Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-03-17 / 10. szám

mm

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ J SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓEgész évre.............. in K — f. v Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ^ hivatal:

Felevre ...... s K - f. ▼ ^

Egyes szám ára 10 fillér. ▼ ▼ Losonc, Jókai-utca 3.

XIII. évfolyam 10 szám Mej:je'enik minden vasárnap. Losonc, 1918. március 17

Március 15-ének jelen tősége a világháborúban.

Dr. Vajda Béla ünnepi beszéde.

A magyar szabadság fölvi rradásának ma 70-ik évfordulóját ünnepeljük. Hetven év, egy teljes emberi élet! Akik ama nagy napon még csecsemők voltak, ma már öreg emberek és azok közül, kik akkor mint fölnőtt emberek részt vettek a nagy eseményekben, avagy annak csak tanúi is voltak, alig egykettő élhet még az ország területén. Mennyi hatalmas világtörténeti esemény játszódott le azóta és maga a magyar nemzet mennyi korszakalkotó fordulaton ment ez idő alatt keresztül és mégis 1848. év március 15-ike el nem halványuló fénnyel világit felénk két emberöltő messziségéből és túlragyogja az azóta lefolyt összes történeti eseményeket, még azokat is, melyek méretükben azt messze túlhaladják. Ha ama március 15-tel és az azt követő szabadságharcot összehasonlítjuk a mai világháború arányaival az szinte eltörpül emellett. Az a pénzösszeg, mit a magyar országgyűlés akkor Kossuth lángoló szavára óriási lelkesedéssel megszavazott a haza védelmére, ma nem volna elég ezen háború kétnapi költségeinek fedezésére és e háború folyamán már eddig egyetlen hadosztályunk több katonát állított ki, mint amennyi a 48. és 49-iki szabadságharc összes honvédéinek a száma volt. Azért annak fejtegetését tüzzük ki itt célul: mi adja meg ama eseményeknek azt a mély tartalmat, nemzedékről nemzedékre folyton emelkedő fontosságot? Mi az, mi mácius 15-iki nemzeti ünnepünknek épen e háború idején oly nagy jelentőséget kölcsönöz.

70 év egyes embernél egy egész élet tartama, de a nemzet és állam életében nem jelent nagy időszakot, mert itt egészen más méretekkel mérjük az időt. A nemzetek élete évszázadokra, sőt néha évezredekre terjed, de azért az sem örökkétartó. Sokban hasonlít a nemzetek élete az egyes ember életéhez. Azok is születnek, felnőnek, férfikorba jutnak, fölérnek hatalmuk delelő pontjára azután hanyatlani, sülyedni kezdenek elöregednek, végre teljesen elhalnak, megsemmisülnek. Mint ahogy elöregedő embereknél az életműködés

nem képes már a vért a test minden tagjába eljuttatni, úgy az ilyen nép minden tagját a nemzeti öntudat nem képes már áthatni; egyéni célok, osztályérdekek egy darabig viszik, tengetik életet, de ez már nem segit rajtuk.

A haldoklás ezen tünetei mutatkoznak a múlt század elején a magyar nemzeten. Még a Szózat nagy költője i arról énekel, hogy tán jönni fog a nagyszerű halál, hol a temetkezés fölött egy ország sírba száll. Egy másik nagy költőnk igy szól nemzetéről; Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény. Egy harmadik remegve kérdi: Teremt-e Isten több magyart, ha mink is elfogyánk? Ha költőink lelkét igy tépi a kétsé , képzelhetjük, hogy beszélt rólunk a külföld. Messze vidékről jöttek ide tudósok megfigyelni, hogyan megy az végbe, mikor egy nemzet meghal. Mint nagy beteg ágyánál az orvosok előre megállapítják a halál bekövetkezésének idejét, úgy próbálják a külföld tudósai előre kiszámítani, mikor fogja a német és szláv néptenger teljesen elnyelni a magyarság kicsiny szigetét. És akkor egy próféta támadt a nemzet kebelében, akinek szoboralakja itt tekint reánk, ki harsonához hasonló hangon kiáltja: Támadj föl,-ébredj uj életre nemzetem! És lángoló szózatára megismétlődik a csoda, melyet Ezekias próféta könyvében olvasunk: A kiszáradt csontok egymáshoz kapcsolódnak újra. Az erekbe uj vér, uj lélek költözik, a nemzet újjászületik. Föltárnád ama szent elhatározatta], hogy élni élni akar teljesen önálló nemzeti életet. Itt a négy folyó és hármas hegy között minden más országtól teljesen független nemzeti államot akar alkotni, amelynek kormányzásába semmi más országnak beleszólása nem lehet.

Fia ezen újjászületés akkor végbe nem megy, ha a nemzeti eszme akkor ujéletre nem támad, — oh hol volna ma már a magyarnemzet?! Ha egyáláltalán megérte volna még ezt az időt, ez a most dúló világégés, mely országokat, nemzeteket pusztít, úgy elseperi, hogy alig maradt volna nyoma. Éz a borzalmas földrengés végleg betaszitotta volna ama sírba, melybe nemzetek sülyednek el. De ama újjászületés annyi erőt, annyi mérhetetlen ellenálló képességet nyújtott a magyarnak, hogy ez isszonyatos vérzivatar között áll szilárdon és rendületlenül. Tűri hatalmas

lélekkel az idők szörnyű megpróbáltatásait és bámulatos hősiességével és áldozatkészségével, még bámulatosabb kitartásával, kiküzdi a világnak hódolatát és elismerését. Nem volt hát a mi szabadságharcunk családi viszály, jelentéktelen házi per-patvar, mint ahogy valaki nevezte, hanem volt a leghatalmasabb világtörténeti események egyike, mely ugyan nem áll egyedül, de ritkán ismétlődik, midőn egy nemzet újjászületik hősi küzdelmek tisztitó tiizében.

Ily hatalmas esemény sohasem egy oknak a szülöttje, hanem akkor is, mint mindig külömböző okok és körülmények együtthatása idézte azt elő, melyeket itt én nem részletezhetek. De úgy érzem, hogy mulasztást, sőt hibát követnék el, ha épen ma külön meg nem emlékeznék a legfőbb okról, mely a nemzet újjászületését eredményezte és ez: a jobbágyság fölszabadítása, minden előjog és kiváltság eltörlése, a nép széles rétegeinek az alkotmány sáncaiba való befogadása és a jogok egyenlő kiterjesztése a haza minden polgárára. Prófétai szellemű férfiak, élükön a nagy Kossuth-tál fölismerték, hogy a magyar nemzet megerősödése és újjászületése csak úgy érhető el, ha a jogokat egyenlő mértékben adjuk a haza polgárainak állás foglalkozás, felekezet és nemzetiségre való tekintet nélkül. Nem tartottuk ezt veszélyesnek az akkor még gyenge csemetéhez hasonló magyarságra, hanem üdvösnek és áldásosnak és az valóban annak is bizonyult. Nem csodálatos-e hogy ma akadnak, kik a jogoknak a legszigorúbb igazság és egyenlőség szerinti kimérését veszélyesnek mondják a magyarságra, mely azokból a kisded csemetékből hatalmas élőfává fejlődött? Hát ki meri azt állítani, hogy az igazság és egyenlőség szent eszméinek győzelme a magyarság életére veszélyes lehet? Ki meri azt állítani, hogy a magyarság uralmát e hazában csak úgy lehet föntartani, ha jogtalanul bánunk el polgártársaink egy részével ?

Nem! szeretett polgártársaim, mi a magyarság ügyét az igazság győzeltől nem féltjük. Éllenkezőleg, épen ez az mi e nehéz időkben nekünk vigasztalást és megnyugvást kölcsönöz, hogy ha győzni fog az igazság belül az országban és ha győzni fog, mert győznie kell kint a harctereken és a nemzetek tanácsában, — akkor fog csak igazán élni, erősödni és fölvirágozni a magyar.