Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-07 / 45. szám
4. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1912. november 7. egészségügyi főfelügyelő és Kuzmik egyetemi tanár társaságában, kik a kórház berendezését alaposan megnézvén, a műtői gyakorlatot már is kilátásba helyezték. Vendégeink a kórházzal általában megvoltak elégedve. Dr. Hajós egyébként azért is járt nálunk, hogy meggyőződjék a kórház kibővítésének indokolt voltáról. Az egészségfőfelügyelő a kórháznak 150 ágyra va»u kibővitését indokoltnak tartja. Így hát erre lehet némi reményünk. De hogy vizet kapjon a kórház, azon egyelőre bajos lesz segíteni. A haragos vigéc. Égervári János budapesti utazó október hó 31-én Losoncra érkezett a zólyomi vonattal Mester Lajos szécsényi építész társaságában. Az utazónak ugylátszik nem sikerült az üzletkötés Zólyom városában, mert amidőn azt látta, hogy a Budapestről jövő személyvonat az orra előtt áll a másik vágányon s neki a mintakollekcióval hosszabb utat kell megtenni, mint amennyire általában szokva volt s igy nem spórolhatja meg a hordárpénzt a kofferért, minden ok nélkül neki támadt Lami máv. tisztnek, ki szolgálatot teljesített s őt sértő kitételekkel illette. Ebben a nemes munkában aztán Mester is segített neki. Lami a bíróságnál keres magának elégtételt, de meggyűlt a baja a két háborgó úri embernek a rendőrséggel is, mert az közbotrányokozásért fog legközelebb rájuk róni egy kis pénzbüntetést. A «Polgári Kör» a tél folyamán kabarédéi egybekötött táncmulatságot rendez, melynek előkészületeit már megkezdették. Érdeklődőknek dr. Jánoskó Ferenc titkár ad felvilágosítást. Beniczky sajtópanasza. A Polgár Őr c. lap Apacsmorál címmel cikket közölt, mely erős kitételekkel illete ifj. Beniczky Kálmán aljárásbirót, aki a cikk folytán fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen és ennek lefolytatása után rágalmazás sajtóvétsége miatt port indított a lap szerkesztője, Zsigmond Elek losonci cipészmester ellen. A port múlt hó 31-én tárgyalta a budapesti esküdtbiróság Mikovich Lajos dr. biró elnökletével. A vádlottat Ormos Ede dr. védte. A vádlott azzal védekezett, hogy ő nem az aljárásbirót, hanem a vele együtt mulató társaság tagjait támadta meg azért, mert az illetők egy elmebeteg embert bántalmaztak. A tanuk beigazolták, hogy az illető, aki a beteget megverte, nem volt a panaszos biró társaságában. Az esküdtbiróság a verdikt alapján a vádlottat száznegyven korona pénzbüntetésre ítélte. Zsigmond az Ítéletben megnyugodott. Uránia előadás. Az állami főgimnázium tanári kara folyó hó 10-én, vasárnap, délután 5 órakor a főgimn. rajzteremben Törökország címmel urániai előadást tart belépődíj mellett, amely előadásra ezennel fölhívjuk a nagyérdemű közönség figyelmét. Jegyek az igazgatói irodában kaphatók. Tekintve azt, hogy ezek az előadások kéthetenként fognak tartatni s — mint a múlt évben is — mindig magas színvonalon állottak, méltán megérdemlik a műértő közönség meleg pártfogását. Tanitógyülés. A Tanítók Országos Egyesületének losonci köre múlt hó 30-án tartotta gyűlését Losoncon. A szokásos ismertető előadásokat Pauliny Mihály tanító, Zoltán Géza tanitóképezdei tanár és Oswald Emil tanító tartották. Az indítványok során felszólaltak Brunowszky Rezső tanitóképezdei igazgató és Brakl Ignác tanító. Adomány. A Rapp-Romhányi Kőszénbánya Részvénytársaság a losonci izr. népiskolának egy waggon kőszenet ajándékozott. — Mit kapnak a részvényesek? Gyógyszertári zárórák. A losonci két gyógyszertár tulajdonosának egyöntetű megállapodása szerint a gyógyszertárak folyó hó 15-étó'l kezdődőleg este 8 órakor zárnak. Nyitási idő reggeli fél 8 órakor lesz. Ezen időkön kívül természetszerűleg a gyógyszertár inspekciós szolgálatban áll a közönség rendelkezésére. Urvacsorai kehely az amerikai magyaroknak. Baja Mihály mekeesporti (mikkiszporti) amerikai ref. lelkész (a losonci ref egyháznak közszeretetnek örvendő volt segédlelkésze), a nyugati egyházmegye főjegyzője három hónapot tölt most idehaza s az ország nagyobb gyülekezeteiben prédikál a kivándorlás ellen. Szatmáron, Debrecenben, Végváron, Turkevében, Mezőtúron s több más helyen fordult már meg. Szatmáron a templomot zsúfolásig megtöltött hallgatóságot oly elementáris erővel fogta meg az amerikai magyarság küzdelméről mondott beszéd, hogy gyűjtést indítottak egy urvacsorai kehelyre. Az arany kelyhet Baja Mihály lelkész mekeesporti egyházának küldik ki Amerikába. A kehelyre az elmondott beszéd ez alapigéjét vésetik: «Légy hiv mindhalálig! — Tengerentúlra szakadt testvéreinknek. A szatmári református gyülekezet.» Népgyülés. A losonci szociáldemokrata párt 3-án délután 3 órakor a Zöldfa vendéglőben népgyülést tartott több 100 főnyi hallgatóság jelenlétében. A központból Kondor Bernát jelent meg, ki «a politikai helyzet és a háború» cim alatt tartott előadást nagy tetszés mellett. Megszűnt sertészárlat. A Losonc város területén uralkodó sertésvész megszűnése hatóságilag megállapittatott. A Heti, havi és országos vásárokra vészmentes helyekről a sertések akadálytalanul felhajthatok. Épülnek az árubódék. A piactéren a patakboltozat fölé emelendő árubódék építéséhez a vállalkozó cég hosszas habozás után végre hozzáfogott. Remélhető," hogy pár éven belül a befejezésről is hirt adhatunk. A vitéz tanítójelölt. Özv. Ruzsinszkyné panaszt emelt a rendőrségen, hogy a nála lakó Weisz Alajos tanitóképzőintézeti tanuló több értéktárgy eltulajdonítása után megszökött. A megtévedt tanuló régebben emlegette, hogy beáll a török hadseregbe önkéntesnek. Agyon nyomta a fiát. Kurdej Mária 4 és fél hónapos gyermekét álmában agyonnyomta. A vizsgálat megállapította, hogy bűncselekmény nem forog fenn. Tűz. Vasárnap este a Szijgyártó-féle réten egy szénaboglya leégett. A hamarosan megjelent városi és apátfalusi tűzoltóság eloltotta a tüzet, mely a Cservenák-féle gőzmalmot és a Wohl-féle szeszfinomitót veszélyeztette. Elite és Revue Parisienne párisi divatlap téli száma sok szinesképpel, azonkívül német, francia, angol divat- és kalaplapok nagy választékban egyes számonként kaphatók Kármán könyvkereskedésében. PALM* valódi * ItflUCSUK-CIPŐSAROK DOBOZA. MINŐSÉGE-' ARANY X. xx/ ^íéazA-é^txT/í've. / v-cl/o* JéJwiZeZÉZS/? /rixarv /ó^/nátrixxZt /ncUic-ntix (éfáiáő/u s/xttozt/OOJ duTi/el • (Vyvv<T-éZ Zi tavio-a) /cxz/e ftí ,íi,r //Uttxíl/dKjKsxt tcyix cdtxxáa&x xj dut /item/ /vxxLtfTsyxvnictó* / /?/ • xeú/Ccyy.aAoJ macu/ux ciaute/ "gö // z>>A-X '/.71/ A/xtyéxy. // ru <2 XX/ xx/ /vétsv-etí/ eJ? á A>zxsnm.<yx>7?2 '//) xlz/, xxe/ //nx/i/ Kf/)' txn/nx / Szerencsétlenség az apátfalusi posztógyárban. Összedőlt épület. Három sebesülés. Ki a hibás? — ✓/ A losoncapátfalusi posztógyárban könnyen még végzetesebbé válható szerencsétlenség történt kedden. Egy újonnan készült épület belsejéből az emeleten el akarták távolítani azokat az állványokat, melyek az épület beton menyezetének készítésénél váltak szükségessé. A beton azonban, mert állítólag troszkával készült, nem kötött elég erősen és igy az állványok kiszedése közben szükséges döngetés meglazította. Javában folyt a munka az állványok kiszedése körül, mikor egyszerre hatalmas robajjal lezuhant az emeleti menyezet s teljes erővel ráesett a földszint menyezetére. Ez nem volt képes az óriási erőnek ellentállani s ennek folytán maga is összeomlott. Közben az oldalfalak is meglazultak és ekként pár perc alatt hatalmas romhalmaz diszlett az előbb még pompásnak kinéző épület helyén. A szerencsétlenségnek három sebesültje van. Köztük egy életveszélyesen, kettő könnyebben sebesült. A sebesülteket a kórházban ápolják és már ki is hallgatta őket a járásbíróság vizsgálóbírója. A sebesültek egyike egy cigány. Mikor a helyszínen megjelenő orvos megkérdezte; tud-e beszélni, a cigány tagadólag rázta fejét. Mindenki megnémultnak tartotta őt. A cigány azonban megnyugtatta hamarosan a körülállókat, mert az orvos azon kérdésére, hogy miért nem beszél, nagyot köpött s azt feleié, hogy tele volt a szája — bagóval. Az eljárás nyomban' megindult annak megállapítása céljából, kit terhel a felelősség, mert mindenesetre nincsen egészen rendén egy uj épület összeomlása akkor, midőn abból az állványokat akarják már eltávolítani. •ooooooooooooooc 2 LOSONCI SPORT „ *000000000000000« Zoltán Géza női svédtornája. A Zoltán Géza tanitóképezdei tanár és oki. tornatanár kezdeményezésére alakított női svédtorna már két hónapja működik a szorgalmasan látogató tagok nagy megelégedésére. Az előadások hetenként kétszer, kedden és szombaton tartatnak délulán 5-7 óráig az állami tanitóképezde modernül berendezett tornatermében, melyhez mérve a helybeli gimnázium tornahelyisége pinceodu. A tandíj havi 6 korona. Beiratkozni lehet minden tornaórán. A test ápolása, erősítése ma már éppen úgy feladatává van téve a nőnek, mint a férfinak. A sportolás ma