Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-01 / 18. szám
2. oldal. ________ ___L O SO N C I ÚJSÁG 1913. május 1. A Rakottyay-gyár kizárt munkásai. Nyilatkozat a sztrájk ügyében. A F. N. április 23-iki száma hosszabb közleményben foglalkozik azzal a mozgalommal, melyet a Rakottyay-gyár munkásai folytatnak. Belekeveri az én személyemet is, mintha én akadályoztam volna meg a munkások munkábalépését. Az egész közlemény valótlan és perfid. A F. N. szerint «.. . a Rakottyay-gyár mintegy 200 munkása, anélkül hogy arra a legcsekélyebb ok is lett volna, egy szép reggelen sztrájkba lépett.» Már ez a bevezető mondat is mind a két fentemlitett tulajdonsággal bir. Ugyan ki hiszi el, hogy 200 munkás minden ok nélkül vállal inkább esetleg hosszabb ideig tartó súlyos nélkülözést, ami a munkanélküliséggel jár, semhogy tovább is tűrje azokat az állapotokat, melyekben a gyárban része volt. De határozottan velőtlen a cikknek az a része, mely a szakszervezetek ellen szól. A szakszervezet ez egyetlen szerv, melyben a munkás védelmet lel, hol oktatásban részesül stb. A mai termelési rend mellett, a mai társadalmi berendezkedés mellett, legyen a munkáltató még oly fenkölt és nemes gondolkozása jószivü és humánus a munkásaival szemben, képtelen arra, hogy munkásainak tisztességes megélhetését biztosítsa, mert ehhez még a Rothschild vagyona is kevés volna. Eltekintve attól, hogy a munkáltató kénytelen megrokkant, elöregedett vagy baleset folytán munkaképtelenné vált munkását elbocsátani és az éhenhalásnak is kitenni, a mai rendszertelen termelési rend mellett igen gyakoriak a gazdasági válságok, még ha nincs is háború, amikor a gyárak kénytelenek üzemüket redukálni vagy beszüntetni és munkásaik egy részét, olykor az összeseket szélnek bocsátani, kik szívesen dolgoznának és kénytelenek munka és kereset nélkül olykor heteken és hónapokon át nyomorogni. Ezeknek a munkanélkülieknek a nyomorgásáról a munkáltató nem tehet, ő rajtok nem segíthet, hiszen a gazdasági válságok következtében gyakran maga is a tönk szélére jut és a legjobb akarata mellett sem képes nem dolgozó munkásait segélyezni és háláját leróni azokkal szemben, kik őt a jóléthez és kényelemhez hozzásegítették. Erre csak a szakszervezetek képesek — tulajdonképen az állam kötelessége volna — és ezen képességüknek annál jobban felelhetnek meg, mennél nagyobb taglétszámmal rendelkeznek. Nem felel meg a valóságnak, hogy a helyi csoport késztette a Rakottyay-gyár munkásait a munka abbahagyására. Ellenkezőleg, mikor a harc kitört, teljes erőnkkel azon voltunk, hogy a harcot beszüntessék, de a munkások elkeseredésén megtört minden igyekezetünk. így hát pártfogásunkba kellett őket vennünk. Nem felel meg a valóságnak, hogy a munkások és a gyár között a megegyezés létrejött és a munkások az én izgatásaim következtében szószegők lettek. Tárgyalások folytak; Rakottyay úr nem akarta valamennyi munkását visszavenni, a harcban állók a visszautasitottakkal szolidáritást vállaltak; én őket a munkábalépésről nem beszéltem le. Szószegésről nem lehet szó. A harcban állók követelései igen szerények. Nem kérnek munkabéremelést, megelégszenek azokkal a bérekkel, amelyeket a harc kitörése előtt két héttel kaptak. Ebben a tekintetben nem is lett volna akadály. Rakottyay úr kész volt azokat megadni. De a munkások nem tudtak bízni ezen Ígéretben, midőn megtudták, hogy Rakottyay úr nem mindegyiküket veszi vissza. Felállították tehát azt az igen szerény követelést, ismerje el a gyár vezetősége őket is embereknek, ismerje el azt, hogy joguk van szabad idejükkel rendelkezni. Amint a munkáltató nem nézi és közömbös előtte, hogy munkása mely fajhoz, nemzetiséghez, vallásfelekezethez tartozik, époly közömbös legyen előtte az, hogy munkása melyik egyesületnek tagja. A vas- és fémmunkások szakegyesülete egyébként épugy bir belügyminiszterileg láttamozott alapszabályokkal, mint az úri kaszinó, vagy más hasonló egyesület. A közleménynek személyemet érintő részére a következő rövid néhány megjegyzésem van: 1. A «görbe észjárású» kifejezés és azon szavak miatt, melyeket a közlemény szerzője számba ad, a sajtópört megindítom. 2. Személyes harcot nem folytatok. Részt veszek abban a harcban, mely az emberiség felszabadításáért folyik, nem emberek ellen, de emberekért, az intézmények ellen, azoknak megváltoztatása érdekében. A sajtópör megindítása pusztán védekezés otromba megtámadtatásom miatt, mert nem áll más eszköz rendelkezésemre, hogy a támadás alaptalanságát bebizonyítsam. 3. Inkább szánalomra, mint megvetésre méltó embereknek tartom azokat, kik eszközül adják oda magukat és nem riadnak vissza a denunciálástól sem. A mai társadalmi rend folyamánya, hogy ilyen emberek is legyenek. 4. Ha izgatás az emberek felvilágosítása, ha izgatás a jogtalan emberek biztatása, hogy az emberi jogok őket is megilletik, ha izgatás minden szépért, jóért és nemesért való lelkesedés, ha izgatás a mai társadalmi rend elleni elégedetlenség és általában az elégedetlenség szítása, melynek tulajdonképen köszönhetjük a tudomány és kultúra mai színvonalát: úgy minden denunciáció, rágalmazás és rosszakarat ellenére továbbra is izgatni fogok. Dr. Herz Sándor. Az «audiatur et altera pars» örök elve megköveteli tőlünk, hogy dr. Herz fenti, Rakottyayékkal szemben is elismeréssel adózó cikkének egész terjedelmében helyt adjunk. Szívesen is tesszük, mert e nyilatkozat az eseményeket másik oldalukról is megvilágítja egy kissé. Hozzá*nem füzünk semmit. A helyzetet a maga való voltában majd a sajtóbiróság tisztázza; ez nem a mi feladatunk. Mindenesetre dicséretes és megnyugtató azonban az, hogy mindkét részről, úgy a gyár, mint a munkásság részéről megvolt a lehetőség a közeledésre és a kölcsönös kívánalmakat mindkettő egy bizonyos határig respektálta. Úgy vesszük ki, hogy a sztrájk megszűnése, illetve a munkások visszatérése azon múlott csupán, hogy a Rakottyay-gyár egyes munkásokat nem akart visszavenni. Hát ez mindenesetre nehéz kérdés, mert ebben mindkettőnek némi igaza van. A gyár vezetősége részéről — lévén ez hatalmi kérdés — nem csodálható, ha az u. n. «turbulens elemektől» fél, de viszont ma a munkásság se róható meg nagyon, ha a szolidáritás elve még a kenyérnél is előbbre való nála. Ezt a disszonenciát azonban tán még ma is meglehetne szüntetni kölcsönös engedékenységgel és higgadt megértéssel. De csakis-igy. Sz. Én ápolom a sirt! «Edus bácsival», öreg közszeretetnek örvendő volt városi főjegyzőnkkel történt, ki az iparos és segéde vagy tanonca közti nézeteltérésekből sohase csinált kázust. Elintézte mindig szép szóval, ráripakodással, de egyetlen-egyszer se agyonjegyzőkönyvezéssel, hosszú iparhatósági eljárással. Azaz egyszer mégis oly helyzetbe került az öreg úr, hogy majdnem felvette a jegyzőkönyvet. Egy szobrásztanonc és a gazdája állottak előtte. A szobrásztanonc apja is ott volt, ki mint sirásó, a főjegyző úr leánya sírját ápolta már évek óta. Az öreg úr meghallgatta a panaszt, az ellenbeszédet asztalánál állva és összetett kézzel, azután igy szólt: — A fiúnak vissza keli menni! Ez volt a szentencia. Csakhogy a sirásó különös protekciót várt a főjegyző úrtól, azért lassan megszólalt: De én ápolom a sirt tekintetes úr! — A fiúnak vissza kell menni! — mondta az öreg úr haragosabban. — No részrehajlás van itt — felelt a sirásó fejét csóválva. — Mit? Részrehajlás? Jegyzőkönyv! Jegyzőkönyv! Janika jegyzőkönyv lesz! — kiáltott az öreg úr és beszólitotta Írnokát. De aztán a sirásó kérőre fogta a dolgot és miután a gazda megígérte, hogy ezentúl «hús is lesz a sonkacsonton», — kiengesztelődve szólt Írnokához a jó főjegyző: — Eredj dolgodra Janika. Hát nem lesz jegyzőkönyv. A japánok gyakorlati érzéke >»nnal felismert* az IV VJ BER5DK BUMMISABOB jooii előnyét) Ferdére taposás. Kisiklás, fáradtnég, az idegele rázködtatása kizárva! BERSONMÜVBK, Budapest, VII. A modern természettudományi oktatás és az ifjúság egészségre nevelése. Irta Somló Károly főgimn. tanár. V. Modern iskolák. Forel Ágoston, az orvostudománynak és a modern pedagógiának világhírű tudósa, abban az előadásában, melyet a tanulók szellemi hygieniájáról nálunk tartott, erős kritika alá vette a mai nyilvános iskolákat, a tanítás anyagát, módszerét, a tankönyveket. A mai tanítási módszer helyett olyan iskolák megteremtését ajánlotta, amelyekben a szellemi munkával párvonalosan haladjon a fizikai munka. A tanulók ám hadd végezzenek mezőgazdasági és ipari munkát is, hadd szeressék meg a kéz munkáját, melynek nagy a haszna, ha ügyességet szereznek benne és lelkűk is felüdül az ilyen iskolai munkában. Felolvasásában a németországi Landerziehungsheim-eket állította oda a modern iskola példaképéül. Valóban a modern pedagógia már azon az utón van, hogy az iskoláinkban uralkodó rendszert túlságos gépiesnek, sablonosnak ítéli s arra törekszik, hogy egészen uj iskoláztatási és nevelési felfogást tegyen uralkodóvá. A gyermek egyéniségének teljesen szabad kifejlődését kell elősegíteni. Nem egy bizonyos sablonos normál gyermek, egy minden élet nélkül való báb elérése a modern nevelő célja, hanem
