Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Gecsényi Lajos: Hullámvölgyek között. A magyar levéltárügy fejlődése, 1920-2012. Vázlat

a térségben egyedülálló módon meghaladta a 100 kötetet, jelentőségüket aláhúzta, hogy a feldolgozott iratanyag értelemszerűen a teljes történeti Magyarországot átfogta. Mindehhez az idő előrehaladásával mindmáig értékálló kormányzat- és igazgatástörténeti monográfiák, valamint színvonalas forráskiadványok is csatlakoztak.

Változást jelentett a levéltári munkában az is, hogy a korábbi igazgatási típusú feladatok, mint a nemességigazolások, vagy éppen a háborús időkben a vármegyei adminisztrációban történő részvétel helyett megjelent az iratképző szervek nyilvántartása és a selejtezés ellenőrzése, azaz az előzetes iratgondozás, amely megfelelő személyzet híján, ugyancsak a levéltárosokra hárult. Ez pedig valójában egy második nagyon nehéz, eredményét tekintve szinte reménytelen feladatkört jelent.

Országosan két személyiség számított ebben az időszakban meghatározónak: Ember Győző és Borsa Iván. Előbbi majd 40 évig állt az Országos Levéltár, utóbbi 1956-ig a Levéltárak Országos Központja élén. A magyar levéltári hálózat, a hazai körülmények között modern levéltári intézményrendszer kialakítása és a történettudománnyal fennálló szimbiózisának megőrzése kettejük és a maguk köré gyűjtött fia- talabb-idősebb történész-levéltárosok elévülhetetlen érdeme. Nem mellesleg Borsa, aki 1958 után nem csupán a mikrofilmezés területén, a levéltári informatikában is megvetette az alapjait a levéltári anyag (középkori oklevelek) modern feldolgozásának, nemzetközi tekintélyt szerezve a magyar levéltárügynek.

Ehhez mérten 1968/1969-ben visszájára fordult a levéltárügy. A teljes központosítást a fenntartói és a szakmai decentralizáció váltotta fel. A változás indítéka annak a felismerése, hogy központilag a költségvetés nem tudja biztosítani a levéltári intézményrendszer fejlesztését, így rábízza őket a megyei tanácsokra. A döntés megalapozott volt, még akkor is, ha változatlanul együtt tartotta a teljes (megyei, városi, községi) „önkormányzati” iratanyagot és az állami iratokat, miközben a finanszírozás teljes mértékben a tanácsokra hárult. A megyei és a helyi tanácsok, a pártbizottságok - természetesen megyénként eltérő módon - erre az időre már szembesültek azzal a felismeréssel, hogy kell valami helyi identitás, fontos a község, a város és a megye történetének megismerése, és ebben a levéltári anyag, mint forrás megkerülhetetlen. Ennek jó példája, hogy az addig egyesített Pest és Nógrád megyei Levéltár szétvált, és Nógrád megye visszaállította önálló levéltárát.

Míg az átadás egyik pillanatról a másikra bekövetkezett, amikor az intézmények fenntartását és felügyeletét átadták a megyei tanácsoknak, a szakmai átadás valójában csak fokról fokra haladt előre. Ez utóbbihoz megbízható alapot adott az új levéltári törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet, mindenekelőtt pedig a Levéltárak Ügyviteli Szabályzata. A törvény igazgatási feladatokat is ellátó tudományos intézménnyé nyilvánította a levéltárakat, ami betetőzése a 2 évtizede tartó fejlődésnek.

Az átalakulás következményeként a megyék többségében fokozatosan megkezdődött a létszám emelése, kisebb-nagyobb lépések történtek az iratanyag kedvezőbb elhelyezésére, vagy legalább a férőhely bővítésére. Az évtizedek folyamán új levéltárat valójában csak Szolnokon építettek, de bővült új részekkel a Fővárosi Levéltár, a Csongrád, a Szolnok, a Vas, a Baranya, a Komárom-Esztergom, a Nógrád, a Szabolcs-Szatmár, a Veszprém és a Heves Megyei Levéltár, nem szólván a különböző fióklevéltárakról, külső telephelyekről. Kétség nélkül állíthatjuk, hogy a megyei levéltárak ekkor váltak valódi intézményekké.

Fontos előrelépés, hogy a levéltári anyag folyamatos gyarapodása mellett előrehaladt a feldolgozás is, és a központilag kezdeményezett tematikus segédletek - például a térképeké, a céhleveleké és az összeírásoké - mellett számos kéziratos raktári jegyzék, fondis- mertetés készült. Kiemelten kell említeni a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek magyar■ 232 ■