Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gecsényi Lajos: Hullámvölgyek között. A magyar levéltárügy fejlődése, 1920-2012. Vázlat
1 nyelvű regesztáinak az 1980-as években közös programként indított kiadását. A legjelentősebb eredmények kétség kívül a helytörténeti sorozatok - évkönyvek, tanulmánykötetek forráskiadványok, oktatási segédanyagok megjelentetésében születtek. Csongrád, Tolna, Baranya, Vas, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Fejér, Somogy, Zala, Bács-Kiskun megyékben rendszeresen megjelenő évkönyvek, másutt önálló kiadványok sora látott napvilágot. Ezek jelentőségét növelte, hogy a levéltárak a helytörténeti kutatás virtuális központjaiként számos magasan kvalifikált „külsős” kutatót vontak be a kiadványok munkatársai közé. Új tevékenységként jelent meg a közművelődési munka. Országosan az átalakulás ugyancsak nem kevés változást hozott. 1970-ben az Országos Levéltár „népi demokratikus osztályából” megszervezték az Új Magyar Központi Levéltárat, az 1945 után keletkezett iratok őrzésére és feldolgozására. A politikai és vélhetően biztonsági meggondolások alapján történt - az 1945. évi korszakhatárral a levéltári anyag organikus összefüggéseit figyelmen kívül hagyó - szétválasztás, ami egyidejűleg az Országos Levéltárat zárt történeti levéltárrá változtatta, szakmailag nem feltétlenül volt rossz döntés. Bővebb lehetőséget adott az 1949/1950 után keletkezett, jellegükben és rendszerükben a korábbi időszaktól eltérő tömegiratok átvételére, selejtezésére, rendezésére, segédlettel való ellátására. 2 évtizedes fennállása idején azonban az Üj Magyar Központi Levéltár a hiányos dologi és személyi feltételek miatt nem tudott ezen a téren érdemi eredményeket felmutatni, ami mindmáig kihat a jelenkori levéltári anyag állapotára. A tudományos munkában ezzel szemben az intézmény úttörő munkát végzett, az első 1945 utáni dokumentumkötetek és néhány fontos kézikönyv kiadásával Az 1969. évi levéltári törvény lehetőséget adott az úgynevezett állami szaklevéltárak alapítására, amelyek között - a régóta létező Hadtörténelmi Levéltár mellett - az egyetemi levéltárak lettek a legjelentősebbek és szakmailag teljes mértékben igazolhatók. Ettől eltérően a Központi Statisztikai Hivatal Levéltárát, az Orvostörténeti Levéltárat és a Vízügyi Levéltárat alapjaiban az adott területek erős érdekérvényesítési képessége hozta létre, különösebb szakmai indok nélkül. Nem hagyható azonban említés nélkül az sem, hogy a jogszabály szaklevéltárakká nyilvánította az egyházi levéltárakat is, és e döntés ismét legalizálta önálló működésüket. Nem az őrzött iratmennyiség, hanem az iratok tartalmi jelentősége miatt kell említenünk az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének Archívumát és az 1961-tól a szakmai irányításával működő (budapesti és) megyei pártarchívumi hálózatot, amelynek kialakítását 1971-ben jogszabályba is foglalták. Tagadhatatlan, hogy e hálózat létének köszönhető az állampárt iratainak megőrzése és a rendszerváltást követően - 1991-től immár az államiönkormányzati levéltárak keretében - a kutatás számára történő gyors megnyitása. A rendszerváltás utáni első évek a levéltári rendszerben valójában csak országos szinten hoztak változást: 1991-ben ismét egyesítették a két országos levéltárat. Nem ezen az adminisztratív döntésen múlt azonban a magyar levéltárügy központi intézményének szakmai jövője, hanem sokkal inkább a férőhely bővítésén, a technikai fejlesztésen, a szakmai állomány létszámának növelésén és összetételének javításán, ami aligha volt elképzelhető a kiemelt anyagi megbecsülés nélkül. Mindebből 1997-ig az óbudai új épülettel a férőhelybővülés valósult meg, amely kétségtelenül igen jelentős lépésnek számított a problémák kezelésében - bár az épület napáinkra sajnos már csaknem megtelt -, a létszám azonban még az 1990-es évek új közigazgatási feladattömege, a kárpótlási ügyintézés, a csődtörvényből adódó feladatok hatására sem változott érdemben, és az illetményrendszer szerkezete sem módosult. Még akkor sem, amikor vitathatatlan lett, hogy a gazdasági életben, az igazgatásban és nem utolsósorban a kutatási gyakorlatban bekövetkezett, csak ■ 233 ■
