Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-25 / 39. szám

IRS'

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: ■ »„„«hl,« . * SZERKESZTŐSÉG:

Egész évre...................................................8 K — L ■ , . ,*? ’ . ’ _ .. . ... ■ Losonc, Jőkai-utca 4, hová a lap szellemi

relévre........................................................4 K — f. _ Mógrádmegyel Tanítók es Körjegyzők Egyesülete tagjai részére részét illető minden közlemény Intézendő.

Negyedévre........................................... . 2 K — f. ” évi előfizetési díj 5 korona m KIADÓHIVATAL:

VIDÉKRE i ■ Egyes szóm ára 20 fillér. ■ Losonc. Kubinyi.tér 11 hová az előfizet«Egész évre ................................... 10 K — f, w h eek, hirdetések, tamdennemu pénzkülde-Félévre........................ 5 K - I- _ , Hirdetések Jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ tnények és a lap szétküldésére vonathoz«

Negyedévre................................................2 K 50 f. B * J ■ felszólalások intézendők.

VIII. évfolyam 39. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1913. szeptember 25.

Szomorú ősz.

Nemcsak a poéták fájdalmas verseiben, nemcsak a dalköltők érzelmes melódiáiban nyilvánulhat meg az a fájdalom, melyet a természet elmúlása kelt az emberi kedélyekben, hanem közgazdasági szempontból is lehet szomorú az ősz. De ez azután minden szentimentális versnél s dalnál is jobban belévág a szivekbe, — a zsebeken keresztül.

Talán még sohasem volt szomorúbb ősze a magyarnak, mint az 1913-as esztendőnek ősze. Már nem is hallatszik a tönkrejutottak hangos jajkiáltása, mert egy egész ország csendes zokogásában vész el. Mintha valamely pokoli fajzat esküdött volna össze ellenünk, annyi csapás zuhogott keresztül rajtunk, hogy azután ősz érkezésekor, minden poklok után, végül a kolera pusztításának is szemtanúi lehessünk.

Vájjon lehet-e, szabad-e intelligens, felvilágosult embernek babonásnak lennie? Hihetünk abban, hogy bizonyos dolgok szerencsét, mások szerencsétlenséget hordanak méhükben ? Adjunk igazat azoknak, akik a 13-as szám kabalájában hisznek s óvakodnak annak szerencsétlen vonatkozásaitól ? Nem szabad hinnünk ilyen babonákban, — de az 1913-as esztendő mégis emlékezetes marad mindazok előtt holtuk napjáig, akiknek csak része volt annak tenger csapásaiban. Már pedig senkit sem került el ez esztendő végzetszerü pusztítása. Akit közvetlenül nem is ért semminemű kellemetlenség, avagy veszteség, annak közvetve kellett az 1913-as év sújtó karját éreznie.

Minden, de minden összeesküdt ellenünk. Amit óhajtottunk, amit csak kívántunk, mindannak az ellenkezője vált be. S most az ősz, mely kedvezőnek

indult, cserben hagyott szintén, hogy osztályostársa lehessen az addigi abnormális időjárásnak.

Nem zeng majd vígan a dal a szőlőskertek között. Pohárcsengés, cigányzenétől nem lesz hangos a hegyoldal. Szomorúan, lemondással szedik majd le az éretlen gerezdet, hogy a véres verejték éhbérét valahogy megkeressék. A szüreti mulatságok elmaradnak, helyét szomorú melódia tölti be: az adóvégrehajtó egyhangú dobpergése, mely oly sok porta előtt hangzik majd fel vigasztalanul, könyeket csalva a szembe ...

A fél ország a tönk szélére került, kereskedőink, iparosaink a betevő falatért küzködnek, hitel nincs, a bankok is lassankint becsukják hamis aranyozásu kapuikat, miután a betevők igényeit sem tudják kielégíteni. A nép, az istenadta nép pedig, miután koldusbotot faraghat magának a csenevész erdő bokraiból, utolsó vagyonát is pénzzé téve, mehet uj hazát keresni a tengerentúlra, hogy elölről kezdje a megpróbáltatásokat, melyekből oly bőven kijutott szülőhazájában.

Szomorú ősz virradt reánk. Az alkonyuló ég szürke fellegein keresztül nehezen tör elé a lenyomuló nap bágyadt sugára. Mintha jelképezni akarná valamennyiünk kedélyállapotát, mely nem képes a gondok sötét fellegén reménysugárral keresztül törni. Melancholiával teli lemondással tekintünk a jövő elé, mely semmi jóval sem biztat s várjuk ennek a kabalás esztendőnek végét, hogy az újban megszabaduljunk annak kemény lidércnyomásától.

Tanács és közgyűlés. A városi tanács tegnap, folyó hó 24-én ülést tartott, melynek tárgyát képezte a folyó hó 29-én délelőtt 9 órakor tartandó közgyűlés előkészítése.

fest, mos és tisztit.

„Nyilttér“. Andrejcsik Rezső sajtóperét szerkesztőségünk nyugalommal várja és most már elárulhatjuk, miszerint képtelenek voltunk ügyében mást tenni, mint amennyit legutóbbi számunkban tettünk. Andrejcsik Rezső t. i. hozzánk intézett levelében a tényállást hosszasabban ugyan, de lényegében Ugyanúgy adta elő, mint ahogyan mi azt a megtámadott cikkben tárgyilagosan előadtuk. Meggyőződtünk arról is, hogy ellene vádiratot adott be a kir. ügyészség hamis vád vétsége miatt. Magunk se tudjuk igy, mit akar keresni rajtunk többé. Egyébként módjában áll. Mi ez ügyet magunk részéről befejeztük.

Átlépjünk vagy ne lépjünk?

Munkapárti morfondirozás. —

Valakinek sikerült az egyik kávéházban kihallgatni két munkapárti úri ember politizálását. Háttal ültek az egyik páholyban a jó urak és igy emberünk észrevétlenül tanúja lehetett a beszélgetésnek a másik páholyból.

— No mit szólsz pajtás Andrássyhoz?

— Igaza van. Egyébként is én mindig az ő hive voltam. Disznóság, amit ez a Tisza csinál. Tönkreteszi az országot.

Én is azt mondom.

— Barátom, én akár át is lépnék hozzá, ha valaki itt elkezdené.

— Azon gondolkozom én is. Tudod mit, — tegyük meg mi ketten.

— Nehéz dolog egy kicsit, de örülnék neki, ha valaki pártot alakitana. Utóvégre mi még ráérünk átlépni hozzá.

— Miről diskuráltok brúder, szólalt meg most egy erős hang, melynek tulajdonosában meghúzódó emberünk a munkapárt egyik Tisza-hüségérő! közismert korifeusát ismerte fel.

... Hebegés, krákogás, hümmögés a meglepettek részéről.

— Épen Andrássyt szidjuk, kapott észbe az egyik. Mi a fenének csinál 67-es pártot, ha van az országban egy erős tettre kész ilyen párt.

LOSONC,

Kossuth Lajos-utca 70.