Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-31 / 31. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG _______ 1913. Julius 31. ott. És itt kezdődik a majdnem lelőtték, mert Molnár Józsefnek érdeklődése a kis kapu feletti nyíláson az utcára kidugott fejjel történt s csak véletlen szerencséjének köszönheti, hogy még idejében meglátta a sötétben a kerítés mellett a sarokban meghúzódó s a kutyára célzó rendőrünket s hogy még idejében rákiálthatott, mert bizony kutyájának lett volna áldozata, mivel azt érdeklődése közepett kapufelette kidugott fejével fedezte. Rendőrünk azután az összecsődült érdeklődők tömegéből azon kijelentéssel, hogy tegyenek ellene feljelentést, továbbállot. Amint azonban tudjuk, kívánsága nem teljesült. Cs—a L—s. Néhány szó a moziról. Hogy mit lehet a losonci moziról írni? - Hát nem sokat. Kényelmes, tágas s minden tekintetben a modern kivánalmaknak megfelelően berendezett mozi, amely igazán csak díszére válik Losonc városának már impozáns külsejénél fogva is. Ezt mindenki tudja. De van ám egy nagy bibije is, amit talán nem mindenki tud. Sőt talán mi se Írnánk róla, ha julius 23-án nem lett volna előadás a moziban, amikor is csakmem valóságos botrány támadt a szellőztetés miatt. Hát igenis, a mozinak az a nagy építészeti hibája van, hogy szellőztető-berendezése nem válik be. Sajnos, hogy ezt csak most és nem előbb konstatálhattuk. Egy ilyen helyiségben, ahol annyi ember jön össze, nemcsak a kényelmes elhelyezésről, hanem jó, egészséges levegőről is kell gondoskodni. Vannak ugyan szellőztető-készülékei, de ezek részben nem felelnek , meg céljuknak, amelyek pedig megfelelnének, nincsenek a megfelelő helyen. A menyezeten függő négy ventillátor teljesen felesleges, sőt alkalmatlan, mert friss levegőt nem szállít, a romlottat sem távolítja el, hanem ellenkezőleg a feltódult, romlott és meleg levegőt felkavarja és ezáltal légáramlatot keltve csapkodja a szegény karzaton ülők orra alá, akik a vászonon látható Alpesek, vagy tengerek ózondús levegőjét vélik belélegzeni, holott a legrosszabb levegőt szívják. Az oldalakon lévő aspiráló készülékek már jobban megfelelnének céljuknak, ha alkalmasabb helyen lennének. .Csakhogy alacsonyabban vannak, mintsem a feltóduló levegőt — amely a lehető legmagasabbra törekszik — kivezetnék. Ezek csak akkor érnék el céljukat, ha a terem legmagasabb részén lennének |és nagyobb átmérettel bírnának, hogy a hatalmas termet kellő mennyiségű tiszta levegővel, de minél kisebb ventillátor-zajjal látnák el. Ekkor aztán a 23-iki esett sem ismétlődne meg. Amig azonban ezen változtatva nincs, addig fájó szívvel bár, de levegő után kapkodva, fuldokló hangon kiáltjuk a haldokló Goethével: «mehr Licht»! Pardon! Hisz nekünk nem viliágosságra van szükségünk — mert a mozi annál jobb, minél sötétebb —, hanem levegőre, friss, éltető levegőre. Tehát «mehr Luft» uraim! A vese és hólyag rendes működé- p J sét a lythiumdús * W*.'W Ljrthia Gyógyvíz használata biztosítja. Mindenütt kapható. I n A % u/H B&spn gummis&rolc tartóssága, rugékonysága, elegánciája utolérhetetlen! Velence Losoncon. A 25-ös gyalogezred tisztikara megkapóan szép nyári mulatságot rendezett 26-án, Anna napján az «Erzsébet» ligetben. A készülődések már napokkal előbb megkezdődtek és a tó körül foglalatoskodó ingujjra vetkőzött tisztek és bakák lázas munkája lekötötte a járó-kelők figyelmét. «Mi lesz itt?» Végre elérkezett a nap és a kielégített kiváncsiak megelégedve konstatálták, hogy ilyen még nem volt Losoncon. — Persze. Kirándulás a Tátrába. (Úti beszámoló egy anyához.) IV. Kirándulásunk negyedik napján be nehehezen esett a felkelés! Jó, hogy szekerek vártak s nem a késedelmet nem tűrő vonat. Meleg reggeli után elhelyezkedtünk 8—8-an egy-egy iromba nagy létrás szekér szalmacsomóin s a jólápolt szepesi lovak megindultak német kocsisaik nógatására a dobsinai jégbarlang felé. Az ut jó négy óra hosszat tartott. Volt idő a beszélgetésre, a méltóságosan kibontakozó Magas-Tátra látképének megszemlélésére. Micsoda óriási hegyek! És tegnaptegnapelőtt még ott jártunk. Csak most érezzük itt a Poprád folyó völgyében, hogy mily könnyű a Tátra levegője. Milyen kellemes lehet ott télen szánkázni, a méteres hóban labdázni s nem érezni a dermesztő nedvesség ideggémberitő zordságát. Mert a Tátrának a nyári tartózkodáson kívül a sokféle téli mulatság a szabadban adja főérdekességét. A nyaktörő csúcsmászás már nem divat s nincs is emberies érzés abban, hogy 3—4 héten át egyik kiálló csúcsról a másikra másszunk Istent kisérteni csak azért, hogy kényuri gőggel elmondhassuk, tapostam a Tátra évezredes ormait, mint a hóditó a rabszolga türelmesen meghódoló izmos nyakát. Azt azonban el kell ismerni, Kárpát-Égyesület a tátrai kultúra megteremtésével nagy hazafias szolgálatot végez. Az utak járhatóvá, a természeti szépségek megközelíthetővé tételével idegen forgalmat teremtett, mely pénzt, munkát osztogat e vidék udvarias, szolgálatkész, istenfélő népének. Mondja is a kapott szivarragyujtó német kocsisunk, aki jól tud magyarul is, hogy ne tessék azt hinni, hogy mi szegények vagyunk. Jobb dolgunk van, mint az alföldi szántó-vetőnek. Amerikába se érdemes menni! Tavaly jártam ott egyik nagybátyámnál. Ott voltam három hónapig. De higyje meg uram, nálunk a cigánynak is jobb dolga van, mint Amerikában a magyar munkásnak a piszkos bányákban. Több is itthon a keresetünk. Az igaz, meg is dolgozunk érte. Van jó szénánk. Terem egy kis rozsunk, burgonyánk is. Az erdő is ád keresetet; a nyári kirándulók is hoznak egy kis pénzt ruhára, adóra. És akad gyárainkban is elég munka. Csak nem kell szégyelni és fázni a dologtól. Tessék látni, Poprád kicsiny városka, van vagy 1500 lakosa s van egész sereg gyára. És mig ezeket mondta görnyedt-hátu, csontos német kocsisunk, önérzetesen fújta Wekerle szivarjának füstjét. És amily büszke ez az egyszerű kocsis szülővárosára, olyan büszke hatóságára is. Különösen rendőrkapitányával van megelégedve. Szigorú ember, de igazságos; nem tesz különbséget szegény és gazdag között. Mindezeket hallani oly jól esett. Hiszen már fogalommá vált nálunk, gyülöietországban, szidni a rossz közigazgatást s nagyon sok esetben — méltán. És ime, ez a jó magyar érzelmű cipszer meg van elégedve hazájával, Magyarországgal. De megakad a beszéd. A fiuk hangosan búcsút integetnek a Tátrának. Virágvölgyön vagyunk, egy kies nyaralóhelyen, ahol 1—5 koronáért kapni úri szobát. Az ellátás is. igen olcsó. Kevés pénzű embernek szebb nyaralóhelyet keresve se lehetne ajánlani. Utunk Szepesvéghely, Vernár felé vezet s bár nagyon hullámos, de olyan mint az aszfalt. Itt már elmaradnak a fenyők s helyüket lombos bükk és cser foglalja el. Itt kopár hegyorom már nincs, noha a hegyek itt se Hüvelykmatykók. És amerre utunk visz, a gazdag hegyvidék mind-mind a Kóburg hercegi családé. Vernáron a kocsisok félórai pihenőt tartanak. Megetetik lovaikat; mi pedig rántottát rendelünk tízóraira, hozzá egy pohár habos sört. A vendégszobában nem a Szultánforrás pikáns reklámja és a «Marha ! igyál Glotschlig rumot» feliratú Újházi Ede domborműve látható, nem, hanem Munkácsy «Ki a legény a csárdában?» és a «Siralomházban» cimü örökszép festői remekművek reprodukciói, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth apánk arcképei. Lám, a praktikus szász, hogy tudja összeegyeztetni harmóniába a hazafiságot a művészi vonással. Vernár után nagy összenyomott z betű alakban ereszkedik le utunk, hogy aztán egy hatalmas hágón át Pusztamező felé vezessen. Mi leszállunk a szekerekről s a meredek, de fél olyan hosszú hegyi utat választjuk, hogy a vidék festőiségében annál inkább gyönyörködhessünk. S micsoda meglepetéssel szolgál az erdei kapaszkodó! Junius 26-án virító gyöngyvirágot nyújt nekünk az erdő mélye és gyönyörű dupla kék harangláb-virágot. Micsoda csokorral lepik meg a jó fiuk kocsin a hegytetőre érkező feleségemet! A hegytető pázsitján leheveredtünk, ahol a pécsi főreáliskola derék csapata már kipihente fáradalmait. Itt egy hatalmas fekete gránit-oszlop hirdeti a Kóburg hercegek jóvoltából Greiner Lajos, uradalmi erdőtanácsos, 54 évi hű és odaadó szolgálatát. Majd felkapaszkodunk az érkező széké-
