Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-06-16 / 23. szám

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉS! FELTÉTELEK: * „ ' ▼ SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓEgész évre . . io K - f. ▼ Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. £ hivatal:

Felevre.................... s> K — f. J ^ .

Egyes szám ára 20 filler. v ▼ Losonc, JÓkai-utca 3.

XIII. évfolyam 23. szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. junius 16.

A böcsüleí.

A szavazás titkossága mellett soha se szólhatott volna meggyőzőbb érv, mint éppen a többségi párt vezérének őszintesége. Az amit mondott, arra kell hogy vezessen, hogy a titkos szavazást ne csak kisérletképen, de mindenüvé bevezessük.

Mert az már csak igazán nevetséges indok a titkosság ellen, hogy ellenkezik a magyar „böcsülettei“. Miért? A magyar ián valarhi egészen más anyagból van gyúrva, mint a többi náció, ki egészen jól kijön a titkos szavazással ? Hát igen, — mondja lényegében a többségi párt vezére, — a magyar titkosság csak ama magyar „jelemíeleneknek“ lesz előnyére, akik s főispánnak, főszolgabirónak, taníeíügyelőnek, jegyzőnek, uraságnak stb. tett ígéretüket ezután be nem tartva, másra szavaznak. Uramisten, hiszen akkor tízszeres pénzt kell reszkírozni a pártkasszáknak, hogy a szavazók legalább egy tizedének a valószínűségét biztosítsák, — tör ki tovább az őszinteség egészen belőle.

Hiszen ez körülbelül igy is lesz. Kétségtelenül rémesen fog a korupció rovására szaporodni ama jellemtelen gazemberek sokasága, akik a szavazás titkosága mellett a terror, a kényszer és az esetleg ravaszul zsebrevágott pénz nyomása alól is felszabadultan arra szavaznak majd, akire ők akarnak

s nem a kormányon lévők. De csodálatosképen ennek az országnak sorsát önzetlenül szivén viselő minden fia éppen ezt akarja. Önzetlenül és hőn óhajtja eme „jeíemtelenek“ elszaporodását. Mert ettől várja a haza sorsa jobbulását, a mai vétkes korhadt rendszer elpusztulását. Hiába, ha egyéb nem is, a háború sok mindent megváltoztatott. Lehet, hogy még a hires magyar „böcsület“ fogalmának meghatározását is megváltoztatta. Legalább azok szemében, — mint látszik, — akik a titkosságtól nagyon féltik napjuk alkonyulását. A mienkében semmi esetre. Szélesítsük csak hát a titkosság határait annak dacára, hogy a „böcsület“ szakértői nem akarják. Spurink van, hogy éppen, ez a szerencse. Mert amily mértékben „mélyítjük“ (tetszik ez az uj műszó nagyon!) a titkosságot, biztos, hogy oly^ arányban tűnnek el a „szakértők“ is. És vele a korrupció.

nélkül fog keresztülmenni, mert a város polgársága általában óhajtja azt és az eszme a vármegye vezetői körében is tetszésre talál. A közgyűlés után küldöttség tisztelgett a megye főispánjánál, alispánjánál és a járás főszolgabirájánál, kik valamenynyien odaadó támogatásukról biztosították a várost.

Vármegyei közgyűlés. Minden érdeklődés nélkül folyt le a vármegye törvényhatósági bizottságának tavaszi rendes közgyűlése junius 7-én. A közgyűlésen gróf Mailáth Géza főisp. elnökölt, ki bejelentette, hogy Wekerie belügyminiszter a főispáni székről való lemondását nem fogadta el, hanem felkérte őt, hogy állását tartsa meg. Minthogy ő a választójog kérdésében a megegyezés hive, megmarad főispáni állásában. A közgyűlés az általános szeretetnek örvendő főispán bejelentését örömmel és éljenzéssel vette tudomásul. Ezután letárgyaltakat a tárgysorozat és a közgyűlés minden ügynél az állandó választmány javaslatai alapján határozott.

Balassagyarmat r. t. város. Még nem

az, csak lesz. Junius hó 1-én tartott képviselőtestületi közgyűlésében t. i. egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy nagyközségi szervezetét rövidesen rendezett tanácsú várossá alakítja át. A közgyűlés már ki is küldte az átalakítást előkészítő bizottságot, melynek elnöke Aminger László, Bgyarmat fejlődésének és haladásának régóta ismert lelkes harcosa. Az átalakulás, — mint értesülünk, — minden nagyobb rázkódtatás

Miért kell Bgyarmatnak r. t. várossá lenni? — Nem kapunk birót kérem, ezért kell r. t. várossá átalakulnunk. A községi törvény ugyanis olyan szűkkeblű, hogy nem engedi meg más helyről hozni birót, Balassagyarmaton pedig ez idő szerint nincs erre alkalmas ember. Ha ez a helyzet elő nem állt volna, eszünkbe se jut az átalakulás, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy sokba fog kerülni. Nem helyes, hogy a községi törvény nem tesz különbséget

Mónika első zongoraórája.

irta: Várady Szidónia.

Mónika, a nyolc esztendős, fővárosi kis hősnő, apró léptekkel, vidáman és gondtalanul fordult be a városligeti fasorba. A terebélyes vadgesztenyefák sürü lombsátrán át megvillant a lágyan átszűrődő napsugár, végigtáncolt minden falevélen, virágon, rátalál a Mónika szőke tömött hajfonatjára, mely a fénytől úgy szikrázott, mint két ragyogó aranykéve. A délutáni napsütésben, fehér ruhájában, hófehér üde arcával olyan volt, mint egy színes kikeleti hóvirág. Nagy kék szemeivel mosolyogva nézte a levegőben röpködő bogarakat, halk zümmögésök, mint az acélhárfa légies hangjai, kedvesen zsongtak a fülében. Jókedvűen ingerkedett a csiripelő verebekkel és minthogy értett a madarak nyelvén, csöngettyü szavával elmesélte nekik, hogy ma nevezetes nap van, zongorázni tanul és most indul az első

órára. A gondosan becsomagolt, hosszuszáru értékes tajtékpipát édes apuka küldi a zongoratanitónak. „Csip, csip“ feleltek rá szórakozottan a verebek, ami azt jelentette, hogy szép, szép és azzal tovaszáltak. A kerti villák virágos fái komolyan hallgatták Mónika szavait és helyeslőén bólogatták sötétzöld ágaikat, de a pajkos, tarka szirmú árvácskák, százszorszépek és kékszemü nefelejtsek gyenge száraikon kecsesen himbálództak, susogtak, csillingeltek, mintha azt akarták volna mondani: „kis testvérkém, kérlek, jöjj ide hozzánk egy szóra“.

De Mónika hősiesen elleutállott a csábitó csillingelésnek. Pici, tipegő lábacskái fürgén tovább rovogatták a utat. Lelkében, mint Memnon kolosszus szobrában napkelte előtt, szeráfok énekéhez hasonló csengő rithmusok zengtek és ő égett a vágytól behatolni a zene titokzatos misztériumaiba. Azonban a kis Mónika még nem tudta, hogy az élet igazságtalan, az illúziók mulandók és a legszebb álmok szétfoszlanak

abban a pillanatban, melyben megfogni véljük. Balvégzete ott ama szép, kastélyszerü villa előtt leselkedett rá, melynek vasrácsos kapuja fölött cimer és sokágú korona ékeskedett. A gyönyörű parkban nehéz illatú egzotikus virágok, bokrok és fák kémleltek az útra. A végén pedig nyiló orgonák által félig eltakartan egy svájciasan faragott lugas állott, kúszó rózsákkal felfutva. Faláról hosszú, egymásba fonódó rózsaláncok csüngtek alá, minden egyes rózsa körül a pillangók és katicabogarak légiói, mint hűséges udvarlók^ rajzottak. Mónika már ismerte e tündérkertet, gyorsan akart előtte elhaladni, de amint futó pillantást vetett,« rácson keresztül, meggyökeredzett a lába. A puha, selymes, zöld gyepen büszkén sétálgatott egy gyönyörű nagy páva. A nap aranyos sugaraiban, mint szinarany, úgy csillámlott, tündökölt hosszan leeresztett szárnya. Aranyos zöldeskék fényben ragyogó farkát, mint királyi palástnak hosszú uszályát kényesen vonszolta maga után, majd