Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-03 / 14. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1913. április 3. tottban is, akik — bár Beniczky Árpád uj hivatalában távol fog állani minden politikától — az ő győzelmében mégis az ellenzék egy újabb diadalát látjuk a mai uralkodó rend szerrel szemben, melynek Láng Lajos báró volt a jelöltje és forrón óhajtottja az uj tisztségre. Szivünk egész melegével gratulálunk az uj egyházkerületi felügyelőnek és kívánjuk, hogy legyen módja még sokáig szolgálnia hazáját és egyházát, amelyeknek eddig is oly hűséges és önzetlen szolgája, harcos katonája volt, minő kevés akad. A Losonci Függetlenségi és 48-as Pártkor testületileg fogja üdvözölni elnökét a közeli napokban. Egyről-másról. (A «városi párt.» — «A számonkérőszék.» — Merő koholmány: Hazai nem jön.) Hogy végre valahára észbe kaptak a losonci polgárság városi képviselői tagjai és helyén valónak látják a szervezkedést, az együttműködés kimondását, — azt mindenki helyesli, mindenki a tizenkettedik órában történő, de még szerencsére nem késő lépésnek tartja. És ezért a város adófizető alanyainak osztatlan és pártatlan tetszésével találkozott az a mozgalom, mely egy-két képviselőtestületi tag kezdeményezésére megindult és amelynek meg is van már ma is az az eredménye, hogy a képviselőtestületi tagok egy igen szép száma, — körülbelül 40—50, hajlandó és kész az egyesülésre és a város ügyeiben való munkálkodása közben az egyöntetű magatartásra. Persze természetes aztán, hogy a dolgok ily kissé kedvező állása mellett akadnak néhányan a másik oldalról, kik e mozgolódást rossz szemmel nézik és krokodilus okoskodással, ferdítésekkel és a célnak álmezbe öltöztetésével azon vannak, hogy az alakulni akaró, illetve élete eiején lévő egyesülést megbomlasszák és oda vigyék, ahová már sok szép törekvés jutott Losoncon, — a megsemmisülésbe, az önmagával való tehetetlenség okozta pusztulásba. Ezek a magukat nagy jóakaróknak tartó egyéniségek kikapnak az egészből egy jelszót, melyet nyakánál fogva magasan lobogtatnak piros posztóként a még kétkedő szemekbe: hogy «nem szabad belevinni a politikát a város ügyeibe!» Hogy igen szép, igen helyes, ha a képviselők már előre megértik jól az ügyeket, az se árt, ha valaki bárki (de, hogy ki legyen ez, nem mondják) összehívására «a városházán» felettök egy kis eszmecserét lefolytatnak, egymás fejét telebeszélik, de az effajta értekezéseknek, pourparléknak nem szabad egy jottányit e kötőknek lenni, nem szabad semmiféle különös egyesülési jelleggel bírni, menjen ezután továbbra is kiki a feje után, szavazzon kiki úgy, ahogy neki tetszik, vagy ahogyan aztán, ha kell, meggyurják, mert «politizálni», mindenféle javaslat’ ellen csak párts' pontból állástfoglalni, azt leszavazni nem szabad Losoncon (másütt igaz, hogy igen), mert ez a politizálás Losoncon szembehelyezkedés az eddig fennálló és megszokott renddel, renitenskedés a vezetőséggel és annak tagjaival szemben, kiknek pedig mi juttattuk az állást, kikkel szemben tehát mi bizalommal viseltetünk, vagy legalább is hat évig bizalommal lenni tartozunk. Hát kérem szépen: a fene akar a városházán politizálni! A fene akar a városházán politikai pártállások szerint pártokat szervezni ! A cél ez: egyesülni mindazoknak, kik a városi ügyek mai állásával, vezetésével megelégedve nincsenek, kikben az ügyek mai állása, a mai helyzet megnyugvást nem kelt s akik ezeket orvoslandó és a jövőben más városi gazdálkodást elérendő együttműködni, egyöntetű munkát kifejteni akarnak. Mindegy azután ez egyesülésnek, hogy miféle címet visel a cégtábláján és milyenek azok a módok, melyek szerint célját elérni akarja. De igenis kell, szükséges az, hogy a város polgárságának a város ügyeiben (!!) együttérző elemei összetartsanak, együtt dolgozzanak. Kell, szükséges az, hogy az együttműködés bizonyos szisztéma és elvek szerint akként történjék, mint ahogyan az például egy pártban szokás. Mert a dolgokról szóló előzetes beszélgetések csupán üres szalmacsépelések maradnak mindég és ha az egyik képviselő nincs tisztában a másikáról a tekintetben, hogy vele érez-e, az egy ily értekezleten való ottléte dacára vagy nem hagyja-e cserben a közös ügyet éppen ott, hol róla dönteni kell, — a közgyűlésen, az ily működésnek nem lesz semmi életrevaló hatása, sőt dugába dőlne ilykép előre minden effajta igyekezés. Nincs és nem is lesz szó soha a képviselők egy része által kimondott és elhatározott egyesülésében arról, hogy annak határozatai élet-halálra kényszeritőleg kötik a benne levőket, mert nem is képzelhető el, hogy bármiféle «pártvezér» képes lenne egy intelligens városatyát Losoncon arra szorítani, hogy pusztán a pártfegyelem kényszere alatt oly valamit tegyen magáévá, mely neki ugyan nem, de csupán és egyedül az ügyes pártvezérnek tetszik. De magától értetődő, hogy ott, ahol a gondolkodásukban egyező, céljaik elérésében együtt munkálkodni tudó . intelligens elemek egyesülnek, ott a helyzet, az ügy kimerítő megvitatása után egységes oly határozat hozható, melyet jó lélekkel még az értekezleten ellene szóló tag is magáévá tehet és magára nézve kötelezőnek elismerhet. És az ily egyesülés — vagy ha az ellenségnek jobban tetszik «párt» — által hozott határozat korántsem lesz soha se nevetséges, fel sem tételezhető róla, hogy minden tekintetet félretéve, pusztán «ellenzéki» izü lenne, mely a «bizalomból» megválasztott vezetőség ellen szólana csupán. Egyébként hol van megírva az, hogy egy képviselőtestület mindenkor és mindvégig bizalommal legyen minden tisztviselője iránt? Helyes az alakulás. Helyes az egyesülés. De nagyon jól teszik azok, kik mert annak célját nem értik vagy megérteni nem akarják, ezért távol maradnak tőle. Távol maradnak például, mert benne országos politikai pártállásukkal járó aspirációikat, vagy nem tudom én, mi egyebeiket veszélyeztetve látják. Ezek maradjanak csak otthon. Mert bár — ismételjük — a' létesített egyesülés előre^ kiküszöbölt a maga körén belül minden pártpolitikát, azt senkinél se garantálhatja, hogy a benne és vele való munka nem fog tán egyeseknél «felülről» gutgesindt voltukon csorbát ejteni. Ezt meg talán meg nem érné. A vármegyénél minden évben kétszer összejönnek meghívásra a kisteremben az összes tisztviselők: a központiak, a fő-, és nemfő szolgabirók, járás-, és körorvosok, kör-, és községi jegyzők, útibiztosok és útmesterek. Szóval az alispántól kezdve lefelé majdnem minden néven megnevezhető hivatalnok jelen van ez alkalommal, melyet «számonkérőszék»-nek nevez a törvény. Ezen a számonkérőszéken nem történik egyéb, mint annyi, hogy megnyitja a főispán s néhány referens aztán elhadarja, hogy mennyi volt egy-egy rezort ügydarabja s mi ma a restancia. Ezek megtörténtével megköszöni a főispán a tisztikar buzgalmát s kéri a támogatást, inig viszont az alispán a maga és kartársai nevében mond üres bókokat. Ezzel aztán vége is lenne ennek a komédiának. A zárszó után azonban két év óta immár rendszeresen mindig megszólal egy stentori hang: «Azokat az urakat, kik tagjai a nemzeti munkapártnak, kérem, miszerint rövid kis időre még e teremben maradni kegyeskedjenek/» Néhány úri ember, — mind vármegyei tisztviselő, — ki minden presszió és kapacitáció dacára meg mert maradni elve, — a 48-as párt elve, vagy egyéb ellenzéki pártszárnyalat mellett, megmozdul e szókra, felkel s otthagyja a vármegye kistermét, hogy hivatalos dolgához lásson. Ezen a 4—5 úri emberen kívül azonban ott marad a többi és a «számonkérőszék» átalakul, átvedlik «nemzetin munkapárthi értekezletté». Elnöke a stentori hangon megszólaló úri ember (vaj’ ki nem ismeri őt) s «tagjai» akarva vagy nem akarva (beli sokan akaraton kívül!) mindazok, kik a számonkérőszékről bennrekedtek, kiket önérzetük nem tud (ha elhúz is onnan a szivük) felheviteni annyira, hogy felemelt fővel kisétálni mernének. Persze a főispán is ott van. Nü-ná, nem lenne ott. Elvégre, ha tudta szolgálni a koalíciót, lelkes hive tudott lenni Andrássynak, mért ne lenne ugyanúgy Tiszapistának is. Mi lenne neki abból, ha ez utóbbinak nem lenne éppen olyan lelkes hive? Bolondság. Igaz, hogy tulipántűs nyakkendővel szaladt fel a koalíció bukásakor Pestre, hogy visszaadja tisztjét az uj kormányelnöknek, de — a nyüstyit neki — Tiszapista szivaréval a szájában sonfordált vissza. No és? Kihúzta a tulipánt a nyakkendőből és — készen volt. Vagy nem volt készen? De pardon: most a számonkérőszék = nemzethi munkapárthi értekezletről van szó. Hát kérem szépen mégis csak sok, ami sok és csúnya, ami csúnya. Már engedelmet kérünk, de a megyeház nem a nemzethi munkapárthé, de a vármegye közönségéé. Azt tehát pártcélokra jogtalanság felhasználni. Az az eljárás pedig, mellyel e hivatalos értekezletek politikai gyülekezetekké alakíttatnak át egy percről a másikra, — egyszerűen felháborító és megbotránkoztató. Hiszen ekként e számkérőszékeken nem hivatalos munkájának eredményét, de a politikai pártállását kérik a tisztviselőtől számon! Mert ugyan képzelhető-e sok oly tisztviselő e nyomorúságos vármegye rozoga, korrupt rendszere mellett, mely a maga véleményét, elvi meggyőződését nyíltan, bátran és minden következményektől való félelem nélkül szóval vagy hallgatagon kifejezésre juttatni merné erre a stentori szókra: «azokat az urakat, kik tagjai (!!) a mungópártnak, — kérem még egy szóra»? Ki nem tagja? — Aki nem fél. És hány nem fél ? Nógrádvármegyére vall ez az eljárás t.
