Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-05 / 49. szám

1912. december 5. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. Rovás — de azért igazság is lehet! A gondozás és jókarban tartás a viciná­lis utakon nem a legjobb. Alkalmi utunk a rapp—terbelédi vicinális utón vitt el, hol a kavicsot nem a homok­kal egyidejűleg szórták ki, hanem a már félig összetört útra. így történt, hogy a ki­terített kavicsot elhordta a kerék s az ut most rosszabb mint volt. Arról meg nem is beszélünk, hogy az útpadkákat eljárta a kocsi, de vele együtt a szépen megindult fákat is elhuzatták. Kaparót ugyan láttunk az utón, de az e szánandó állapotokat persze nem látja, s vájjon ki veszi ezeket észre, ha azok, kik az ut terheit viselik, ezt szó nélkül tűrik; — s a drága.fedanyag bele kerül a sárba! Nemcsak a rapp—terbelédi vicinális ut ilyen kitűnő. Van egy másik ut is: a kalon­­dai. Erre úgy látszik már követ se kell adni, ott a burkolaton is eljár már a kocsikerék. Igaza van az úti bizottságnak : úgyis elhordta volna a sok kalondai, ipoly­­tarnóci káposztáskocsi Rimaszombatba. A gömöri utakra meg csak nem ad Nógrád követ! De a gondoskodás nem nagyobb a tör­vényhatósági utakon sem. Málnapatakára már lassacskán előfogattal kell járni. De — uramfia — minek is oda jó ut már, amikor a vasút kiépül. Legalább igy mondja a miniszter. Szóval: ha soká élünk, lesz arra egyszer jó ut is — vasút is. Rappig csak elgurul a kocsi a másik tör­vényhatósági utón is, de Rapp között s onnan Mucsényig a burkolaton jár a sze­kerünk. Igaz, hogy itt is fölösleges már a jó ut. Ott szuszog a vicinális és miatta ló úgy se járhat az utón. Az urijog elismerés fejé­ben fizetett díjért a törvényhatósági utón a vicinálisvasut az ur, a ló, az a szántóföldekre meneküljön — ha tetszik — tőle. Csak az a kérdés: vájjon ekkor a vár­megyei útadót mire fizeti a közönség? Az ut rossz, a kocsi meg a vetésre jár! Ha már rovás, ez se igaz, de azért talán megáll, hogy az utón megállni, etetni nem szabad (?). Hát kérem: a Romhányi vasút megáll a Demecser-pusztai kutnál, a mu­­csényi kutnál. És ez nem utrendőri kihágás (?). De ha a palóc a korcsmába megy be itatni... Legjobb lesz ennél a két kutnál pálinkát mérni, akkor talán tovább megy a vonat s tnon-óll o níilÁo HlC^CUl U JJŰMJCi Palóc. zr ÉbA? /v-a/o- Xé&nZétíZSfi \ (éfáléé/ie 220 Nxifl/ ZO 2-e J27 " j $0 f*' (Cli/u-odF sÓaMCccóyuio *a/ /u< ' 2/M>/n<&-yéó fzgyjvi yOtt/jrtN-nA szAg/i<Xscé*f£/' a „v2- inAyiNV/nAOOifOsoobmyrbaJ AtywcdfxJátw, A) Aő.vt ^ ** slActtfV rtM/ZsriAAV'ni/aiM r, © l As'lri laJwc „ ^eri/nt <y ru fy. ,2 rruzó Xf’tt ’'Loten A vízvezeték. Varga és Basch mérnökök mű­szaki jelentése Losonc r. t. város vízellátásáról. (Folytatás.) B) Üzemi és fentartási évi költségek. A beruházási tőke ötven évi törlesztésével együtt. 1. Az A) alatti 1,400.000 K beruházási tőke évi tör­lesztési hányadkamattal együtt az interkaláris ka­matveszteségeket és a köz-Z-tlKJ^iCVClClx dllUI)£Ull-L-íimint \rpQ7Íf>-séget is beleszámítva 6°/0 84000 kor. 2. A vizdiiakat könyvelő hi­vatalnok évi fizetése 3. Seffédhivatalnok évi fize­tése ......................... - 1800 kor. 4. Csőmester évi fizetése — 2400 kor. 5. Vonalőr évi fizetése — 1200 kor. 6. Forrásőr évi fizetése ... 1000 kor. 7. Nyomtatványokra ......... 500 kor. 8. Közkutak, tűzcsapok és a csőhálózat javítására ... 6700 kor. Piri nc'p-rűCQ ti 1 1/At“ L.V1 i\ | cl VJ do W tv uoozcou! íuuuuu rvvzi . C) Fedezet: (évi bevételek). /. Nem kötelező vizdijak: 1. Ipari célokra kiszolgált vízért, valamint a vendég­lők, korcsmák, kávéházak, cukrászdák, mészárszékek és a többi nagyobb .viz fogyasztásra berendezett helyiségekben elhasznált többlet vízmennyiséget, naponként 300 köbmé­ternek véve alapul, évi 109.500 köbméter, köb­méterenként 30 fillérrel számítva .. .............- — 32850 kor. 2. 500 fürdőszoba á 20 kor. 10000 kor. 3. 1000 drb. öblítésre be­rendezett klozett. (Az 1913. évi költségvetés szerint a városban összesen 1850 drb. tőzegszóró árnyék­szék van, melyeknek ki­hordási költsége a költ­ségvetés szerint jelenleg 34000 kor.) Egy klozett után évenkint 8 kor. ~ 8000 kor. 4. 100 drb. pissoir á 10 kor. 1000 kor. //. Kötelező vizdijak: 5. A kötelező vizdijjal terhelhető helyi­ségek száma a városnál felfektetett házbér­­adó-Iajstromok szerint következőleg alakul: a) Utcai és udvari szobák száma Kisfaluval együtt, de gőzmalom nélkül ... 5413 b) Bolt, korcsma, kávéház és mészárszék .............- — 264 c) Előszoba ...................... 613 d) Konyha .........................- 2180 e) Műhely ............................ 300 ____ Összesen 8770 8770 drb., á 6 kor................. 52620 kor. 6. Ló és szarvasmarha 1085 drb., á 3 kor..................... 3255 kor. 7. Sertés és juh 2680 drb., á 1 kor............................... 2680 kor. Évi bevétel összesen 11Ó405 kor. D) Tiszta jövedelem. Ha a C) fejezetben előirányzott 110405 K bruttóbevételből levonjuk a B) fejezet alatt előirányzott 100000 kor. évi összes kiadá­sokat, úgy a tervezett vízvezeték üzeme évi 10405 kor. tiszta jövedelmet tüntet fel. A pénzügyi részben előadottakból kitű­nik, hogy a vízvezeték létesítése, üzemben­­tartása és jókarban tartása a városi pótadót nem érinti, annak emelését nem igényli, mert a vízvezeték építésére fordított költ­ségek kamatozására és tőke törlesztésére, 2400 kor. valamint üzembentartásra és fentartásra szükséges évi kiadások teljes fedezetet ta­lálnak a vízvezeték évi jövedelmeiben. Az évi kiadások fedezetére szolgáló be­vételek azonban csak úgy biztosíthatók, ha a város a vízvezeték létesítése kapcsán olyan vízvezetéki szabályrendeletet alkot, melyben a helyiségenkénti vizdijak fizetése kötelezővé tétetik a város mindazon utain, utcáin és terein álló köz- és magánépüle­tekre, hol a vízvezetéki közcső lefektettetek és a helyiségenkénti évi vizdijakata város köz­­igazgatási utón közadók módjára hajtja be. A fenti pénzügyi tervezet jövedelmező­sége fejezetében az egyes helyiségek után fizetendő évi vizdij 6 koronában van elő­irányozva. Ezen 6 koronás vizdij ma még a dolog természetében rejlő okok miatt nem mondható véglegesen beállitottnak, mert a helyiségenkénti vizdij a tényleges szükségletnek megfelelően véglegesen csak akkor állapítható meg, ha a város már kor­­mányhatóságilag is jóváhagyott részletes tervek alapján készített részletes költség­­vetéssel és üzemköltség számítással ren­delkezik. Miután azonban a fent beállított 6 koronás vizdij hozzávetőleges kötségvetés alapján irányoztatok elő, tehát ezen 6 ko­ronás vizdij a végleges vizdij szabályzat megalkotása alkalmával még igen lényegte­len változást szenvedhet. A fenti költségvetésbe beállított kiadási tételek azonban akként vannak előirányozva, hogy a munkálatok kiadásánál azokhoz képest túllépés nem, hanem megtakarítás várható, minélfogva a változhatolag be állí­tott 6 koronás helyiségenként)' vizdij maxi­málisnak tekinthető, mely a költségek csök­kenésének megfelelően csak csökkenőleg változhatik. (Folytatjuk.) ijl HÍREK) Ottahal Antal főkapitány a városi közkórházat e hó 4-én elhagyta, ahol mint­egy három hét előtt operációt végzett rajta sikerrel Félegyházy főorvos. Ottahal napok múlva ismét átveszi hivatalának vezetését. Hubay Jenő hangversenye* Már csak pár nap választ el bennünket attól a neve­zetes naptól, amikor Hubay Jenő, a magyar zenevilág büszkesége, városunkba érkezik. E hó 14-én tartja meg ugyanis a Losonci Magántisztviselők Egyesülete ünnepélyes hangversenyét, melynek legfőbb i vonzereje természetesen az Európaszerte magasztalt mester műsorszámai lesznek. A hangver­senyt megelőzőleg a rendezőség ünnepélyes fogadtatásban részesíti Hubay Jenőt. Legelső sorban a város polgármestere fogja üdvö­zölni a város nevében, azután Losonc-Apát­falva küldöttsége járul a művész elé s át­nyújtja neki a község diszpolgárságáról szóló díszoklevelet. Majd a losonci állami főgimnáziumi segélyegylet megbízottja kö­szöni mega segitő-egyesület iránt tanúsított mindenkori jóindulatát s átnyújtja az egye­sület babérkoszorúját. Végül a Losonczi Magántisztviselők Egyesülete rójja le háláját Hubay iránt s ezüstkoszorut nyújt át a mesternek. Ezen ünnepélyes aktus után kez­detét veszi a hangverseny, melynek műsora a következő : Hubay Jenő: Corelli: La folia. Vienxtemps: Adagio. Souvenir de Beauc­hamps. Bach: Loure. Hubay: Berceure. Cap­riccio. Csárdajelenet 11. sz. Rácz Ena Hubay dalokat énekel és Dienzl Oszkár zongorán fog néhány kompozíciót előadni. A virilisek megbízottai. A Losonci Takarék- és Hitelbank R. T. igazgatósága virilis jogának gyakorlására a városi képvi­selőtestületbe a jövő 1913. évre is Plichta Lajos igazgatósági tagot bízta meg. A róm. kath. egyház részéről Konss József főgim­náziumi tanár nyert megbízatást.

Next

/
Thumbnails
Contents