Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-03 / 4. szám
fí£; W XIII. évfolyam 4 szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. február 3. Cosonci Gjsá$ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ ▼ SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓFéfévzreévre : : : : K I !: I Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. I hivatal: Egyes szám ára 20 fillér. ▼ T Losonc, JÓkai-utca 3. Türelem! A demokratikus újjáalakulás sok lelkes és kétségtelenül meggyőződéses hívének tolult türelmetlen követelés a tollára, a közélet jónehány érdemes embere tekint fel bizalmatlanul azokra, akiktől a nemzet regenerálását várjuk. Kétségtelen, hogy sok keserves csalódáson mentek keresztül azok, akik Magyarországon a demokrácia zászlaja alá esküdtek; bizonyos, hogy az elmulti évtized eseménye kételkedővé tehették alegjóhiszemübb bizalmat is. Nem egyszer látszott úgy, hogy a haladás ügye végleg elbukott ebben a sorsgyötörte országban, olykor mintha végérvényesen a sötétség hívői rendezkedtek volna be elpusztíthatatlan uralomra a lelkek fölött s voltak idők, mikor az embert kereső ember reflektoros lámpája fényes nappal, a legnagyobb sokadalmakban se tudottt igazi emberre világítani. Hányszor csalódtunk a legjobbakban ; hányszor ábrándultunk ki magas piedesztálon álló, derűs reménységekkel körülragyogott államférfiakból. Ó hányszor bizonyosodott be, hogy fekete az, amit mi fehérnek láttunk, hogy csak megtévesztő álarc volt az Igazság fényes ábrázata, mely alatt a hazugság csúf szőrös pofája rejtőzött. Nagyon értjük a bizalmatlanokat, de ez egyszer nem tartunk velük. A mi bizalmunk nemcsak a Wekerle kabinet sok nagyon tehetséges és politikailag hozzáférhetetlenül becsületes tagjának, nem is épen csak a demokrata-király határozott csengésű uralkodói szavának szói, pedig már ezekben is feltétlenül s kételkedés nélkül, elégedetten és bátran megbízhatunk. Mi ezektől a fontos momentumoktól eltekintve, az idők sürgető és kényszerítő erejére, az európai viszonyok és a belföldi állapotok végzetszerűen a lelkekre sulyosodó nyomására alapítjuk azt a meggyőződésünket, hogy a választói reformnak legalább a Vázsonyi igazságügyminiszter által tervezett mértékig való demokratikus megvalósítása most semmiféle más kérdés mögött el nem maradhat és hogy nagyon belátható időn belül megfogható valóság lesz a jogokra áhítozó egész nép oly sokszor hiúvá foszlott és mindanyiszor ujraszövődött nagyszerű álma. Mi történt idáig, ami a reménységet lerombolhatta volna? Csak annyi történt, hogy a reformjavaslat elég szerencsésen elkészült olyan formában, amely a követeléseket a lehetséges mértékig kielégíti s minden ellenkezést meggyőző érvvel halgatta el. Az történt, hogy meg van teremtve a lehetőség, ki vau szélesítve a talaj, amin a a nagy épület alapkövei biztossággal letehetők. Hát ezek azok az okok, amelyek bizalmunkat eltántorítsák? Zavarjuk a helyzetet egy olyan alakulás mélyreható és jövőbenéző kritikájával, amely alakulás esetleg csak csak ideiglenes, csak átmeneti lehet, csak a választójogi reform megvalósításáig terjedhet? Nem ráér bárki az uj-kormányprogram egyéb pontjai ellen állást foglalni esetlég akkor, ha a most csak nagyjában ismertetett javaslatok nem fogják részleteiben kielégíteni? Nem ok a türelmetlenségre az, hogy közben egy pár hét el is múlt. Hiszen a reform sima megzavarása esetén a háború -befejezéséig képviselőválasztásra, vagyis az uj választójogi törvény gyakorlati alkalmazásba vételére úgy sem lesz szükség. A háború pedig sajnos csak folyik, csak húzódik, csak tart tovább, még egész bizonyosan eltart addig, mint egy magyar törvény megszavazása és még azután is kitudja meddig. Ez aligha lehet ma már kétséges bárki előtt. De hát akkor minek a nagy sietség! Minek volna azaz elsietés! Miért volna indokolt türelmetlenkedni és idegeskedni olyasmiért, ami egész bizonyosan meglesz és amire bőven van idő. Olyan a színezete a mai helyzetnek, hogy a minden erejéből szervezkedő kormány barátságtalan kritikája épen a közeledő választójog esélyeit rontja s pozícióját gyöngíti. A türelmetlen követelőzés és a gúnyos sürgetés sokkal inkább illenék ma és sokkal hatásosabb jelszó is volna épen a reform ellenségeinek a szájában. A reform barátai inkább erősítsék és támogassák főleg pedig ne zavarják és hátba ne támadják a kormányt, mert ma az egyetlen hathatós támogatás, egyedüli értékes segítség és kizárólag lehetséges munka: a türelem! ^U^oiHt és az erkoíes, _ -rwr- /, A 'világháború alapjában megrendítette az embereket. Hiszen a hatása kiterjed a táplálkozásra, életünk biztonságára, anyagi és lelki javainkra. Nem csoda hát, ha a változó külsővel, környezettel lelkünket is átalakította. Mikor a háború kitört, általános volt a lelkesedés. Fényes példáit láthattuk a nemzeti összetartás és a hazaszeretet érzéseinek, pedig előtte oly sokan hirdették, hogy népünk öreg és kiélte magát. S mikor láttuk a mozgósításnál a jelentkezők ezreit, láttuk a virágos, dalos csapatok harckészségét, kezdett ébredni bennünk a hit, hogy mégsem vagyunk oly gyöngék és szervezetlenek, mint sokan gondolták. A személyes önfeláldozás példáit nyomon követte az áldozatkészség, nem csak mindnyájunknak kellett elmenni a frontra, de sokan mindenüket áldozták fel a hadseregnek : aranyukat, pénzüket, munkájukat is. A hazairánti kötelességünk igy vált tudatossá. Mindenki érezte, hogy a nagy mozgalom sikere csak úgy érhető el, ha mindenki megteszi azt, ami tőle telik. Az öregek ismét megfogták az ekeszarvát, dolgoztak versenyt a munkához még hozzá nem edzett fiatalokkal. Sokan tiszta hazaszeretetből elvállalták a hadra kelt társak munkájának elvégzését is ingyen. Megosztották hajlékukat másokkal, sokat megvontak eddigi élvezeteikből, csakhogy a szükölködőknek több jusson. A hölgyek lemondtak a divatos öltözetről s nem egy közülök beállott -betegápolónak, kőzhivatalnoknak, csakhogy az egész gépezet mozgásában meg ne zavartassák. így ébredt fel bennünk a haza iránti hűség, a részvét embertársaink iránt és az általános emberszeretet. Mindenki kitartott a maga helyén, bátran és bizalommal viselte a kényszerű sorsot. Mintha a háború mindnyájukat jobbakká, nemesebbé tett volna. Ez volt a háborn első hatása. A templomok is jobban teltek meg ; mintha a lanyha vallásosság uj életre kapott volna. ' A háború azonban a remélt időnél tovább húzódott. Sokakban felébredt az önzés, az egyéni érdek hajhászása. A hadsereg szállítók kezdtek sok mindent hamisítani, a rájuk bízott javakkal visszaélni. Vétkeiket követte az indokolatlan árdrágítás, a készletek eltitkolása, a rendeletek és törvények kijátszása.
