Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-15 / 7. szám

■ jgj H I K an H ffl ■■ H

jl

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

VII. évfolyam 7. szám Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 február 15.

Mindent elértünk!

vágta oda Khuen sugárzó ábrázattal és büszke önérzettel a kérdezősködő újságíróknak. És amikor e két sokat jelentő szót hivalkodva kürtöli világgá a kormánypárti sajtó, már csak a naivak és könnyen hívők azok, kik Khuen szavaiban nem kételkednek. Mert kijön a szög a zsákból. Napnál fényesebbé, bizonyossá lesz már mindenki szemében néhány óra múlva, hogy hazugság, félrevezetés és egy egész ország becsapni akarása csupán az, amit e két szó takar: mindent elértünk.

Amidőn e soraink olvashatók lesznek, rá fog jönni tán már minden igazán érző ember, hogy meg van csalva ; félre van vezetve az ország mindazon polgára is, aki eddig hitt Khuen őszinteségében, bizalommal volt munkája iránt. Rájön mindenki egyszer, hogy ennek a nagy államférfiunak nem volt kezdettől fogva a célja más, mint babérokat szerezni Ausztriától a feje köré.

Ma még, midőn Khuen abban a hitben él, hogy bécsi működéséről beszámolhat a parlamentnek, a kormány sajtóorgánuma «jól értesült helyről» vett információ után azzal biztat, hogy meg lesz a béke, mert az ellenzéknek most már az ő részéről is méltányolt is elismert kívánalmai, — választói jog, katonai kérdések tekintetében, — honorálva lesznek. Ódákat zeng a miniszterelnök szizifuszi munkájáról, véres izzadtságot törül le a megkoszorúzandó homlokról, mely előtt emelje meg most már süvegét minden magyar ember.

Pedig mi már régen tisztában voltunk azzal, amivel nem sokára mindenki tisztában lesz, hogy Khuen Bécsben a mi javunkra mit se végezhet, mert mi több Khuen nem az az ember ma már, kivel már ott is komolyan szóba állanának. Khuen csak vak eszköz most már, kivel próbálgatnak még egy ideig abból kiindulva, hogy még a vak tyuk is talál néha szemet. Hátha az a nyolc hónapos paprikajancsiskodás meg hozza még a konyhára valót. Akkor jó fiú igazán az a Khuen, különben mehet.

Mindent elértünk! — mondja ő. Hát lehet arcpirulás, ökölbe szorított kéz nélkül hallgatni és olvasni azt, amit szizifusi munkának, vívmányoknak keresztelnek el a kormány lapjai? Lehet nem csodálkozunk azon, hogy akadnak még a parlamentben magyar emberek, kik tapsolni fognak akkor, ha vezérük e «vívmányokról» beszámolni merészel ? Hiszen Ígérgetés, vállveregetés és deklaráció lesz csak mindaz, amivel Khuen szerint ez országnak be kell érnie azért, hogy milliós terheket vehessen a nyakára megint!

— Szavazzátok meg a véderőreformot

s aztán az altiszti kérdést rendezni fogjuk, a jelvénykérdésről cseveghetünk, — mondja birkaszelidségü ábrázattal.

— Egy-két hülye stiláris módosítást kaphattok ugyan, de ezt is csak úgy fiacskám, ha szó nélkül a nyakatokba vesztek egy pár milliót. Törvényszakaszt, — mert nem engedi a gazdám, nem kaptok a póttartalékosokról, de deklarációt annyit teszek, amennyi belétek fér, csicsergi bájos mosolyával.

— A katonai perrendhez nem nyúlhattok gyerekek, mert azon halálos vétek volna javítani. Menjetek fenébe a magyar nyelvekkel, fő az, hogy én miniszterelnök legyek. Ellenben, ha jók Esztek, magyarkáim, valamicske lesz a választói jogból is. Sok persze nem, mert akkor mi lenne azzal a sok gróffal stb. aki most mind a parlamenti folyosón melegszik.

— Ne nagyon ugráljatok, mert feloszlatlak benneteket s a gazdámnak elég pénze van ahhoz, hogy másik parlamentet vegyen magának.

Szó nem férhet ahhoz, hogy akkor azután* már, mikor e szavak elhangzottak majd ajkairól, komolyan venni nem fogja őt ez országban senki. Tisztában lesz vele minden ember. Tudni fogja végre rövidesen most már az egész ország, hogy az oly férfiú, ki bár magáévá tette egyszer az ellenzék egy részének kívánságait és vállalkozott arra, hogy e minimumokat keresztülviszi, e helyett nem tesz egyebet, mint vívmányoknak meri nevezni azt, amit bécsi kollégája szája elé hajit, még a Lajtán túl se az már, kinek Magyarország miniszterelnökének lenni dukál. Mert aki hónapokon keresztül nézi összetett kezekkel az obetrukciót, íülebotját se hajtja a nemzet kívánalmai felé, de képes várni, ülni, üdülni, és azt remélni, hogy mindaz a vágy és kivánalom, mely népek lelkét tartja időtlen-időktől fogva, — elalszik egyszer, — az az ember nem méltó egy ország, egy nemzet bizalmára, az az ember már csak a maga és hasonszőrű társai érdekeit lesi folytonosan. Ilyennek pedig menni kell az útból! És amint gúny lekicsinylés fogadta érkezésekor, úgy fog felszakadni az öröm mindnyájunk szivéből távozásával!

VÁROSI ÜGYEK

o o

(—) Az országos vásár alkalmával f. hó 13-án befolyt helypénz címén 1418 K 18 fill, szemben a tavalyi 1278 K 58 fillérrel; kövezetvám címén 612 K 90 fii. szemben a tavalyi 657 K 64 fillérrel. A második tétel látszólagos csökkenése onnan származik, hogy bár több kocsi érkezett be Losoncra, mint tavaly, de viszont igen sok volt közötte üres, amely körülmény 20 fillérnyi kölömbözette! jön számításba minden egyes kocsinál.

(—) A módosított kövezetvámszedési engedélyről szóló miniszteri rendelet már megjött a hivatalos lapban. Ennek a ténynek a nagy jelentőségét lapunk más helyén cikk alakjában ismertetjük és méltatjuk. Az uj tarifa f. évi március hó 1-én fog életbe lépni.

(—) Városi közgyűlés minden valószínűség szerint legközelebb f. hó 19-én hétfőn lesz.

(—) Tanácsülés. Tegnap délután tanácsülés volt, melyen iparhatósági és más kisebb folyó ügyek intéztettek el.

(—) A losonci fürdő ügye már megint

felszínre került és pedig Farkas Zoltán városi mérnök előterjesztése folytán. Részletes és kimerítően indokolt előterjesztést tett a városi mérnök a fürdő helyreállítása tárgyában. Az előterjesztés rámutat arra, hogy a jelenlegi elhelyezésében nem felel meg a fürdő annak a feladatának, hogy a közönség kellemes szórakozási helye legyen és pedig már fekvésénél fogva sem. A fürdő ugyanis égy észak-déli irányú völgyben fekszik s emiatt e legnagyoob nyári forróságban is megesik, hogy 6—7 órakor a levegő már veszélyesen hűvös és nedves. Ezért javasolja a városi mérnök, hogy a fürdő ezen a helyen hagyassák fel s ajánlja, hogy az általa kijelölt helyszíni rajzon feltüntetett helyek valamelyikén uj fürdő létesittessék. E helyek pedig fürdő-ut és a lövölde között emelkedő magaslatok volnának. Mielőtt a kivitelre részletes tervet és a dolog pénzügyi oldalára is kiterjedő javaslatot készítene, kéri a képviselő testületet, hogy a jelenlegi kutak szivattyúzására előzetes felhatalmazást és az összes előzetes munkálatokra 500 koronát adjon. Mi pedig arra kérjük a képviselő testületet, hogy kétszer-háromszor is gondolja meg a dolgot, mielőtt egy előreláthatólag rendkívül költséges vállalatba elhatározólag belemenne.

A jótékonyság mint olyan.

A legjobb akarat s a legnemesebb ambíció mellett sok haszontalan dolgot miveinek minálunk az emberek. E céltalan erőlködéseknek és hiábavaló energia fogyasztásnak egyik legeklatánsabb példája a jótékony nőegyletek működése. A Wolf József darabjában igen helyesen mondja az elzüllött proletár: „Miután a nemes polgárok és hivatalnokok urak lehúzzák rólunk az utolsó bőrt, összeadnak egy pár garast és megvan a jótékonyság.“ A legnagyobb erőfeszítések, a legképtelenebb megadóztatási ürügyek igénybe vétele mellett képesek a jótékony egyletek összegyűjteni annyit, amennyi a nyomor egy század részének egy napi enyhítésére elegendő. Nem lehet a szegényügyet olyan egyszerűen elintézni, amint azt gondolni méltóztatik. Hiszen, ha csak arról volna szó, hogy valakinek nincs pénze, akkor rendben van a dolog. Hát adjunk neki. De a nyomornak, a szegénységnek sokkal mélyebben fekvő okai, ennek a kérdésnek sokkal meszszebbre nyúló forrásai vannak, hogy sem az ügyet egyszerű társadalmi akcióval elintézni lehetne. Ijesztően szélesebbek a szegénység keretei; semmint a közönséget mindazonáltal elviselhetetlenül megterhelő gyenge közadakozás abba megfelelően beleilleszkedni képes volna. A folytonos adományok, tagdijak, felülfizetések és egyéb adók döbbenetes summát képeznek a középvagyonosok háztartásában és mégis alig számítanak egy cseppet a nyomor iszonyú tengerén, amely felfalja az adakozásra szánt középosztály minden fölöslegét, magának igényli a köz iránti egész lelkesedését és leköti a kenyérkeresetnél tovább terjedhető munkaerejét.