Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gyáni Gábor: A levelezés mint a polgárosodás tünete
a levelezés útján való kapcsolattartás szokásszerűvé válását. Az utóbbi két körülmény kulcsjelentőségű a mostani téma szempontjából. Az urbanizáció folyamatának elmélyülése azzal járt, hogy a családi, valamint a rokonsági és barátsági - a valamikori szomszéd- sági - kötelékekkel egybetartott egyének nemegyszer kerültek tartósan vagy időlegesen távol egymástól. Ezen körülmények között a levélváltás, értelemszerűen, a fizikailag és gyakran társadalmilag is mobil férfiak és nők vitathatatlan szükséglete lesz egy idő után. Miért oly fontos a bevezetőben már idézett losonci középosztályi úrinő, Keil Lajosné Geller Irma számára a levélírás, és az, hogy folyton kapjon leveleket? Nem másért, mert ez a budapesti származású hölgy - férje Losoncra helyezésével - egyszeriben kiszakadt eredeti családi, rokonsági és baráti kötelékeiből. Ez okból - különösen eleinte - elszigeteltnek, társtalannak, és magányosnak érezte magát új tartózkodási helyén, amiről a naplóbejegyzései is kézzelfoghatóan tanúskodnak, és így szinte szomjazta az egyedül csak a levélírás-, valamint a kapott levelek olvasása útján ápolható társas kapcsolatokat. Mitől polgári attribútum a levélírás- és -olvasás, amikor prózai hétköznapi életgyakorlatként valósul meg? Főként attól, hogy természetes velejárója a modernizációt kiteljesítő gazdasági-társadalmi átalakulásnak, amely foglalkozási átrétegződést, feszített ütemű urbanizációt és erőteljes individualizációt kívánt és idézett elő egyúttal. Mindezzel szorosan együtt jár a nagyobb fokú iskolázottság, az írás és olvasás mindennapi rutin jellegű tevékenységgé válása, és persze az is, hogy a „természetes” (rokonsági, szomszédsági) közösségek a térben széttagolódnak. Nem utolsó fejlemény ebben a sorban a női életvilág polgárosodása, amit emancipációként szokás számon tartani. Ez utóbbi maga is összetett jelenség persze: egyszerre foglalta magába a női individuum fokozatos kiteljesedését és a Bildung eszményéhez történő hozzá igazítását, a nők nyilvános és/vagy a házi munka teendői alól való felszabadítását, amely ugyanakkor középosztályi privilégium is egyúttal, valamint a nők érzelmi és intellektuális önállósodását.14 Az utóbbi téma azért is oly fontos, mert a nő a levélírás és -olvasás gyakorlatának a korabeli kulcsszereplője. Létezett ugyanakkor „férfi” levelezés is, amely zömében a politikai szerepet játszó férfiak nemspecifikus levelezési praxisát jelentette.15 Ettől és a férfi tudósok magánlevelezésétől eltekintve azonban a magánemberek közötti levélváltás jellemző módon az újonnan kialakuló polgári intimszférának volt kitüntetett kommunikációs közege.16 Egy szó mint száz: a levélírás- és a levelek olvasása fontos alkateleme a modern polgári szubjektum születésének, a rá jellemző ethosz és társas érintkezési kultúra létrejöttének és folytonos újratermelődésének. A levelezés szokásának elterjedésében fontos szerephez jutottak a kommunikáció teljes komplexumát érintő korabeli változások is. A modern postai szolgáltatás kiépítése 14 Gyáni Gábor: Nők, nacionalizmus és az individualizálódás. In: Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 80. születésnapjára. Szerk. Kovács Zoltán, Püski Levente. Debrecen, 2010. 85-95. p. 15 A férfi levelezés bemutatásához lásd: Cieger András: A levélíró politikus. A levelezés szerepe a magyar politikai életben a 19. század második felében. = TSZ, 2014. 1. sz. 107-118. p.; Somogyi Éva: A levél történeti forrásértéke. A közös külügyminisztérium tisztviselőinek levelei. = TSZ, 2014. 1. sz. 119-132. p. 16 A polgári család és a hozzátartozó intimitás „klasszikus” fogalmi meghatározásához lásd: Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Ford. Endreffy Zoltán. Bp., 1971. 69-78. p. (Társadalomtudományi könyvtár) Egy másfajta fogalmi megközelítésre példa: Sennett, Richard: A közéleti ember bukása. Ford. Boross Anna. Bp., 1998. (továbbiakban: Sennett, 1998.) 103-120. p. (Helikon Universitas. Művelődéstörténet) ■ 187«
