Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-18 / 3. szám

ÁRAK ÉSS^ fiÉfiMk É& fi fi| Efi Hl á$É tfSBfck AM fiH&K

HELYBEN : HB fijS §ij| 1||| ||P^tÍs99 HEB* PfaPjell Losonc, Jókal-utca 4 sz

Egész évre 8 kor. fii. Bír jBjjj| BÉR 9H K{ ^$2 H) MS ESK RBB BBS nff H |H| arttol Hfl Hfl hová a lap szellemi

Felévre 4 kor. fii- ^H g||W fljjjj EBBS mB KB Bk BBB Hjjffi SjaBfe Bna) pW' fd£$ H2g W» ||^ ]H| HB részét illető minden

Negyedévre 2 kor. fii. BE3r HgS IJP j&H Kg Be BMa Rs Bigg B| gPI gfvv, 3M& gjjy fotSB Sle^gS ffSÜ Ba közlemény intézendő.

VIDÉKRE: Ifi ||g jp| AB TM 18 H SÍ B TM fi| pí |g| fii W|-fi|iP fi| fiP ----Egész évre 10 kor. — fii. K|1 jJpS K5 &. KB Kai B3q S!| kB fel? ’É^>£k HÉBI §&£

Félévre 5 kor. fii. gjag W&i BS££ BW HE BBHFyH &3pí jgH w*5 H Kral HBB Rg Losonc, Kubinyi-tér 11

Negyedévre 2 kor. 50 fii BH Kg; BE* BRi B5 B? ^

SSH &• .'• raj« :•**#'<; IS^&SS BB hová az előfizetések,

— |Íp5 KK ISS ^8gj|& Kj* hSBgrvTM gpí »3 |P9 Bal Sä HBB hirdetések, minden-SSS iwS B&8 EE% Sjiflji fttítei»Sí ura fiSfl HE mm HB waí? j£ft§f BM BIH nemii pénzkiildemé-Községek, egyesületek, ^H ggg WM TOt| EH H

k J KB gfifo HB üM SU M BH ____ B| H m Bl Hl nyék és a lap szétkültovábbá nógrádmegyei HH g32j \fjM gágg Stög KJ H BH 3£19 H3 Hl HS Hl BH EH WB £W gH BBl ttg» HE OH désére vonatkozó feltanitók és körjegyzők ^Rg KB HK Hl *%*$> KV H« Kjl V&.M Hi Hl BKV Häg BSS SH HI HI g£& HE BH szólalások intézendők.

egyesülete tagjai részére gMEI Hg| Kfil |gn| 3fc'4 HM BH IKK Bal Ssé -íj'> g>2 Jä *• tSSS l^a BH Rwl BiHH I

évi előfizetési dij 5 kor H[ ^ {#5 HBE K Ki K H| BB Em K '-Sg EB Kg |Ha UK SQfi Bra H -HK aMB B^á Üm SsEt BSr3 Vmá HB ^SS BH |k?\> B» »§&§ HB ml$ PH hirdetések jutányos áron

BEBaareogs. ÉSfc’ S'iTÍ IR.JBS HH H^^^^E vétetnek fel a kladőhlva-Egyes szám ára 20 fii inK” HK JR IflH w9 HH|HI talban.

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

VII. évfolyam 3. szám Megjelenik minden csütörtökön Loson, 1912 január 18.

Szeretjük az érvek harcát. Csak az I érvek, bizonyos álláspont mellett | felhozott komoly bizonyítékok "" találkozása, összeütközése által tudjuk megtalálni az igazságot. A támadásnak attól a módjától azonban, mely csak látszólag is elfogadható érvek nélkül a maga vélt igazságát hirdeti csupán, vádol, csipked és agyarkodik, de adós marad mindvégig azzal, mi adott jogot mindezekre, csak utálattal vagy legalább is bizonyos kicsinyléssel tud elfordulni minden igazságot kereső és szerető ember.

Harcban áll most az ország parlamentje. És e harcban azt látjuk, hogy mig egyrészt az a törpének gúnyolt kissebbség nem akar mást, mint egyrészt a népjogok megvalósítását, másrészt a nemzet évtizedes, sőt évszázados reményei szilánkjainak létesítését, addig a „nemzet akarata“ ezt a vágyakat és törekvéseket nemcsak hogy semmibe sem veszi, de még csak arra se tartja magát kötelezettnek, hogy azok valóra váltát legalább megígérje, hanem ehelyett jól fizetett orgánumai utján kigyót-békát kiált a küzdők felé és a személyes hiúság, hatalom-éhség, presztízs kérdés, érvényesülési viszketeg stb. vádjainak büzbombáit igyekszik eldobni arra bazirozva, hogy a könnyen hívők száma szaporodni fog és felül majd mindenki a rágalmaknak.

Ezeknek a merész, minden liberálisán gondolkodni tudó ember szemében visszatetszést keltő förmedvényeknek a folytonos és már-már nemcsak nevetséges, de unalmas hangoztatásával aztán akadnak bölcs tanácsadók a többség, apró nagyságaiból, kik kétségbe vonva az ellenzék eljárásának hazafias voltát, tanácsokat osztogatnak bőséges tapasztalataik kutforrásából merített érvekkel akként, hogy hangsúlyozzák, miszerint az ellenzék hivatása az, hogy a kormánypolitikát a gyakorlati s a nemzet szükségleteinek megfelelő irányba szorítsa. A haladó élet követelményei alkotják az ellenzék leghathatósabb fegyverét, mondják. Meg kell fogni az eleven életet; tolmácsává kell szegődni mindazon törekvéseknek, melyek mindhangosabban ostromolják a törvényhozás kapuii, ismételgetik. És amikor abban a hitben, hogy ezzel nagyot, újat s olyat mondtak, ami feltétlenül gondolkodóba ejti és elrettenti az ellenzéket, nem látják be, hogy dicshimnuszt zengenek feléje csak és biztatják a további eddig folytatott küzdelemre. Belegabalyodva naivitásukkal a jó és rossz közt folyó harc ezernyi rafinériájába, elvakult szemekkel halált kiabálnak s a nemzetre apellálnak, arra a nemzetre, melynek arról, miként jött létre a mai többség, tiszta képe van s amely nem azért néz részvéttel most a betegágyában fekvő miniszterelnök felé, mert bizalommal van irányában, hanem mert általános emberi vonás a részvét, mert nincs irtóztatóbb csapás senki előtt se annál, mintha elveszti valaki a szemeviiágát

Ezek a naiv, félrevezetett, mellüket verő emberek a többség soraiból, elfelejtik, vagy, mert rájuk parancsoltak, — látni sem akarják, hogy az eleven élet ma haladást, jogkiterjesztést akar és e törekvéseknek a mai pérlamentben egyedül a függetlenségi párt őszinte, nyílt szószólója. Ezek a konzervativizmussal telitett, még az erőszakot is ideálisnak nevezni tudó emberek nem látják, hogy egyedül a függetlenségi párt az, mely liberálisán halad s azzal, hogy a kormánynak más által diktált törekvéseit megvalósítani mesterséges eszközökkel is megakasztja, — a nemzet megerősödését, érvényesülését akarja. Mert a haladó élet egy agyoncsigázott országtól nem a nagyhatalmi gőgöt szolgálni tudó véderő fejlesztését, de először a kultúra, a gazdasági élet növelését követeli és ha áll is az, hogy a véderő emelendő, azt nem a mai drága, agyonterhelt napokban, de csak akkor lehet követelni, ha azok a törekvések, melyek hangos szóval ostromálják a parlament kapuit:.a gazdasági, kulturális megizmosodás, valóra váltak s ha a nemzetnek óriási újabb adókkal való megterhelését a nemzet oly többsége akarja majd, mely szüzén, minden külerőszaktól, parancsszó nélkül jött létre.

Amig tehát mindez, minek ma a függetlenségi párt a szószólója — nincs meg, addig minden fegyver jó az ellen a kormány ellen, melyről egyáltalán nem mondható el, hogy uj reményekre, uj várakozásokra, uj ambíciókra jogosít, mert alig volt még tán hozzá hasonló reekciós, klerikális, minden haladást megbénítani akaró.

Mi is akarjuk a munkát. Azonban mi igazi nemzeti munkát akarunk. Olyat, milyet az ország létérdeke követel. Mi is dolgozni akarunk; azonban mi jövőnk szépségét, gazdagságát nem abban látjuk, hogy ezentúl még egyszer annyi katona üljön a nyakunkon s nagyobb legyen a hűhó nagyhatalmi kérdéseknél az eddiginél, hanem abban, hogy az évszázadok előtt erőszakkal rávasalt láncai alól felszabadul az a sok lebilincselt, tradíciókkal fogva tartott erő s helyet követelve magának a közélet porondján, igazi fejlődést, igazi megizmosodást és igazi nemzeti nagyságot fog kivívni hazánknak.

A politika meteorológiája eddig csak fagyot mutatott mindig. Az ellenzék hivatása magaslatán állva ezt a dermesztő, százados fagyot becsületes és a nemzetnek már megnyilvánult rokonszenvétől kisért

kíméletlen harca tüzével fel fogja olvasztani. Már megcsapta arcunkat a tavasz fuvalma s a kérdésre, mi lesz, — egyszerű a válasz: jönni fog egy jobb kor, mely után milliók epedeznek !

m

o o

magyar parlament örök megszégyenítőjét bárósággal akarta kitüntetni a korona. Ennek a ténynek ugyan nincs valami nagy jelentősége. Perczel Dezső, ha báró Perczel Dezső lenne is, akkor is csak Percei Dezső marad a magyar nemzet szemében. Ha hétágu korona lenne is a zsebkendőjén, akkor is csak a Perczel Dezső régi zsebkendője lesz az a rnéltóságos zsebkendő. Nem is erről van most szó. Sokkal általánosabb és sokkal régibb dolgot juttat eszünkbe ez a legújabbbárósitás. Ugyanannak a politikának egy újabb mozzanata a Perczel Dezső megbárósitása, amelyik politika .kegydijat szavaz meg Nagyenyed gyilkosának a vérszopó Axantyenak s amelyik minduntalan azon dolgozik, hogy a magyarságot egy újabb és újabb arculcsapással tegye ki ellenségei gúnyos röhejének. Mióta ez a dinasztia ül a magyar királyok trónján perceldezsősködéssel lehet csak a haza körül érdemeket szerezni. Ma tekintélytől övezett oligarchák sokszor csúfos árulással jutottak grófi címeikhez és gaztettek utján ültek mindent megölő latifundiumaikba. Egy Károlyi Sándor siettette a kuruc világ letűnését, ő a Rákóczy birtokokat kapta; egy Tisza Lajos vaskezü szolgája volt a bécsi önkénynek, az ő unokája grófságot érdemelt; Perezel Dezső csak a magyar parlamentet gyalázta meg: neki csak báróságot akartak juttatni.

És ezek a gróf urak, ezek a bárócskák, ezek a derék kis latifundisták, mikor tetteik feledésbe mennek, egy pár emberöltő múltán unokáikban nemzetfentartó elemekké válnak, dédunokájuk már a nemzet vezére lesz és hazaárulót dörög mindenkire, aki a fennálló igazságtalan állapotokat destruálni akarja. Az erkölcstelenség, a gyalázat feledésbe merül s megmarad tisztán, fehéren a grófság, a báróság és a vagyon. Nem kutatja senki a rang eredetét, nem nézi senki a vagyon árát, melynek minden fillérjéhez az elárult haza borús emlékezete tapad.

És odafelülről már négyszáz év óta a sárba tipornak minden nagyot és nemest, arculcsapnak minden jót és derekasat, hogy felemeljenek minden árulót és kitüntessenek minden gonosztevőt. Jóra intő példa akar ez lenni közéletünk minden nagyjainak: áruljátok a hazát, gyalázzátok meg a közérdeket, pofozzátok a nemzeti önérzetet, rúgjátok fel a becsületet, mert: — sic itur ad astra!