Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-29 / 9. szám

VII. évfolyam 9, szám Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 február 29.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Korai öröm tüzek.

A parlament folyosójától kezdve le a Nódrádi és Honti Híradóig, sőt a magyar papirostenger legsötétlőbb mélységéig, egészen a Felsőnógrádig örömtüzeket gyújtanak széles Magyarországon a grófi kormány éhenkórász uszályhordozói.

Örülnek és eltitkolhatatlan diadalérzetben pöffészkednek azon, hogy a magyar ellenzék egy nagyszámú, de kevés tartalmú pártját sikerült a sárga földig lealázni, meggyalázni és szószegő árulásra bírni. Diadalt ordítanak afelett, hogy Kossuth Ferenc pártja leszerelt a véderőjavaslatok ellen köteles küzdelemben; a történelmi Magyarország mohos bástyáinak fakó lovagjai áldomásoznak azon, hogy a nemzet Polónyi szavaival átkozza meg a függetlenségi pártot.

Helyes. Hadd örüljenek a sötétség és szolgaság vitézei. A Kossuth Ferenc-párt eddigi szereplése ugyanis csak kerékkötés volt a nemzet igazi érdekeiért folyó harcban, a szomszédba kacsintó testvérpárt úgy is csak megbénította a küzdelem erejét. Justh Gyula és a maga elszánt pártja egymagában is képes lesz arra, hogy a grófokból és a reakció többi képviselőjéből összeállóit kormányt vészthozó útjában

megállítsa és az ország nyakába varrandó rettenetes terheket elhárítsa.

Megkezdődik hát újra a derék, becsületes technikai obstrukció. A saját sírjába fulladó kormánypárt toporzékolni fog tehetetlen dühében és nem lesz képes befejezni átkos munkáját, nem lesz képes végrehajtani sötét tervét. Ez a mostani diadalmámor az utolsó öröme Khuen-Héderváry társaságának, mert ezentúl nem lesz része, csak tehetetlen várakozásban és dühös türelmetlenségben. Nem fog egyéb hátramaradni, mint feloszlatni az országgyűlést, kiíratni az uj választásokat, amelytől, megegyezve Kossuth Ferenc nem kevésbé reakciós kompániájával a Justh-párt kiirtását fogja remélni. Itt fog azonban kiderülni, hogy mekkora lelkesedéssel nézi az ország a progresszív eszmékért küzdők táborát és mily széles talaja van már Magyarországon az egyetlen kivezető eszköz: az általános és titkos választójog gondolatának. Ebből a küzdelemből a munkapárt, de a Ferenc-párt is megtörve fog kikerülni.

Abban az időben, mikor Kossuth Ferenc és pártja még becsületesebb politikát folytatott, úgy utasítottuk vissza az ellene irányított ízléstelen támadást, hogy a losonci polgárság vele érzésére hivatkoztunk, arra

a losonci polgárságra, mely díszpolgárrá választotta Kossuth Ferencet. Ma már nekünk is meg kell vallanunk, hogy a losonci polgárság annak idején elhamarkodta a dolgot, a Kossuth Lajos kultusz túlságos rajongásában meggondolatlanul méltatta a legnagyobb polgári kitüntetésre Kossuth Lipót Máriát, aki ugyan azidőben még nem volt Lipót és nem volt leszerelő.

A munkapárttal együtt meg fog törni a Ferenc-párt is, mert nem csak a losonci polgárság látta be azóta akkori tévedését, hanem belátta az egész ország, hogy a soviniszta jelszavak alatt űzött nemzeti színű cafrangos politikától nincs mit várnia, belátta azóta, hogy tévedett akkor, mikor Ferenc urat atyjának méltó fiaként bizalmával megtisztelte.

Nem számíthat az ország népének együttérzésére és támogatására egy parlamenti-párt sem annyira, mint a Justh-párt mert nem képviseli a nemzet túlnyomó részének legigazibb akaratát egyik sem anynyira, mint ez a derék küzdő tábor. Ezért helyeseljük a Justh-párt kezében még a technikai obstrukciót is, mert nagyon jól tudjuk, hogy akkor amikor ez a párt obstruál, általa tulajdonképpen a nemzet egésze védekezik a trónbeszédek ellenére erőszako-SÉSCSE.

®T® s-e)'3

Fáber Oszkár Losoncon.

Az elmúlt hét legjelentősebb eseménye a Fáber Oszkár losonci szereplése volt. Az a nagy terem, amely oly sok gondtalan mulatságnak és tósztnak volt már tanúja, az elmúlt vasárnapon korunk legaktuálisabb és legnyomatékosabb eszméinek bátor megnyilatkozásától viszhangozott.

A fojtogató klerikálizmus ellen széles mederben megindult nagy harcnak kétségkívül egyik legtehetségesebb, ellenfeleire nézve legveszedelmesebb, de egyben legigazságosabb és föltétlenül objektiv vezére Fáber Oszkár. Merő gúnnyal és megölő szatírával ostorozza az emberek hitével üzérkedő klérust, nemes felháborodással világit be ennek a hatalmas szervezetnek féltve rejtegetett szennyesébe, — de amellett elismeréssel hajol még a benne elvétve található kevés jó előtt. Ő maga is szerzetes volt, ismerheti és ismeri is a szerzetek minden rejtelmeit. Vasárnapi előadása tisztán a szerzetesekről, a nép barátairól szólott, kimutatva ennek az intézménynek lehetetlenségét, erkölcstelenségét és létjogosulatlanságát. Mindenütt a klerikusok saját eredeti irataira hivatkozott, érveit mindég a szerzetes írók könyveiből vette, az egész intézményt saját alkotó tényezőivel zúzta össze.

A szerzetesek ebbeli minősége a hármas fogadalmon nyugszik. A keresztyén tökéletesség eme mintaképei mindjárt belépésükkor önkéntes szegénységet, örökös szüzességet és feltétlen engedelmességet fogadnak. Ezen három fogadalom

mindegyike természetellenes, kulturaellenes és államellenes.

Az önkéntes szegénység fogadalma természetellenes azért, mert minden élő lény saját fenntartására, minél kedvezőbb helyzetbe juttatása, jövőjének biztosítása érdekében a legintenzivebb harcot folytatja. Mihelyt ez a tülekedés, a külömböző összetételű erők ez a harca megszűnik, koldussá válik a világ, lehetetlenekké tétetnek a kultúra eredményei, haszontalan dib-dábbá mindaz, amit ezerévek alkottak. Megszűnik a polgárok adófizető képessége, lehetetlenné válik a közterhek viselése, rombadől az állam, megjelenik a legteljesebb anarchia. Ezért kell kiirtani a társadalomból ezt a rossz példát, ezt a kárhozatos „mintaképet“

A castitas perpetua, az örökös szüzesség fogadalma lehetetlen, keresztülvihetetlen, káros és beteg idea. Az örök tisztaság jegyében buijánzottak fel a legképtelenebb perverzitások, a legundoritóbb bujaságok, örök szégyenei az emberiség és az egyház történetének. A hatalmas nemi ösztönnek nem lehet gátat vetni, azt nem lehet mérsékelni, amint nem lehet fokozni sem: azt ki lehet és ki kell elégíteni a természet parancsolta határok között. Az emberi és különösen a női test szépségeinek elhanyagolása, vagy pláne megvetése a történelem tanúbizonysága szerint a szépművészet minden ágának megrontását és lehetetlenné tételét, ekképp megint csak a kultúra óriási kárát vonja maga után. De emellett megszűnik a faj fenntartásának folyamata is, ami már nemcsak államellenes, hanem embertelen tendenciákat hordoz magával.

Végül nem kevésbé veszélyes és abszurd idea a feltétlen engedelmesség eszméje sem. Saját alapszabályaik szerint a szerzeteseknek olyanoknak kell lenniök „sicut lignum et cadaver“ mint a fatuskó és mint a hulla. Sem az embernek, sem bármely állatnak eredendő természete nem olyan, hogy saját vitális érdekei háttérbe szorulhatnának egyes kiválasztottak önkényes és szeszélyes akarata előtt. Az önfenntartás természet parancsolta ösztönébe, magába a természet örök rendjébe ütközik a feltétlen engedelmesség. De egyesek és pedig nem a letért folyó küzdelemben kiválasztottak önkényétől függene a termelési berendezkedés és az ennek legközvetlenebb következményét képező kulturális fejlődés is. Magának az államnak sem feltétlenül engedelmes ide-oda dobálható, könnyen befolyásolható és existenciájával nem sokat törődő polgárságra, hanem öntudatos, önálló véleménnyel és világnézettel biró emberekre van szüksége.

Ilyen természetellenesek, kultúra ellenesek és állatnellenesek a szerzetesek alapszabályai és fogadalmai. Nagyon könnyű eszerint megérteni, hogy a szabályokat, melyeknek mint minden életrevaló eszmének, hivatásuk az volna, hogy minél nagyobb körzetekben terjedjenek, hogy minél több követőre találjanak, — maguk a szerzetesek sem tartják meg. Az önkéntes szegénység fogadalma mellett a szerzetesek duslakodnak a nép verejtékéből hitén keresztül kizsarolt földi jókban, lefoglalják az állam földjének legdusabban termő területeit, elvonják a nép szájától a megélhetést és Krisztus tanításának meghamisitásával mások bőrén gyakorolják a maguk komolytalan fogadalmát. Az örökös tisztaság fogadalma mellett ágyvetői a legrutabb prostitúciónak, megrontói az erkölcsöknek, kolostoraik pedig büntanyái az elvetemedettség legundokabb torzpéldányának. A feltétlen engedelmesség fogadalma mellett élő negációi az államhatalom omnipoten ciájának, példái a testvéri viszálykodásoknak és anarchiának.