Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-18 / 11. szám
X. évfolyam 11. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. március 18. LOSONCI m A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELŐFIZETÉSI Arak HELYBEN: ■ Községek, egyesietek, további . - SgEWKESZTŐSÉG: rlfévreVr* 4 K - t * M«grádme*ye' Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részéra részét illető minden közlemény Intézendő. Negyedévre.......................................2 K-t. " évi előfizetési díj 5 korona. KIADÓHIVATAL* Egész évr. V,DÉKRE' 10K_f ! Egye. szém éra 20 fillér. ■ feévr.' : : •' : I ^5oí: ■ Hirdetések Jutényo. érőn vétetnek fel a kladöhlvata.ban. , mények és a l^^üldésé^vonatkozd Gondolatok a „háború“ látköréből. Közli: Dr. Bazovszky Lajos. II. Érintettük azt a közhelyet, hogy a történelem az élet tanítómestere, magistra vitae. Hozzáfűzhetjük, hogy az életé általában, de a politikai életé kiváltképen. Á filozófia, a természettudományok és a történelem tudománya általában véve elösmerik minden ágazatban a fejlődést, az evolúciót, az állandó és a történelmi meg a természeti, meg a társadalmi törvényeknek alárendelt fejlődést. A tapasztalás tanítja, hogy ez a fejlődés egyszersmind haladás, tökéletesedés. A fejlődést, haladást talán rövid ideig késleltetni igen, hanem megakadályozni nem lehet; és pedig azért nem, mert hogy törvény, illetve természeti, társadalmi s történeti törvényeknek alárendelt szükségszerű jelenség. A politika az államban élők sorsa intézésének a tudománya, a diplomácia az egész állam sorsának az intézése. Állami, nemzeti, sőt világszerencsétlenség származhatik már most abból, ha a politika meg a diplomácia, illetve a politikusok meg a diplomaták nem tudják, vagy megfeledkeznek róla, vagy szándékosan félreteszik azt a szilárd alapelvet, hogy a fejlődés és haladás törvény, szükségszerű jelenség. A politika meg a diplomácia nem helyezkedhetik túl a fejlődés’és haladás törvényén. A politikának támaszkodva különösen az állami és társadalmi fejlődés stúdiumára meg kell tudnia állapítani, hogy úgy mondjam kilesni a fejlődés irányát. A tudományos politikának is a történelmi tények megösmeréséből lehet csak a politikai ideálokat felállítani. A művelt, tudományos politikus, diplomata igyekszik előrelátni. Hiszen voltaképen minden gyakorlat, sőt az egész élet (pl. a kereskedelmi élet) az előrelátáson alapszik. A tudás mint előrelátás az embernek oly erőt kölcsönöz, amellyel még a természet, sőt önmaga felett is képes uralkodni. A politikai előrelátás természetesen nagyon súlyos feladat és habár különösen a távol jövőbe való előrelátás csak igen keveseknek adatik meg, mégis minden politikai törekvés az adott korban és az adott viszonyok szerinti lehető előrelátás felé törekszik. Az előrelátás mestersége, művészete (sokan a politikát is nem annyira tudománynak, mint inkább művészetnek tartják) nagyon sikamlós terekre vezethet. Gyakran találkozunk az előrelátni akaró, de előrelátni nem tudó politikusoknál azzal, hogy az utópiák terére csúsznak le vagy megalomaniakusok lesznek. Nemcsak az egyes politikusok, hanem egész nemzetek is. Az «utópia» egy görög szó s szóról-szóra «hely nélküliséget» jelent abban az értelemben, hogy az egy nem létező hely. Közismeretü, általánosan elfogadott értelmét Thomas Morus közgazdasági és politikai írónak «Utopia» cimü művéből vette (teljes cime: «De optimo reipublicae statu, deque nova insula Utopia A köztársaságnak legjobb alakulásáról és az uj Utopia nevű szigetről). — Ez az utopia nevű sziget vagy ország soha nem létezett, sehol sincs. — Az utopistikus politikus oly irányban vezeti nemzetét, államát (természetesen jóhiszeműen s hazafias érzülettől indíttatva), amely utón soha célt nem ér, avagy oly helyzetbe hozza azt, amely helyzetekről a mi jó palócunk azt szokta mondani, hogy no «most vagyunk már sehogyse». A «megalomania» szó ugyancsak görög szó s a nagyzolást, a nagyzási hóbortot jelenti. Ha valamely nemzet politikusai vagy maga az egész nemzet megalomaniakus, az az illető nemzetnek tán a végveszedelmét jelenti. Én csak egy néhány gondolatot regisztrálok a «háború» eszmeköréből s nem mernék az adott körülmények között pozitiv következtetéseket levonni, vagy sértő kritikát gyakorolni még az ellenségeink tényei felett sem. Ez a hangulatcsináló a hirlapirók dolga. Csak példaképen említem meg, hogy nálunk speciálisan a szerbekről, a szerb politikusokról, Szerbiáról volt közhangulatként elfogadva, hogy negalomaniakusok, nagyzási hóbortban szenvednek. Ám a szerbeknél nagyobb nemzetek is, sőt az egészen nagy nemzetek, úgynevezett kulturnemzetek is beleeshetnek a megalomanizmus hibájába, vétkébe vagy bűnébe. A történelem folyamán gyakran találkozunk megalomaniakus (s természetesen utopistikus) államférfiakkal, uralkodókkal, királyokkal, császárokkal, akik birodalmakat döntöttek a végpusztulásba épen akkor, amikor legjobban igyekeztek csak a maguk számára lefoglalni az isten kegyelmét s hozzá legközelebb állóknak képzelték magukat. A történelemből való okulás, az utopia- és megalomania-mentes reális, a becsületes, gyakorlati célok felé törekvő politikára s diplomáciára soha sincs oly kiválóan szüksége a nemzeteknek s az államoknak, mint annak a kérdésnek a megfontolásánál, elhatározásánál, bele kell-e most menni a háborúba vagy nem — mert ez nem érzelmi kérdés! Itt van rá a legfényesebb példa. A semleges államok. Mennyi rengeteg fejtörésökbe kerül az elhatározás; pedig talán az érzelmi motívumok után indulva már ők is régen vérzettek volna. Természetesen azon tételt, hogy a háború megindítása nem érzelmi momentum, hanem a megfontolás, a súlyos consideratio kérdése, ezen tételt ha nem is szünteti meg, de mégis komplikálja az a körülmény, ahol és ha a háborút valakire rákényszerítik. Újság és háború. Az újság a mai háborús időkben sokkal nagyobb szerepet játszik, mint békében. A közönség türelmetlenül várja és ha megkapja, szinte falja minden sorát, hiszen az újság közvetít köztünk és ama hatalmas események közt, amelyek a messze távolban történnek és mégis oly közelről érdekelnek bennünket. A múltban is sóvárogtak az emberek hirek és újdonságok után, amikor a háború fáklyája égett és ezért a háború az újság keletkezésére és fejlődésére jelentékeny befolyást nyert. Az ókorban a Julius Caesar által alapított Acta diurna csak ujságszerü intézmény volt, mert a rómaiaknál nem volt újság a szó mai értelmében. De a római állam híradásaiban is a háború fontos helyet foglal el. Á középkorban a hirek előbb csak magánúton terjedtek el. A hírszolgálat első nyomaira a XII. és XIII. században a kolostorok, egyetemek és az ország nagyjainak leveleiben akadunk, amelyeket futárok vittek rendeltetési helyükre. A XIV. és XV. században, amikor már szervezték a városi küldöncszolgálatot, először halljuk az «Újság» szót és ez alatt elsősorban a háborús híreket értik. A majnafrankfurti városi levéltárban 188 levelet őriznek, amelyek a XV. század negyvenes éveiben lefolyt háborúkról adnak hirt. E levelek egy része Strassburgból, Baselból, Zürichből származik. Később bizonyos központok támadtak, ahová a világ minden részéből származó hirek összefolytak. A fejedelmek és városok e fontosabb helyeken fizetett «tudósítókat» tartottak, azok jelentéseit Írott újságokban összeállították, de a nép közé nem került azokból semmi. Buzgó tudósítók voltak és rendesen kaptak híreket a XVI. század nagy humanistái és reformátorai. Különösen Melanchton állt sürü érintkezésben Németország és a szomszédos államok részeivel és igy rengeteg sok becses híranyagot egyesített kezében és azzal ellátta barátait és a különböző fejedelmeket. Melanchton levelezéseiben elsősorban háborús eseményekről van szó, mindenekelőtt a középeurópai államoknak a törököktől való fenyegetéséről. Papok, akik Melanchton mellé állanak, jelentik Bécsen, Krakón és Boroszlón át a
