Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-10 / 23. szám
LOSONCI IUS1C A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELdnZBTéS» Arak HELYBEN: ■ Községek, egyesetek, tovébbá . " , SZERkESzTŐSÉg; H Egész évre........................................8 K — L ■ Ton|M. - ,*+***+ • Losonc, Jókai-utca 4 , hová a lap szellemi Félévre.............................................4 K — f• a Mógrádmegyel Tanítók es Körjegyzők Egyesülete tagja! részére részét illető minden közlemény intézendő. Negyedévre........................................2 K — f. ■ évi előfizetés! dij 5 korona ■ KIADÓHIVATAL* VIDÉKRE* B F<«vm szám ára 20 fillér ® Losonc, Kubinyí-tér II., hová az előfizeté-Egész évre.......................................10 K — f. n ^ n Bek’ hirdetések, mindennemű pénzkülde-Feíévrk . ...................5 K - f. Hirdetések Jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. m mények és a lap szétküldésére vonatkozó Negyedévre 2 K 50 f. «3 ■ felszólalások intezenddk. X. évfolyam 23. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. junius 10. Przemysl. Tüntetők diadalittas éneke és zenés takarodok adták tudtul nekünk, hogy az orosz Przemysl elesett. Vártuk, de nem hittük, hogy ily hamar fog bekövetkezni. — Nem képzelhettük, hogy azt a várat, mely a mi kezünkben diadalmasan állta hónapok ostromát, hogy azt a várat, amely bevehetetlenségével annyi borzalmat váltott ki ellenségeink táborában, hatalmas szövetségesünkkel karöltve alig öt nap alatt visszafoglaljuk. Amit egyelőre legmerészebb álmunkban se gondoltunk, megtörtént mégis: Przemysl újra a miénk. Bennünket nem a tény kap meg. A példátlan vitézség felemel, — s még bizakodottabbakká tesz. — De nem ezt értékeljük a legnagyobbra. Mert ez nem újság nekünk. A háború kezdetétől fogva annyi példáját volt módunkban szemlélni az egyéni vitézségnek és vezéreink előrelátó bölcsességének, hogy most se vártunk mást, — s miután csak az következett be, amit vártunk, ha lelkesít is az eredmény, meg nem lep. Ami bennünket megkap, az az a rövid idő, amely alatt a végzet beteljesedett. Mekkora örömtüzek gyultak ki az entente fővárosaiban Przemysl elestének hirére. Hogy ujjongott a cár népe, hogy mosolygot Anglia s hogyan szaladt Olaszország szerződést kötni azokkal, kik megszerezték Przemysl erős várát, s ezzel a végső győzelem biztos zálogát. Tudjuk, hogy mennyire sietett a cár megnézni a védőitől összerombolt várat, és hogy mennyire igyekezett kihasználni politikailag is ezt az eseményt. És most mindennek vége! Vége a szép álmoknak, a gőzhengernek, a mi kiéheztetésünknek, Budapest, Bécs, Berlin elfoglalásának. Mindennek egyszerre vége öt napi ostrom után. Mennyire elgyöngült lehet már az a hatalmas ellenfél, ha mindezeket a szép álmokat kénytelen feláldozni öt nap alatt és mennyire erősök lehetünk mi, akik mindezt kivívtuk. Szeretnénk látni most a fehér cárt, bizik-e még álmaiban ? Szeretnénk látni Oreyt, ujjong-e még az «0» művének? És szeretnénk látni a hűtlen, áruló olaszt, vájjon nem fullasztja-e torkára a csatakiáltást a legújabb hir: Przemysl a mienk. Egy kép előtt. A Halyák cukrászata szomszédságában egy hatalmas emlékkép van kitéve: a losonci főgimnázium ez évben végzett növendékeinek emlékképe. A képnek állandóan sok a nézője. Én is a nézők közé állok. «Istenem!» — mondja egy csinos fiatal leány — «mennyi a katona köztük. S milyen szépek!» «Nini, lányok is jártak a fiukkal!» álmélkodik valami vidéki csukaszürkés. «Szurkolhatnak a szóbeli érettségitől a katonailag alkalmatlanok» — jegyzé meg egy, őszhaju nénike. És igy tovább. Mindenkinek van valami megjegyzése. Szokatlan érdeklődés kiséri a szokatlan képet. És a megnyilvánuló figyelem büszkeséget ébreszt minden kebelben. A nemzet ifjúságának .*gy töredéke jelenik meg a képen előttünk: fele katonai zubbonyban, fele feketekabátos polgári öltözetben. És a sok megjegyzés közt el-elröppen egyegy sóhaj, egy-egy lelkesült kitörés: «Milyen csinos katonák! Milyen kedves, okos fiuk!» Csinos katonák! Okos fiuk! Ez a két megjegyzés vésődik leginkább a ielkembe. Mintha a járó-kelők ebben mondanák ki a mai iskoláról leplezetlen bírálatukat. Máskor csak gáncs éri az iskolát. Hiszen a paedagógiához mindenki ért, akár a kuruzsláshoz. Most, hogy itt a világháború, a nagy égzengés, világrengés, most nem fukarkodnak az elismeréssel. Kell-e ennél melegebb elismerés középiskolánkra? S mi más ez, mint a régi latin közmondás uj alakban? «Mens sano in corpore sano.» Ép testben ép lélek ! A test épségét megbírálta a katonai sorozóbizottság. S bizony még több is bevált volna, ha fiatalságuk nem volna soroztatásuk akadálya. Az iskolai torna, a játékdélutánok, a katonai céllövészet, az iskolai kirándulások ime igy mutatják be az eredményt. És még merik hangoztatni, hogy a mai iskola nem nevel az életnek! Aki jó katonának, az elég erős az élet harcára is! A lélek épségét nem lehet sorozó-bizottság döntésére bízni. Arra nincs mérőléc, katonai sorozó-bizottság. De mégis ! Tessék a napilapok «hősök jutalma» cimü rovatát átolvasni. Mennyi ott a kitüntetett hős! Az aktiv katonaság hősiessége eltörpül a rezervisták hősiességének sok-sok bizonyító adata mellett. A harctéren küzdő sok orvos, ügyvéd, tanár, hivatalnok mind a középiskolából került ki. És egy sincs, ki gyáva; egy sincs, ki eszét okosan ne tudná felhasználni az ádáz ellenség legyőzésében. Egy sincs, ki kötelességét nem teljesítené, ha a haza, mindannyiunk édes anyja, ezt igy kívánja. Ime a sorsdöntő háború bizonyítványa a mai középiskola szellemi, erkölcsi,értékéről. Mit is ad a mai középiskola? Ép, egészséges testet, nemesen érző, lelkesedni tudó, kötelességet teljesítő, vallásos lelket. A középiskolából kikerülők nyolc éven át végig élték az emberiség fejlődését. A hosszas testi és szellemi gimnasztika kiváltotta az izmokat, csiszolta az észt, melegítette a kedélyt. Az érettségizett ifjak megjelenése, készültsége, munkabírása, férfiassága nem szenvedett a sokféle stúdium terhe alatt. Acéllá vált minden. Csinos katonák! Okos ifjak! Így szólal meg önkénytelenül a járó-kelők elismerése. A gáncsvetők, a rosszmájuak, a köz céljaival ellentétes cél után iramodók persze nem igy lelkesednek. Szerintük a mai iskola rossz, ócska, elavult, nem nevel az életnek. Haszontalan limlommal tölti meg az ifjúság agyát, stb. S hogy mennyire nincs igazuk, mutatja a közszemlére kitett kép. Igazolja a világháború. Igazolja a különböző pártok harca az iskola bírásáért. Az iskola bírásáért harcol a kongregáció, a, szabadkőmivesség, a nemzetiségek tömege. És mindegyiknek van kifogásolni valója; mert nem az övék az iskola. Az iskola az államé. Azé kell, hogy legyen mindenféle fajában, célzatában, tantárgybeosztásában, szellemében. Az iskolában nincsen helye a felekezetieskedésnek, csak a dogmamentes erkölcsnek, a sértetlen hitnek. Az iskolában nincsen helye az istentagadásnak, a névtelenségbe burkolódzó, de ál jótékonyságnak, az utópisztikus boldogító eszméknek. Az iskolában nincsen helye a protekciónak, a nemzetiségi marakodásnak, a «do, ut des» elvének, a megélhetést biztositó kalmár szellemnek. Ott csak két elv honolhat: a tisztességtudás és a kötelességteljesités. És e két fogalom magába öleli az emberiség legszentebb eszméit. Benne van a szeretet a szülő, a testvér, polgártárs, a haza iránt. Benne foglaltatik az erkölcs, a szabadság, a béke, az egyenlőség elve. És benne rejlik az egyenlőség, a jog tisztelete, az igazság szeretete. Minderre tanít, minderre nevel a mai iskola. Csinos katonák! Okos fiuk! Be jói esnek ezek az elismerő szavak! Az igazi paedagógus ebben láthatja önzetlen munkásságának legnagyobb elismerését. És a jó fiuk, elhagyva nyolc évi gondtalan és nagyratörő álmok-szötte élet után az alma matert, megfogják állni helyüket a csatatéren mint katonák, be fognak válni az élet küzdőterén is mint polgárok. Nem is lehet ez máskép. Hiszen mennyi nemes minta áll előttük. Volt elődjeik az iskola padján, vezető tanáraik a katedrán mind-mind élő, követendő eszményképek a rideg valóságban. Kötelességét teljesiti mindegyik, mikor a golyó elé áll, mikor a hontalanság rabkenyerét eszi, mikor magára ölti az újonc «angyalbőrét» vagy a hőst példázó «csukaszürkét». Tisztességtudását kimutatja mind, mikor a haza szent hívására lemond minden kényelemről s megy oda, ahová a haza parancsszava állitja, legyen bár béke vagy háború. Csinos katonák ! Okos fiuk ! Örömkönnyel telik meg a szemem, látva a szokatlan kép katonáit, feketeruhás polgárait. S büszkeséggel dagadoz a keblem,
