Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-27 / 13. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG ______ 1913. március 27. Egyről-másról. (A görög király. — Az uj adó­törvény. — Az artézi. — A detektív.) Az egyik fővárosi lap húsvéti száma egész határozott formában azt a feltűnést keltő hirt terjesztő világgá, hogy a Hamidie török cirkáló elfogta azt a görög hajót, mely XII. Konstantint és kíséretét a meggyilkolt György király temetésére Athénből Szaloni­­kiba vitte. Persze a hihetetlennek látszó hirt nem is erősítették meg aztán a későbbi lapok és igy bizonyos, hogy kacsa volt tisztán az egész. A hir kapcsán azonban megindult a hús­véti ünnepek alatt a kombináció. Társasá­gok, melyek a lassan múló hosszú ünnepet borospohár mellett vidám eszmecserével igyekeztek eltölteni — afelett vitáztak, hogy miféle nagy jogkövetkezményei lehetnek e hírnek — ha igaz. «Hogy kihasználja majd ezt a török a békepontok dikíálásánál» stb. Egy öreg úr azonban közbevágott: — Na nem. Ne tulajdonítsatok — ha igaz lenne is — az egész históriának különösebb fontosságot. Én azt hiszem, hogy a görö­gök nagyon könnyen vennék az egész ügyet. Elfogtátok Konstantint? Úgy? Bol­doguljatok vele. Nektek hagyjuk jó törökök! Mert elvégre akad még elég facér herceg, ki a görög állam trónjára áhítozik. Oda se egy királyi hercegnek! Valószínű, hogy igaza lett volna. Lukács a ravasz örmény nemcsak a 4 millió nyolcszázezer koronával panamázott, de panamázik, — ha muszáj — csal, ravasz­­kodik mindennel, igy az uj adótörvények­kel is. Elvégre az ország s különösen az egyesek szempontjából a mai silány és nyo­masztó gazdasági helyzet mellett minden­esetre az az előnyösebb, minél messzebbre lesz ezen egyébként sok tekintetben helye­sen megalkotott törvények végrehajtása el­halasztva, de hogy még egy törvény életbe­léptetését is megvásárlásra, lekenyerezésre használja fel kifejezetten és nyíltan egy kormányelnök, arra eddig még tán alig akadt példa. És még hozzá milyen módon! Az adótörvények végrehajtásánál nem volt sürgősebb teendő mindaddig, mig a fővá­ros bizalmatlanságának kifejezést nem adott a kormánnyal szemben. Kell a pénz, nem halasztható, mondta. Ez a hatalmasan meg­nyilvánuló ellenszenv azonban lelohasztotta kissé ügybuzgalmát és elvette étvágyát tőle. Kezdett a kormány jó fiú lenni és hogy a megtért gyermek minél teljesebb kifejezését juttassa megbánásának, nem rendelettel, de külön törvénnyel halasztotta el a végrehaj­tást bizonytalan időre. Most az hírlik, hogy 1916-ig életbe se léptetik az uj adótörvé­nyeket. Indok: e törvények előbbi időben való végrehajtása rossz hatással lenne az 1915-iki választásokra, illetve a polgárság hangulatára. Szóval a kormány nem a polgár­ság romlásától, anyagi tönkrejutásától fél, midőn halasztja a törvények végrehajtását, hanem a saját bőrének bajbajutásától, össze­vásárolt többsége összeomlásától. Legyen meg ma a választás és járjon az csendőr­szuronyok fedezete mellett rá nézve ked­vező eredménnyel, holnap beszélhetsz jó polgár, életbeléptetik az uj adótörvényt. Addig azonban nem izgatnak vele. Sőt mi több, — ahogy a mungó hazudozásokat ismerjük — lesz majd nem egy szájas kép­viselőjelölt a választáskor, ki meg is Ígéri, hogy rajta lesz, miszerint az uj adótörvé­nyek soha se lássanak napvilágot. Alig hisszük azonban, hogy az efajta mungó szájaskodások a jövőben hitelt nyer­nének. Az ország be van csapva. Azokat, kik nem pénzért, pálinkáért szavaztak le mellettük, de jóhiszeműen, csupán félre­vezette ez a banda. ígértek választójogot: liberálist és demokratikust, hoztak a világra egy torzszülöttet és a sok mellétverő pitiá­ner lapított félénken pislogva parancsolója és megválasztásának íinancirozója felé, mi­kor «leszavaztak» e torzjavaslat mellett. Egyébként nem kell már a népet izgatni. Minden egyéb disznóság mellett az a biz­tos tudat, hogy 1916. évi január 1-én az adótörvények mindenképen életbelépnek, ha ugyan hamarább nem lesznek végrehajtva s hogy még ezt is korteseszköznek használ­ják, elegendő arra, hogy meggyőződjék minden ember arról, miszerint e kormány és többsége képes minden aljasságra, csak­hogy bőrét védje. Csak bárgyú vagy go­nosz ember fejében lehet érv maga mellett az, ha valakit e botor nem holnap, de csu­pán holnapután igér megfojtani és e körül­ményt azért emlegeti már ma, hogy még mégis szeressék érte és a kezét csókoiják. Ma-holnap ivóvíz nélkül maradunk. Egyet­len kutunkból, mely iható vizet ad, alig csöpög. Az iskolatéri artézikutról van szó. Délben, délután, este valósággal ostrom alá veszik e forráshelyet, melyből lassan-lassan csörgedezik az üdítő viz az odatartott kor­sókba. Félóra is kevés ahhoz, hogy egy két-három literes kancsó megteljék. Közben persze a szidalmak zápora, sokszor még ütlegek is érik a boldog halandót, kinek megadatott a sorstól a kút közvetlen köze­lébe jutni. A kútnak minden bizonnyal va­lami defektusa van, helyén való lenne, ha a város vezetősége a dolognak utána qé­­zetne és esetleg a csövét kitisztitatná. Utó­végre, ha képviselőtestületünk annyira ügyes­kedett is már egyszer, hogy levette napi­rendről a már megszavazott artézikutak ügyét (ugyan hol lehet a rá való 100.000 korona?), úgy most már legalább arra le­gyen gondjuk, ami már meg van. Nehogy még ezt is elveszítsük. A rendőrség fejlesztéséről szóló rendelet szerint (növessze meg Allah Samu orr... szakálát) detektiviink is lesz. Egy vagy kettő. Ahogy futja. Mindenesetre érdekes lesz kis városunkban az uj intézmény. Komor, sen­kivel se érintkező, szűrös szemű úri embert látunk majd itt is, majd ott is, utcán, kávé­házban és mindannyian összesúgnak: látod, ez a detektív. És ez a komor, szűrös szemű senkivel se beszélő úri ember érdeklődé­sünk központja lesz lassanként aztán. Mind­nyájan ismerni jogjuk s mindannyiunkat érdekelni fog minden ténye, minden lépése. Ha sétál, ugyan kire figyel ? Nem-e fur­fangos gondolatokat forral fejében? Ha kávéházban ül, ugyan ki van gyanítva ha­­miskártyázássai? Szóval: nem lesz ember, kire annyira vigyáznánk majd, mint őreá. Sőt még a városunkba érkező idegennek is — ha hosszabb ideig itt lesz — fel fog társadalmunk e jövendő közkedvelt alakja tűnni. Ugyan kérem, ki az az érdekes arcú ember — kérdik majd. — Láttam reggel az állomásnál, aztán a kávéházban, délben a vendéglőben s most ismét itten ? Az kérem a detektivünk, mondjuk majd büszkeségtől dagadó kebellel. Hát rendjén is van ez igy. Hiába, fejlődünk, igyekezünk a nagyvárosok felé. Lovasrendőr, detektív. Mi jöhet még ugyan ezek után? Az allegória nem filagória. (Vasárnapi korcsmázás társasköreinkben.) Tekintetes Szerkesztőség! A L. és V. múlt száma cikket hoz a korcsmák ellen és sürgeti, hogy minél előbb, ha másként nem lehetne, a vármegye részé­ről tétessék intézkedés a korcsmák vasár­napi szünetelése tekintetében; szóval: legye­nek csukva vasárnap a kimérések. Nem mondom egy szóval se azt, hogy ez helytelen és jogtalan kivánalom, mert kétségtelen, miszerint az alkoholnak a vasár- és ünnepnap az örömnapja, butitó és sor­vasztó hatását a szesz ekkor érezteti és érvényesíti leginkább a kimérések utján a nép salakjának, legkevésbé inteligens osztá­lyának tömegében. Alig hinném azonban el azt, hogy a magas kormány (kinek a L. és V. hűséges támogatója) a panamák és er­kölcsi zülöttség korában e jövedelem — csök­kentő lépésre elhatározná magát különösen akkor, midőn látjuk, hogy többségének meg­alkotásánál éppen az alkohol volt egyik szolgálatra kész csatlósa és támogatója. De nem erről van szó most. A t. L. és V. úgy mutatja, mintha a korcsmáknak akart volna neki szaladni, de cikkéből ügyetlenül kilátszik a lóláb. Ő tulajdonképen a Polgári Körnek rohan. S mikor ezt teszi, mélységes tévedésbe esik : összetéveszti az allegóriát a filagóriával. Mert a Polgári Kör nem korcsma és egy korcsma nem lehet társaskör. A t. cikkíró úr mélységes megtévelyedésének illusztrálá­sára nem kell indokolás. Jöjjön el, legyen szerencséje hozzá egyszer a Körnek és meg fogja látni és belátni maga, miszerint igaz­talan minden támadása még akkor is, ha csak a sanda mészáros szisztémája szerint történik ez. A korcsma célját és rendeltetését nem keli tán a t. cikkíró úrnak megmagyarázni. Lehet egyébként, hogy k. családjában is vannak korcsmárosok, kik e kérdést jobban is megvilágíthatják és elmondhatják, hogy mit tekintettek céljuknak ők, mikor a korcs­májukat megnyitották és egy italmérésért lábukat térdig lejárták. A Polgári Kör célja és rendeltetése azon­ban úgy látom egy kis megvilágításra szo­rul — legalább a L. és V. szempontjából. A Kör célja és rendeltetése: a társasélet ápolása, fokozása, az inteligens társadalmi osztályok együttérző és gondolkodó elemei­nek politikai pártkülönbség nélkül való összehozása és összetartása. Miután pedig köztapasztalat, hogy a mai igények szerint társasélei teremtése, élet- és fejlődésképes társaskör létesítése csak fehér asztallal, étel­és itallal való kiszolgálás mellett lehető (mire példa a Kaszinó, melynek pangása közismert és néhány öreg úri ember elhalá­lozása után akár be is csukható) és éppen ezért nincs a fővárosban, az egész ország­ban, sőt külföldön klub, mely italmérés nél­kül exisztálna, azért volt kezdettől és van

Next

/
Thumbnails
Contents