babenberg- korszak végére olyan városokká fejlődtek, amelyek kezdettől fogva ipari és kézműves telepeknek számítottak. Emiatt nem lettek zárt patrícius településekké, hanem társadalmilag széles, szabad polgári közösségeket integráltak. E települések a 13. század folyamán a tartományfejedelmek városjog-adományai révén megszerezték a jogot a városbíró és a városi tanács választására, ily módon - Murau kivételével, amely pat- riomonialis város maradt - közvetlenül a tartományfejedelem alá kerültek. Mivel a városokat fallal vették körül, azaz megerősítették őket, ennélfogva lehetséges stratégiai súlyponttal is rendelkeztek. Premysl II. Ottokár a Mura-kanyarba helyezte Leobent, Bruckot pedig kiépíttette. A városok falai közé katonaság is került, többnyire olyan lovagok és apródok, akik azt a feladatot kapták, hogy megvédjék a falakon lévő bástyákat. Bizonyos, hogy Judenburg lovagvárosa ilyen súlypontot képezett. Ennek védői is a városhoz tartoztak, hamarosan be is illeszkedtek a polgárságba. Ezt példázza Fürstenfelden a polgárok és lovagok, „cives et miles” közössége. A mezővárosok mint például Radkersburg és Marburg (ma: Maribor, Szovénia) a bécsi áruk számára az uradalmak agrártermékeinek átrakadóhelyeiül szolgáltak. ■ 33 ■
