Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-31 / 31. szám
1913. julius 31. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Velence még nem volt Losoncon, legfeljebb csak velencei-est. A tó közepén vulkanikus-erő alkotta sziget emelkedett, melyre a kiváncsi hölgyek gondolán átrándultak s amelyről este gyönyörű szép rakéták röppentek a magasba. A tó fölött számos villanylámpa árasztotta fényét, mig a viz színén lampionos, zöldlombos gondolákká átvarázsolt csolnakok siklottak és cápák s egyéb tengeri szörnyek tátogatták borzasztó szájukat. A nagy csarnok közelében valóságos városligeti élet volt. Volt ott hajóhinta, ringispiel, panoptikum, cirkusz, de még pofozó majom is. Sőt még eleven óriási kígyók és krokodilok is, a zebrát nem is említve, amely szerepét hamar megtagadta i-á kiáltásaival. A figyelmes szemlélő tekintete nem egy csinos olasz leány termetén akadt meg, akik mellett ott voltak hű gondolástársaik is. Ott volt képviselve a Keletnek és Nyugatnak minden népfaja, még a kozmopolita dumer Auguszt is. Az est beálltával kiki vacsorához ült, amelyhez kitűnő ételeket szolgáltatott a katonai konyha. Tíz óra tájban megkezdődött a tánc is a csarnok nagytermében, mely egészen a kora hajnali órákig tartott. Aki csak Tészt vett a mulatságon, az minden tekintetben a legnagyobb előzékenységet, ízlést és figyelmet tapasztalhatta a tisztikar részéről, amelyért e helyen fejezzük ki köszönetünket a nagyközönség nevében. A vonatok indulása Losoncról. Budapest felé d. e. 3'59, 9'45; d. u. 2'20, 6'23, 10-29. Rutka felé d. e. 5-45, 9-45; d. u. 2-34, 5-47, 11-47. Balassagyarmat felé d. e. 5-59; d. u. 2-41, 7-29. Poltár felé d. e. 10-00; d. u. 3-16, 7’26. Gács felé d. e. 6-15; d. u. 3-30, 10 20. A vonatok érkezése Losoncra. Budapest felől d. e. 5-31, 9-42; d. u. 2-19, 5-45, 11 42. Rutka felől d. e. 3 54, 9-44; d. u. 2 09, 6-21, 10-19. Balassagyarmat felől d. e. 9 23 ; d. u. 4-21, 9-10. Poltár felől d. e. 7-52; d. u. 5-35, 9-00. Gács felől d. e. 7-43; d. u. 1245, 5-25. legjobb egészségnek örvendenek. — Mi a magunk részéről ez utón gratulálunk a boldog szülőknek. Eljegyzés. Fabriczy Lajos losonctamási-i körjegyző eljegyezte Febriczy Lenkét, Fabriczy Béla Losonc városi tisztviselő leányát. HÍREK I Kiérdemelt nyugalomban. Beniczky Kálmán főgimnáziumunknak 40 éven át volt általános közszeretetnek örvendő igazgatója nyugalomba vonult, hogy évtizedes fárasztó, azonban áldásos nyomokat hagyó munkásságát kipihenje. Nyugalomba vonulásával egyidejűleg a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta Konss József főgimnáziumunk tanárát az igazgatói teendők ellátásával, amely megbízatást — értesülésünk szerint — valószínűen nemsokára igazgatóvá való kineveztetése fogja követni. Konss József főgimnáziumi tanár 18 évi munkássága alatt méltán rászolgált e kiemelkedő tisztség betöltésére s bizton tudjuk, hogy az a negyvenéves nyom, melyet Beniczky Kálmán igazgató a kultúra terén nyugalomba vonulásával oly szépen és rendezetten hátrahagyott, kertészére fog találni Konss József főgimnáziumi tanárunk személyében, akinek kineveztetését városunk polgársága örömmel venné, sőt szive egész melegével kívánja annál is inkább, mert hiszen 18 éves munkásságával kiemelkedően szivünkben él. Uj szülött. Nagy az öröm Rakottyay Gyula zománcgyáros családjában, mert ugyanis f. hó 29-én egy egészséges leány gyermeket hozott a gólya a boldog szülőknek. Úgy a fiatal anya, mint az uj szülött a Tankönyveket vásárolók figyelmébe! A tanintézetekben ezután csakis a legújabb kiadású tankönyvek használhatók, miért is ajánlatos, hogy azokat helyben szerezzék be, mert azt akármelyik budapesti antiquárus cégnél beszerezve könnyen előfordulhat, hogy régi vagy nem használható tankönyveket küldene, melynek utánvételi portója s egyéb költségei is már 30 százaléknak megfelelő kárt okozna. Több budapesti antiquárus cég tankönyvjegyzékének birtokomban levő hivatkozására biztosíthatom a tankönyvet vásárlókat, hogy nálam az összes használt tankönyvek kimutathatóan 10, sőt 20 százalékkal is olcsóbban szerezhetők be s igy a kellemetlenségtől és károsodástól eltekintve, a nálam eszközölt bevásárlásnál még tetemes ármegtakarítás is elérhető. — Tankönyvek nálam már most is beszerezhetők. Tisztelettel Kármán Zsigmond könyv- és papirkereskedése,, Losonc. Az etrefalvai műemlékek. Az etrefalvai ev. templom, amelynek gyönyörű freskói legbecsesebb műtörténeti emlékeink közé tartoznak, a Műemlékek Országos Bizottságának a felügyelete alatt áll. Az etrefalvaiak azonban kiakarták bővíteni a templomukat s már minden előkészületet megtettek az építkezéshez. Az építkezéshez azonban mégsem foghatnak hozzá, amig arra a Műemlékek Országos Bizottságától engedélyt nem nyernek. Többször fordultak már ez ügyben az Orsz. bizottsághoz, hogy adják meg az engedélyt az építkezésre és hogy a templomi műemlékeket is vegyék gondozás alá, azonban még csak választ sem kaptak az Orsz. bizottságtól. — így következett tehát rekre. A kocsis erősen fékezi a kerekeket, mert veszedelmesen lejtő ut áll előttünk, ahol három éve is hárman fizettek életükkel, mert a szekér fékje megromlott s a bennülők a mélységbe zuhantak mindenestül. Végre 10 óratájt megérkezünk Pusztamezőn át a dobsinai jégbarlang szállóhoz, ahol Szombati, dobsinai fiúpolgári iskolai tanár, önkéntes kalauzként vár bennünket. Cókmókunkat lerakjuk a szállóban és félórai fárasztó utón felkapaszkodunk a jégbarlang nyilasához. Itt pihenni, erősen lehűlni kell, mert a barlangban —2 fok Celsius a hőmérséklet. Már a barlang szája is hideget lehel s a lecsüngő jégcsapok harcsa bajuszára emlékeztetnek. S mikor a fürészporral telehintett faiépcsőkön lefelé haladunk a föld fagyos belsejébe, mély, hosszú lélekzetet veszünk — Mazár Sándor kitűnő úti alkalmi orvosunk tanácsára (aki egyébként Pókász állítása szerint — lelke rajta! — a náthát is purgóval gyógyította!) - s igy lépünk be szent borzadállyal a jégbarlang villamos árammal kivilágított nagytermébe, hogy csodáljuk a sírokat, a megfagyott vízesést, a kápolnát, az oltárt és más egyéb csodálatos jégalakulatokat. Mikor megszokjuk kissé a hideget, iringálni, csúszkálni kezdünk s van hahota, amikor egyik-másik fiú elesik a sima jégen. De vezetőnk magyarázgatva lejebb és lejebb visz, vagy 60 méternyi mélységbe érünk, a pokolba, ahol ismeretlen mélységekbe vész a barlang lejtése. Mi aztán körben fordulva egy hatalmas lépcsőzeten felfelé kapaszkodunk, jól belefogódzva a karfába és vissza nem tekintve a rémitő mélységbe, hogy valahogy bele ne szédüljünk. És mikor a föld sziklaüregében az ősidők óta bennfelejtett hatalmas jéghegyet körüljártuk, kiérünk a szabadba, hálát adva az égnek, hogy ismét szabad léget szívhatunk. Sietünk is el Meseországnak a kristálypalotájától lefelé a hegyen — ebédelni. Pista öcsénk ugyan sárgul-kékül, lábai is már-már összerogynak, de egy korty poprádi borovicska megteszi hatását s talán ő az, aki az ebédnél legtöbbet eszik nemcsak a jó marhahuslevesből és húsból, de még a tiltott aranygaluskából is. Félnégy tájt ismét útra készen állunk s nekivágunk a páratlan szépségű Sztracenai völgynek, ahol a sztracenai vaskohó tüzes vasérc esőjében gyönyörködhetünk véletlenül, láthatunk drótkötél-pályát, melyen a vasércet apró kutyákon szállítják a hegytetőre nyíló bányából mély völgy felett a vasolvasztó kohóba és ahol látjuk a Sztracena patakot, amelynek völgybeli medre száraz, mig a hegyoldalán felfelé haladva mind több lesz a vize. Mintha a viz hegynek folynék! Ez is nagy természeti csoda. A természetbúvárok az ilyen patakot «búvópatak »-nak mondják, mert vizét lefelé folyásában a föld szivacs módjára elnyeli, hogy aztán a hegy másik oldalán patak alakjában ismét szabadon bocsássa. Majd a Gölnicpaták medréhez érünk. Kristálytiszta friss vizéből iszunk is a Sztracenai sziklakapunál tartott pihenő helyen. S milyen csodálatos ez a sziklakapu! Az egész völgyet elzárja a hegy s emberi fortéllyal utat kellett rajta át vájni, hogy a völgyben tovább haladhassunk. Mohos és magas szikláit néhány vállalkozóbb fiú meg is mássza, de Béla öcsénknek valami hegyi manó lesodorja kalapját s elveszi hatalmas hegymászó botját s odatüzi a falegyenes hegyoldalba diadalmi jelként. A bot és kalap ma is ott díszeleg, ha valamelyik szél úrfi azóta le nem sodorta már, pedig Bende erőlködött, hogy lehozza azt onnan. A vállalkozása kútba esett! Tovább indulunk. Most már erősen hegynek. A hegytetőről egy puskalövésnyire látjuk Dobsina városát. Nagy az öröm emiatt a fáradt legénység közt. Kalauzunk most már a legrövidebb erdei utón akar negyedik éjjeli szállásunkra vezetni. Útközben érett szamócát szedünk s ezzel csillapítjuk szomjúságunkat. De vezetőnk eltéveszti az utat. S igy 3 órai gyaloglás helyett 4 óra hosszat kell gyalogolnunk, mig a dobsinai diákotthonba érünk. Itt újabb kellemetlenség vár. 48 embernek csak 40 ágyat biztosítottak. Kellemetlen harcolás után a szállóban nagynehezen még 8 ágyat lefoglalhatunk. Majd neki látunk a vacsorának, amely izetlen bár, de melege jól esik fáradt és éhes szervezetünknek. Dobsina már Gömörben van s nem a Tátra lábánál. Itt sokkal kevesebb az üzleti fogás, a lekötelező előzékenység. Nem hiába, a vasút egyik ága itt ér véget, mintha a világ végét akarná jelképezni, ahová a kultúra és emberiesség csak nehezen juthat el. Ez a hely volt eddigi kirándulásunk legbarátságtalanabb helye. Egyébként azt mondják, hogy itt nagy társadalmi élet folyik. Meghiszem azt! A családos férfiak vacsora után egymagukba elmennek a kaszinóba s éjfélig ott mulatoznak. — Kocsmázás ez s nem társadalmi élet! mondja erre jellemzően Sanyi barátom s igaza van, ha úgy van. Jóéjszakát! (Vége köv.) Scherer Lajos.
