Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-22 / 21. szám
2. oldal._______________________________ LOSONCI ÚJSÁG 1913. május 22. tisztelete a legszebb jutalom, mely földi halandót érhet. Mindezen érzelmeknek valamely látható jellel való kifejezésre juttatása pedig már oly valami, mely az egyént, a közszeretetben állót kevesek által elért magaslatra emelve példányképül tartja oda a nagy tömegnek. Ez már ritkaságba menő megnyilvánulása az elismerésnek, melyet visszavonhatatlanul meg kell érdemelnie a felmagasztaltnak. Másrészt az ősi erények megbecsülése, az érdemek elismerésével járó szeretetnek rajongóan kifejezésre juttatása valamely emberi szemmel látható és megörökíthető módon buzditólag, serkentőleg is hat az utódokra és különösen azokra, kik a megünnepeltnek helyén állanak és az általa megkezdett munkát folytatni vannak hivatva. Senkinek semmi kifogása se lehet tehát az ellen, ha valakinek — ki kitűnt kortársai közül — érdemei elismeréséül szobrot emelnek vagy képet festve róla, — azt hatalmas ünnepély keretében leleplezik. Kell azonban, hogy az illető már letűnt legyen a közélet színteréről, ne szerepeljen a közélet porondján, vagy legalább is ne nagyon légyért látható azon többé. Még az ellen se lehet tán senkinek különös kifogása, ha az egyébként még mindig szereplő kimagasló egyéniség képét valahol — működése régebbi terén — csendben falakasztják. Mert mi azt tartjuk és ebben a véleményünkben mások is osztoznak talán, hogy a közéleti szereplés nem mindig terem babérokat. Sőt megesik nem egyszer, hogy a már szerzett babérkoszorú leveleit is megtépázza, olykor egészen leveszi a fejről. Ilyenkor azután természetes, hogy az ekként megrongyolt koszoruju férfiú hamar visszaesik abba a semmiségbe, melyből kiemelte őt egyszer polgártársai szeretete, melyre akkor rá is szolgált, de amit aztán megérdemelten elveszített. Mi lesz akkor aztán azokból az emlékekből, miket egy nagy ünnepéllyel aranzsirozott leleplezés vésett a Ielkekbe ? Keserű visszapillantás, mely gúnyos, kesernyés mosolyt csal mindig az ajkakra, ha a pompás momumentumra esik tekintetünk. Emlékezzünk meg nagyjainkról. Dicsérjük meg őket tetteikért annak idején. Állítsunk szobrot, képet az illetőknek. De tegyük mindezt csendben, — mig élnek. Mert a nagy hűhóval felszegezett képet nehéz, sőt lehetetlen leakasztani akkor, ha szeretnénk is utóbb. Stud. BIZALOM a magos kaormánynak! Nincsen oly kaormány,mitNógrád nem támogatna! Mindent elitélünk! — No hiszen hát van is ezen valami csodálni való. Vagy mondjuk igy: jelent is va'-’mit az, ha Nógrád bizalmat szavaz? Ugyan kérem, hát volt-e vagy lesz-e kormány, melyet a mi megyénk ne támogatna? Kár tehát sokat erről az egész «bizalmi komédiáról» beszélni. Sebtében készült. Senki se várta. Mig maguk az egyébként munkapárti érzelmű, de a mai rendszerrel jóllakott bizottsági tagok se tudták, hogy még ilyet is akarnak ma a korifeusok. Mert istenemre még Lukács se kiváncsi ma már arra, hogy melyik megye van irányában bizalommal. Neki csak az fáj, ha valamelyik nincsen, mert ezek a magyar megyék aztán oly dolgokat vagdosnak fejéhez, melyek igazságáról maga is meg van győződve, de amelyeket bevallani tiltja a huncutsága. Az emberek belefásulnak már lassan a mi megyénkhez hasonló korrupciós perifériákon a csatározásba. Elvégre ahol ma tulipános nyakkendővel és honfiúi haraggal megy fel valaki Pestre és másnap derült arccal, megveregetett vállal és Tiszaszivarral tér vissza és ahol e ma tulipános, holnap Tiszaszivaros mosolyára menten átváltoznak az ábrázatok sárga-feketére, — ott pusztába kiáltó az igaz szó. Ott már csak egy nagy rázkódtatás segít. Rombolás, mely az alapoknál kezdi munkáját. Ne dicsekedjünk tehát azzal az egyhangúsággal. Nem egyhangú lelkesedés, de egyöntetű savanyúság fogadta azt a bizalmi émelygést, mit Kassa város átirata kapcsán előterjesztett sebtében az előadó. A nógrádi ellenzék vezető emberei be se mentek erre a közgyűlésre; vagy legalább is otthagyták a komédiát. Szent és meggyőzhetetlen hit élt a szivükben: nem segít már Lukácson úgy se ez a komédia, mely Nógrádhoz méltó. Valamit azért még se lehet szónélkül hagyni. És ez a valami egyszeri nem is nagyon sokára az egész vármegyét, de különösen azokat fogja nevetségessé tenni, kik a bizalmi komédiát inscenirozták. «Nógrád elitéi minden mozgalmat és kezdeményezést, mely a szentesített választói jog revíziójára vonatkozik». Oh sancta simplicitas! Mekkora korlátoltság a helyzet ismeretében kellett ennek kimondásához! Micsoda szűk látókör és az esélyek mérlegelésének mekkora tehetségtelensége. Elítélni minden kezdeményezést! Risum teneatis! Na ne féljünk és ne búsuljunk. Eljön az idő mihamarább, nem megy le a nap még háromszázhatvanötször a megyeház me'gett, amikor Nógrád készséggel és bizalommal fogja üdvözölni azt a kormányt, mely a választói jog revízióját megcsinálja. Kiváncsiak vagyunk, mi lesz akkor a 16-iki bizalmi émelygéssel. Micsoda savanyu képpel, de azért «egyhangú lelkesedéssel» fogják akkor azt hallgatagon visszaszivni. Emlékezzünk majd akkor vissza erre a «bizalomra». Alaptalansága, a meggondolatlanság, — mellyel hozva lett — akkor fogja megtalálni csak legfényesebb bizonyítékait. Apropos. Mi lesz a nemzeti ellenállásról tanúskodó táblákra húzandó gyászfátyollal? Szállítják már ? Balatonfüreden a szezonra, vagyis szeptember hó 1-ig villa kiadó, mely áll két szép szobából, nagy verenda, konyha és mellékhelyiségekből teljes bútorzat és felszereléssel. Remek kilátás a Balatonra! Bővebb felvilágosítást nyújt Vég Izidor takarékpénztári pénztárnok, Veszprém. Megint kikezdték egy ügyvédet. A Ruda ügy. (A közönség köréből.) Vettük a következő levelet: Tekintetes Szerkesztő úr! Miután én b. lapját úgy ismerem, mint amelyik tárgyilagosan szokott foglalkozni minden közérdekű dologgal, itt küldöm Önnek a megyei árvaszék egyik érdekes véghatározatát azzal, hogy az abban jelzett ügyet megvizsgálni, b. lapjában tárgyalni és róla véleményt mondani szíveskedjék. Amenynyiben Önt kérésem feszélyezné és annak eleget nem tenne, (mit alig hiszek), más lapot fogok megkeresni. A magam részéről csak annyit fűzök az árvaszéki határozatban megállapított tényálláshoz, hogy Rudáék földhözragadt szegény emberek, kiknek még annyiok sincsen, hová — mint magukéba — fejüket lehajtsák és özv. Rudáné nehéz napszámos munkával kénytelen megkeresni a betevő falatot a maga és kis gyermekei számára. Az esetet tehát ez hihetetlenné teszi az én szememben. Kérésem ismétlése mellett vagyok tisztelettel Egy vidéki előfizető. Uraságod csalódik, ha azt hiszi, hogy mi is egynémely vidéki lap mintájára mindjárt szenzációszámba menőleg kezeljük e kérdést és oly kommentárokat füzünk hozzá, melyek alkalmasak arra, hogy az ügyet valósággal tengeri kígyóvá dagasszák és módot adjanak ellenünk esetleg egy csomó sajtóper megindítására. Nem, mi ilyet nem cselekszünk. Nékünk ez nem kenyerünk. Hasonló ügyekkel (mert ma Losoncon már valósággal divat hol egyik, hol másik fiskális kikezdése és folytonos piszkálása) mi eddig se foglalkoztunk és ezután se akarunk. Az Ön által közölt ügy azonban alkalmasnak látszik mégis véleményünk kimondására. És ki is mondjuk ezt, mert nem dr. Elönti kárára tehetjük, mert nem őt elitélő. Mindenek előtt azonban ide kell iktatnunk az ominózus árvaszéki határozatot: -3773/1913. Nógrádvármegye árvaszéke. VÉGHATAROZAT. Nógrádvármegye árvaszéke dr. Honti Rezső t. főügyésznek 3174/1913. sz. a. árvaszéki határozat alapján beterjesztett jelentése és ahhoz csatolt özv. Ruda Mártonná szül. Zvara Mária ipolyszelei lakos által 1912. évi május hó 17-én aláirt leszámolás, nemkülönben a Nógrádvármegye árvaszéknél 1913. év január hó 27-én felvett panasz-jegyzőkönyv alapján tényként beigazoltnak találja, hogy dr. Honti Rezső tb. főügyész mint pzv. Ruda Mártonná szül. Zvara Mária, úgyis mint kk. Ruda Paulin és Ruda Mária tt. gyámjának perbeli képviselője báró Baráttá Alajos és báró Baratta Norbert elleni perében, mely szerint a balassagyarmati kir. törvényszéknek 1973/1912. P. sz. a. ítéletével alperesek arra köteleztettek, hogy 1906. év március 30. napjától előzőleg fizetendő havi részletekben özv. Ruda Mártonnénak úgyis mint kk. Ruda Paulina és kk. Ruda Mária tt. gyámjának minden hó 30-án és pedig özv. Ruda Mártonné szül. Zvara Mária haláláig vagy férjhezmeneteléig havi 55 korona 30 fillér életjáradékot, a nevezett halálától vagy férjhezmenetele napjától pedig a nevezett t. és t. gyám kezéhez kiskorúak részére azoknak 16—16-ik életéve betöltéséig havi 13 korona 30 fillér—13 korona 30 fillér életjáradékot fizessenek meg. Az eddig lejárt havi részletek fejében
