Losonci Ujság, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-27 / 13. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG ______ 1913. március 27. Egyről-másról. (A görög király. — Az uj adótörvény. — Az artézi. — A detektív.) Az egyik fővárosi lap húsvéti száma egész határozott formában azt a feltűnést keltő hirt terjesztő világgá, hogy a Hamidie török cirkáló elfogta azt a görög hajót, mely XII. Konstantint és kíséretét a meggyilkolt György király temetésére Athénből Szalonikiba vitte. Persze a hihetetlennek látszó hirt nem is erősítették meg aztán a későbbi lapok és igy bizonyos, hogy kacsa volt tisztán az egész. A hir kapcsán azonban megindult a húsvéti ünnepek alatt a kombináció. Társaságok, melyek a lassan múló hosszú ünnepet borospohár mellett vidám eszmecserével igyekeztek eltölteni — afelett vitáztak, hogy miféle nagy jogkövetkezményei lehetnek e hírnek — ha igaz. «Hogy kihasználja majd ezt a török a békepontok dikíálásánál» stb. Egy öreg úr azonban közbevágott: — Na nem. Ne tulajdonítsatok — ha igaz lenne is — az egész históriának különösebb fontosságot. Én azt hiszem, hogy a görögök nagyon könnyen vennék az egész ügyet. Elfogtátok Konstantint? Úgy? Boldoguljatok vele. Nektek hagyjuk jó törökök! Mert elvégre akad még elég facér herceg, ki a görög állam trónjára áhítozik. Oda se egy királyi hercegnek! Valószínű, hogy igaza lett volna. Lukács a ravasz örmény nemcsak a 4 millió nyolcszázezer koronával panamázott, de panamázik, — ha muszáj — csal, ravaszkodik mindennel, igy az uj adótörvényekkel is. Elvégre az ország s különösen az egyesek szempontjából a mai silány és nyomasztó gazdasági helyzet mellett mindenesetre az az előnyösebb, minél messzebbre lesz ezen egyébként sok tekintetben helyesen megalkotott törvények végrehajtása elhalasztva, de hogy még egy törvény életbeléptetését is megvásárlásra, lekenyerezésre használja fel kifejezetten és nyíltan egy kormányelnök, arra eddig még tán alig akadt példa. És még hozzá milyen módon! Az adótörvények végrehajtásánál nem volt sürgősebb teendő mindaddig, mig a főváros bizalmatlanságának kifejezést nem adott a kormánnyal szemben. Kell a pénz, nem halasztható, mondta. Ez a hatalmasan megnyilvánuló ellenszenv azonban lelohasztotta kissé ügybuzgalmát és elvette étvágyát tőle. Kezdett a kormány jó fiú lenni és hogy a megtért gyermek minél teljesebb kifejezését juttassa megbánásának, nem rendelettel, de külön törvénnyel halasztotta el a végrehajtást bizonytalan időre. Most az hírlik, hogy 1916-ig életbe se léptetik az uj adótörvényeket. Indok: e törvények előbbi időben való végrehajtása rossz hatással lenne az 1915-iki választásokra, illetve a polgárság hangulatára. Szóval a kormány nem a polgárság romlásától, anyagi tönkrejutásától fél, midőn halasztja a törvények végrehajtását, hanem a saját bőrének bajbajutásától, összevásárolt többsége összeomlásától. Legyen meg ma a választás és járjon az csendőrszuronyok fedezete mellett rá nézve kedvező eredménnyel, holnap beszélhetsz jó polgár, életbeléptetik az uj adótörvényt. Addig azonban nem izgatnak vele. Sőt mi több, — ahogy a mungó hazudozásokat ismerjük — lesz majd nem egy szájas képviselőjelölt a választáskor, ki meg is Ígéri, hogy rajta lesz, miszerint az uj adótörvények soha se lássanak napvilágot. Alig hisszük azonban, hogy az efajta mungó szájaskodások a jövőben hitelt nyernének. Az ország be van csapva. Azokat, kik nem pénzért, pálinkáért szavaztak le mellettük, de jóhiszeműen, csupán félrevezette ez a banda. ígértek választójogot: liberálist és demokratikust, hoztak a világra egy torzszülöttet és a sok mellétverő pitiáner lapított félénken pislogva parancsolója és megválasztásának íinancirozója felé, mikor «leszavaztak» e torzjavaslat mellett. Egyébként nem kell már a népet izgatni. Minden egyéb disznóság mellett az a biztos tudat, hogy 1916. évi január 1-én az adótörvények mindenképen életbelépnek, ha ugyan hamarább nem lesznek végrehajtva s hogy még ezt is korteseszköznek használják, elegendő arra, hogy meggyőződjék minden ember arról, miszerint e kormány és többsége képes minden aljasságra, csakhogy bőrét védje. Csak bárgyú vagy gonosz ember fejében lehet érv maga mellett az, ha valakit e botor nem holnap, de csupán holnapután igér megfojtani és e körülményt azért emlegeti már ma, hogy még mégis szeressék érte és a kezét csókoiják. Ma-holnap ivóvíz nélkül maradunk. Egyetlen kutunkból, mely iható vizet ad, alig csöpög. Az iskolatéri artézikutról van szó. Délben, délután, este valósággal ostrom alá veszik e forráshelyet, melyből lassan-lassan csörgedezik az üdítő viz az odatartott korsókba. Félóra is kevés ahhoz, hogy egy két-három literes kancsó megteljék. Közben persze a szidalmak zápora, sokszor még ütlegek is érik a boldog halandót, kinek megadatott a sorstól a kút közvetlen közelébe jutni. A kútnak minden bizonnyal valami defektusa van, helyén való lenne, ha a város vezetősége a dolognak utána qézetne és esetleg a csövét kitisztitatná. Utóvégre, ha képviselőtestületünk annyira ügyeskedett is már egyszer, hogy levette napirendről a már megszavazott artézikutak ügyét (ugyan hol lehet a rá való 100.000 korona?), úgy most már legalább arra legyen gondjuk, ami már meg van. Nehogy még ezt is elveszítsük. A rendőrség fejlesztéséről szóló rendelet szerint (növessze meg Allah Samu orr... szakálát) detektiviink is lesz. Egy vagy kettő. Ahogy futja. Mindenesetre érdekes lesz kis városunkban az uj intézmény. Komor, senkivel se érintkező, szűrös szemű úri embert látunk majd itt is, majd ott is, utcán, kávéházban és mindannyian összesúgnak: látod, ez a detektív. És ez a komor, szűrös szemű senkivel se beszélő úri ember érdeklődésünk központja lesz lassanként aztán. Mindnyájan ismerni jogjuk s mindannyiunkat érdekelni fog minden ténye, minden lépése. Ha sétál, ugyan kire figyel ? Nem-e furfangos gondolatokat forral fejében? Ha kávéházban ül, ugyan ki van gyanítva hamiskártyázássai? Szóval: nem lesz ember, kire annyira vigyáznánk majd, mint őreá. Sőt még a városunkba érkező idegennek is — ha hosszabb ideig itt lesz — fel fog társadalmunk e jövendő közkedvelt alakja tűnni. Ugyan kérem, ki az az érdekes arcú ember — kérdik majd. — Láttam reggel az állomásnál, aztán a kávéházban, délben a vendéglőben s most ismét itten ? Az kérem a detektivünk, mondjuk majd büszkeségtől dagadó kebellel. Hát rendjén is van ez igy. Hiába, fejlődünk, igyekezünk a nagyvárosok felé. Lovasrendőr, detektív. Mi jöhet még ugyan ezek után? Az allegória nem filagória. (Vasárnapi korcsmázás társasköreinkben.) Tekintetes Szerkesztőség! A L. és V. múlt száma cikket hoz a korcsmák ellen és sürgeti, hogy minél előbb, ha másként nem lehetne, a vármegye részéről tétessék intézkedés a korcsmák vasárnapi szünetelése tekintetében; szóval: legyenek csukva vasárnap a kimérések. Nem mondom egy szóval se azt, hogy ez helytelen és jogtalan kivánalom, mert kétségtelen, miszerint az alkoholnak a vasár- és ünnepnap az örömnapja, butitó és sorvasztó hatását a szesz ekkor érezteti és érvényesíti leginkább a kimérések utján a nép salakjának, legkevésbé inteligens osztályának tömegében. Alig hinném azonban el azt, hogy a magas kormány (kinek a L. és V. hűséges támogatója) a panamák és erkölcsi zülöttség korában e jövedelem — csökkentő lépésre elhatározná magát különösen akkor, midőn látjuk, hogy többségének megalkotásánál éppen az alkohol volt egyik szolgálatra kész csatlósa és támogatója. De nem erről van szó most. A t. L. és V. úgy mutatja, mintha a korcsmáknak akart volna neki szaladni, de cikkéből ügyetlenül kilátszik a lóláb. Ő tulajdonképen a Polgári Körnek rohan. S mikor ezt teszi, mélységes tévedésbe esik : összetéveszti az allegóriát a filagóriával. Mert a Polgári Kör nem korcsma és egy korcsma nem lehet társaskör. A t. cikkíró úr mélységes megtévelyedésének illusztrálására nem kell indokolás. Jöjjön el, legyen szerencséje hozzá egyszer a Körnek és meg fogja látni és belátni maga, miszerint igaztalan minden támadása még akkor is, ha csak a sanda mészáros szisztémája szerint történik ez. A korcsma célját és rendeltetését nem keli tán a t. cikkíró úrnak megmagyarázni. Lehet egyébként, hogy k. családjában is vannak korcsmárosok, kik e kérdést jobban is megvilágíthatják és elmondhatják, hogy mit tekintettek céljuknak ők, mikor a korcsmájukat megnyitották és egy italmérésért lábukat térdig lejárták. A Polgári Kör célja és rendeltetése azonban úgy látom egy kis megvilágításra szorul — legalább a L. és V. szempontjából. A Kör célja és rendeltetése: a társasélet ápolása, fokozása, az inteligens társadalmi osztályok együttérző és gondolkodó elemeinek politikai pártkülönbség nélkül való összehozása és összetartása. Miután pedig köztapasztalat, hogy a mai igények szerint társasélei teremtése, élet- és fejlődésképes társaskör létesítése csak fehér asztallal, ételés itallal való kiszolgálás mellett lehető (mire példa a Kaszinó, melynek pangása közismert és néhány öreg úri ember elhalálozása után akár be is csukható) és éppen ezért nincs a fővárosban, az egész országban, sőt külföldön klub, mely italmérés nélkül exisztálna, azért volt kezdettől és van
