Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gyáni Gábor: A levelezés mint a polgárosodás tünete
sok - állítólag nyilvánosságra is tartozó magánlevelezései kivételt képeznek a titkosság szabálya alól, és persze további példák is adódnak e tekintetben. Perbeli bizonyítékként kerültek egyfajta nyilvánosság elé a házastársak egymásnak írt szerelmes levelei abban az örökösödési perben, ahol Sipőcz Jenó', volt budapesti polgár-, majd főpolgármester vitatott hagyatéki ügyében kellett a bíróságnak ítélkezni. Ez azonban már egy hamisítatlanul 20. századi történet, hiszen az említett bírósági eljárás az 1930-as évek második felében zajlott.33 Lehet, hogy akkoriban nem számított már illetlen dolognak a levélbeli magántitkok legalábbis bírósági (nyilvános) kiteregetése, a jogi bizonyítás céljából való felhasználása? Vagy csupán az özvegy mint felperes anyagi érdekeltsége írt(hat)ta felül a kötelező polgári titkolózás, a levelezésbe temetett polgári intimitás felfedésének szigorú tilalmát? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem adható megnyugtató felelet. Az internet mai világában a postai úton továbbított magánlevél műfaja egyre inkább kihalásra van ítélve. Egy immár csupán történetiként számba vehető fejlemény historikumának néhány sajátosságát, társadalom- és mentalitástörténeti vonatkozását vehettük ezúttal szemügyre, amelynek mint történeti forrásnak a teljes körű kiaknázása továbbra is várat még magára. 33 Gyáni Gábor: Szerelem és politikai ethosz konfliktusa: Sipőcz Jenő polgármester különös házassága. In: {Jő: Az urbanizáció társadalomtörténete. Tanulmányok. Kolozsvár, 2012. 321. p. ■ 192 ■