Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-05 / 49. szám

4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. december 5. Az ügyvédi kamarából. Pintér Sándor szécsényi gyakorló ügyvéd, volt országgyű­lési képviselő, az ügyvédek lajstromából törül­­tette magát. Változások a sen. uradalom tiszti­karában. Soóky Endre urad. felügyelő nyu­galomba vonulván, gróf Zichy János senior gróf bérleti felügyelővé kinevezte eddigi titkárát, Trojko Gyulát, a zsélyi uradalom intézőjévé pedig Mantuano Ernő intézőt Szalatnáról. A sen. gróf titkára Nánássy Gyula, a zsélyi uradalom pénztárosa lett. Jótékonycélu hangverseny. Horváth Amália nagyobb tanítványaival f. hó 8-án délután 3 órakor tartja a polgári leányisko­lában jótékonycélu hangversenyét, melyre az érdeklődők szives figyelmét ez utón is felhívjuk. — Részletes műsorral a helyszí­nen szolgálnak. Szigeti József Hubay kiválló tanítványa, aki mestere iránti tiszteletből és hálából az egyesületnek készséggel felajánlotta közre­működését, jelenleg Angliában hangverse­nyez s haf. hó 14-éig befejezi körútját, akkor ő is részt vesz a hangversenyen. A kibo­csátott meghívók szerint az ünnepély fél 9 órakor veszi kezdetét s a hangverseny után tánc lesz. Akik tévedésből meghívót nem kaptak volna s erre igényt tartanak, forduljanak Gergely Ferenc főrendezőhöz. Polgármester-választás Kassán. A kassai polgármester-választás óriási érdek­lődés mellett történt meg a napokban. Az állásra Blanár Béla képviselő volt az egyik jelölt, a másik pedig Szentléleky Gyula he­lyettes polgármester, akit 59 szóval 57 ellenében polgármesterré választottak. Szent­léleky Gyula polgármester régi érdemes főtisztviselője Kassa városának, ki a város érdekében kifejtett hasznos, tevékenységével méltóan rászolgált a díszes állás elnyeré­sére. Szentlélekyt — ki rokona felelősünk­nek — a függetlenségi párt választotta meg a munkapárti képviselővel szemben. Jegyzői értekezlet. A losonci járás jegyzőikara 1912. december 5. napján a városháza kis tanácstermében járási értekez­letet tart, melyen az uj adótörvényekkel fog­lalkozik, melynek előadója Háger Lajos málnapataki főjegyző lesz. Az ügyészségi megbízott állandó he­lyettesévé Kulir Rezső járásbirósági joggya­kornokot nevezte ki a losonci járásbíróság­hoz az igazságügyi miniszter. A jó micenáris ut. Wohl Béla lázi­pusztai bérgazdaságában alkalmazott Czipczer János 42 éves kocsis oly szerencsétlenül borult fel november 27-én fával rakott ko­csival a Terbeléd-Lázi puszta közötti vicinális utón, hogy a kocsialá került s mire társai, kik előbb haladtak s visszajöttek, már halott volt. A szerencsétlen ember öt árvát hagyott maga után. A szanatóriumi mulatság beszámoló jelentése. A nógrádvármegyei Mária Valé­ria egyesületnek folyó év november 23-án a Városi Vigadóban rendezett teaestélyén az összes bevétel 973 korona 40 fillér volt. Kiadás 273 korona 52 fillér. Tiszta jövede­lem 699 korona 88 fillér. A jövedelem leg­nagyobb része a helybeli szegény tüdő­bajosok tej segélyezésére fordittatik. A tea­estély úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben várakozáson felül sikerült, ami elsorban a teaasztalok körül fáradozó hölgyek érdeme, kik Fleischmann Lajosné, Gedő Miksáné, özv. Gresits Miksáné, özv. Márton Jánosné és Stymmel Béláné úrnők vezetésével dere­kasan kivették részüket a munkából a ne­mes cél érdekében. Nagy részük volt a siker­ben a forró teával sürgő-forgó leánykáknak is, akiknek pontos és figyelmes kiszolgálá­sáról csak elismeréssel nyilatkozhatunk. Általában mindazoknak, kik e nemescélu estélyen buzgólkodtak és közreműködtek, ezúton is köszönetét fejezi ki az elnökség. A losonci ág. hitv. ev. nőegylet va­sárnap délután 3 órakor jótékonycélu hang­versenyt tartott a múlt számunkban leközölt műsorral. A hangverseny alkalmával a kö­zönség a tanitóképző-intézet tornatermét úgyszólván teljesen megtöltötte. A programm kiemelkedő pontját képezte Rajfay Sándor theol. tanárnak a karácsonyi ünnepekről tartott értekezése, melyben érdekesen em­lékezett meg a karácsony eredetéről, törté­netéről, népies szokásairól. Úgy ezt, mint a megelőző és követő ének- és zeneszámokat közönségünk élénk tetszéssel fogadta. Sok taps jutott Radványi Blankának, Izák Juliská­nak és Sanders Pálnak; de elismeréssel adóztak Rónai karmesternek is az énekekért. Az Apolló színház műsora. 1912. évi december hó 7-én este fél 9 órakor: 1. Chambord kastély (látványos), 2. Pali, mint vértes (humoros), 3. Az aranyborjú (3 fel­­vonásos megható dráma), 4. Móric és a névtelen levél (humoros). 1912. évi decem­ber hó 8-án délután 4 és este fél 9 órakor: 1. Antverpeni állatkert (látványos), 2. Willy, mint matróz (humoros), 3. Fekete kancellár (Nordisk-film.) schlagerdráma 3 felvonásban, 4. Az eltört tükör (humoros). Kedvezmény a besorozott újoncok­nak. A m. kir. honvédelmi miniszter az újoncoknak a fölösszámuak gyanánt a pót­tartalékba helyezésének kedvezményéről újabb rendeletet adott ki. A rendelet szerint azok a besorozott újoncok, akik mint családfen­­tartók a póttartalékba való helyezésüket nem kérelmezhetik, méltánylást érdemlő okokból mint .fölösszámuak áthelyezhetők a póttar­talékba, ha az iránt kérvényeiket sürgősen benyújtják. A kérvényeket az illetékes járási tisztviselőnél kell benyújtani. (Losoncon a rendőrkapitányságnál.) Ez a honvédelmi mi­niszteri rendelet múlt hó 31-ével lejárt. Azonban az ujabbi miniszteri rendelet uta­sítja a sorozójárási főtisztviselőket, hogy a fölösszámuak közé leendő beosztás végett jelentkezők kérvényeit ezután is elfogadhat­ják s tárgyalás alá vehetik. A fölösszámuak kiválasztása céljából f. évi december hó 2-án és a következő napokon tartatott a kineve­zett bizottság ülése Nagy Mihály alispán elnöklete alatt Losoncon. Asztalos tanfolyam. A m. kir. Techno­lógiai Iparmuzeum Losoncon asztalosipari kikészítő és csinozó gyakorlati tanfolyamot óhajt tartani. A tanfolyam napi 6—8 órai oktatással 10 napig tartana vagy a karácsonyi, vagy a húsvéti isk. szünidőben. Egy tan­folyamra 10 hallgatót vehetünk fel. Tandíj nincs. A tanfolyamot egy m. kir. állami fa­ipari szakiskolai művezető fogja tartani. A tanfolyamot csak abban az esetben fogjuk megtartani, ha a 10 jelentkező iparos és ipa­rossegéd kötelezi magát arra, hogy minden mulasztás nélkül nap-nap után a tanításon résztvesz. A tanfolyamra jelentkezni lehet Zorkóczy Ede tanfolyamvezetőnél f. hó 8-án, azaz vasárnap d. e. 9—12-ig az áll. tanitó­képző-intézet tanári szobájában (1. emelet), akinél a tanfolyamra vonatkozó egyéb fel­­világitások is megtudhatók. Cselédek jutalmazása. A Busbak-féle alapítvány kamatai kiosztandók lévén, fel­hivatnak a Losoncon lakó s egyhelyben több évet eltöltött jó magaviseletü férfi- és nőcselédek, hugy könyveikkel és gazdájuk­tól nyert bizonyítványaikkal folyó hó 26-ig a rendőrkapitányi hivatalnál annál is inkább jelentkezzenek, mert a később érkezők figye­lembe vétetni nem fognak. Talpas János napszámos a napokban 34 korona 80 fillér értékű szalonnát lopott Tóth József hentestől. A rendőrség letartóz­tatta a szalonnára éhes Talpast. Nagy a szegénység. A téli hideg, a sa­nyarú kereseti viszonyok éreztetik már hatá­sukat a szegényebb néposztályban. Megkez­dődnek ilyenkor a kis szén- és falopások az állomás területén. Persze a nagy ellenőrzés mellett a legtöbb effajta kicsi tolvaj rajtaveszt a próbálkozáson, a rendőrség kezei közé kerül. Legutóbb O. E. és K. M. napszámos­asszonyok jutottak ily lopások miatt a rend­őrség s onnan a bíróság elé. Nem tettek mást, minthogy elvettek pár darabka fát, né­hány kilogrammocska szenet. Ezért aztán tulajdoni kihágás címén elzárást kapnak. Elvégre törvény törvény; s ha fáj is a biró szive, mikor a gyermekei egészségét féltő, nyomorúságos bérért dolgozó anya lelép a rigorózus szabályok szabta útról egy kis fütő anyagért, — alkalmazni kell a kacskaringós szakaszokat. Ezeket a szegény emberek szá­mára csinálták úgyis; a nagy tolvajok erdő­ket s bányákat lophatnak el szabadon. Nekik szabad. Hetven korona és egy inasgyerek. Gálád János szerény kis szabócska Ipoly­­rónyán, Styevurda János pedig a tanulója volt. Tegnapelőtt történt, hogy Gáládnak a mai gálád pénzügyi viszonyok mellett még hozzá — szőrin-szálán elveszett hetven koronája. A hetven korona gyászos eltűné­sével egyidejűleg Styevurda János se volt többé otthon található. Gálád igy gyanút fogott s a gálád lopással az inast gyanúsí­totta meg. Nyomban gyalogszerrel Losonc­nak indult segédével, hogy Styevurdát esetleg itt lakó anyjánál felfedezze. Másfélórai gya­loglás után Losoncra ért, de az inast nem találta meg az anyjánál. Styevurda t. i. csak jóval később ért Losoncra, mint Gálád. A rendőrség a szabó feljelentésére letartóz­tatta az inasgyereket, ki tagadja a lopást. Egy orosz kém letartóztatása. Folyó hó 27-én valahol Salgótarján körül egy be­hívott tartalékos szált fel a ruttkai gyorsvo­natra. A szakaszba, melybe a tartalékos beszált, egy elegánsan öltözött úri formájú ember ült egyedül. Amidőn a tartalékos a vizsgáló kalauznak benivó jegyét mutatta meg a rendes jegy helyett, a kupéban ülő idegen a kalauz eltávozása után érdeklődni kezdett, hogy a behívott hová utazik, merre megy? A tartalékos katona válaszai után kiment a folyosóra s ott jegyzeteket készített magának. Mikor ismét bejött, közel Ruttká­­hoz, azt az ajánlatott tette a katonának, hogy ne engedelmeskedjék a behívó parancsnak, hanem inkább szökjék meg Oroszországba s ha erre nem volna pénze, ő szívesen ad. A tartalékos a látszat kedvéért elfogadta az ajánlatot, de amint Ruttkára érkeztek, rög­tön a csendőrségre szaladt és kémkedés gyanúja miatt feljelentette-a kiváncsi idegent. A csendőrség nyomban letartóztatta a gya­nús személyt, mikor a kihallgatásnál kitűnt, hogy az illető Zelkovszky Ádám műszaki képzettségű orosz alattvaló. A kihallgatáskor azt a körülményt, hogy mit keresett Magyar­­országban, igazolni nem tudta. A ruttkai kir. járásbíróság a kihallgatás után a vádlottat fogva tartotta s az ügyről jelentést tett a besztercebányai kir. ügyészségnél. Pehelykönnyű e 1 e q áns. cTarfósabb mint bőr. qunwuóarfofi előnyeiről mindenki me£ van győződve

Next

/
Thumbnails
Contents