Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gecsényi Lajos: Hullámvölgyek között. A magyar levéltárügy fejlődése, 1920-2012. Vázlat
1 alapjait. Ez koncepcionális feladat volt, hiszen az ország vármegyei és városi levéltárainak jelentős - ráadásul igen értékes - része 1918 és 1923 között (1923-ban Burgenland) az ország határain kívül került, azaz az ország történetére vonatkozó forrásanyag számottevő hányada a határokon kívül maradt. Ezt a hatalmas forrásanyagot valamilyen formában reintegrálni kellett, vissza kellett „emelni” a kutatásba. A feltárás és a másoltatás, noha a világháború eseményei megszakították a filmezést, oly szerves részévé vált a levéltári és történetkutatói együttműködésnek, hogy 1950 után fokozatosan ismét életre lehetett kelteni. Sokat ígérő' döntésnek tűnt a családi levéltárakat őrző Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának az egyesítése a kormányzati iratanyaggal az Országos Levéltárban és az erdélyi kormányhatósági levéltárak visszatartása az országban. 1945-ben a levéltárakat, mindenekelőtt a Magyar Országos Levéltárat, súlyos károk érték. A kármentés azonban gyorsan haladt előre. Rövid idő alatt nem csak az őrzés feltételei rendeződtek, de megnyílt a lehetőség a nagytömegű közigazgatási anyag, sőt a gazdátlanul maradt családi levéltárak átvételére is. Az 1947-ben elfogadott levéltári törvény jelentős előrelépésnek számított, azonban nem lehetett több mint gesztus a magyar levéltárak felé. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy 1947-ben nem álltak rendelkezésre sem a pénzügyi, sem a személyi feltételek egy új levéltári rendszer kiépítésére, egy második levéltári hálózat létrehozására és működtetésére. Nem zárható ki azonban, hogy az 1950. évi 29. törvényerejű rendelet szakmai alapjai ebben a gondolatkörben gyökereztek. Nem jöttek létre ugyan új állami levéltárak, de a megyei és városi levéltárak összevonásával kialakult egy jellegében új, addig sohasem létezett levéltári hálózat, mégpedig kiterjedt jogkörrel és feladatokkal. Megtörtént állami irányítással a központosítás és egyúttal megkezdődött a levéltári intézmények kiépítése. Mi volt ebben a „megrázó”? A szubjektív oldalt tekintve kétség kívül az, hogy a levéltáros vármegyei főtisztviselőből egy budapesti központú kis helyi „intézmény” vezetője lett és így kellett működnie, sanyarú pénzügyi körülmények között, de annál több feladattal, mivel a szakmai teher valóban súlyosnak bizonyult. Minden selejtezés ellenére ugyanis a korábbiakhoz képest hihetetlen mennyiségű irat - döntően a 20. századi egyre növekvő bürokrácia terméke - zúdult a levéltárakba, amit az első pillanatokban sem befogadni, sem kezelni nem lehetett. Az Országos Levéltár 1950-ben 24-700, 1957-ben 33.900, 1967-ben 37.700, 1980-ban 42.080, 1989-ben 53.269 és 2013-ban pedig 82.614 folyóméter iratanyagot őrzött. Ez azt jelenti, hogy a levéltári anyag 1950 és 2013 között több mint háromszorosára duzzadt. A vidéki levéltárakban a növekedés még ennél is nagyobb méretű: 1950-ben 49.650, 2013-ban pedig már 216.189 folyóméter. A megoldás azonban - éppen a központosított állami irányításnak köszönhetően - mindezek ellenére gyorsan kialakult. Szükségraktárakat hoztak létre és emellett, ha bármily szerényen, de létszámot fejlesztettek, szakmai segédanyagokat dolgoztak ki. Miként 30 évvel korábban a tudományos munkákat publikáló „Levéltári Közlemények” megindítása, most a szakmai tapasztalatokat közreadó és a szakmai közéletet erősítő, 1951-től kiadott, stencilezett „Levéltári Híradó”, majd 1961-től a „Levéltári Szemle” jelentett előrelépést. Bármennyire is nehéz időszak ez, a magyar levéltárak az 1950- es évek végéig eljutottak odáig, hogy az úgynevezett alapleltárak formájában átfogó áttekintésük lett nem csak a saját anyagukról, de ahol ez aktuális volt, még az egyházi levéltári anyagról is. Megkezdődött szovjet mintára, sajnos nehezen magyarázható ideológiai alapú korszakolással, a fond-állag rendszer kialakítása és a később már quasi segédletként funkcionáló fondjegyzékek összeállítása. A Magyar Országos Levéltár ezzel egyidőben megkezdte különböző típusú részletes segédleteinek publikálását, ami idővel, ■ 231 ■
