Losonci Ujság, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-25 / 17. szám
LOSONCI ÚJSÁG A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ” ELŐFIZETÉSI ÁRAKHELYBEN: ■ Községek, egyesületek, továbbá a ? , .SZERKESZTŐSÉG : FefévrfVre I I ! ! .! '. I ! 4 K — »! ! Nőgrádmegyei Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részére rés’zét niető minden k’dzteménylntézendö. Negyedévre.............................. . 2 K — f. ■. évi előfizetési díj 5 korona. ■ KIADÓHIVATAL: VIDÉKRE: ■ Egyes szám fira 20 fillér M Losonc, Kublnyi-tér 11. hová az előfizeté-Egész évre........................................10 K - f. ■ B sek> hirdetések, mindennemű pénzkülde-Felévre............................................5 K - f. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétküldésére vonatkozó Negyedévre..................................2 K 50 f. B B felszólalások intézendő k. VII. évfolyam 17. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1912 április 25. Öreg hiba Magyarországon hogyha kormányfő kell, úgy a király nem tud válogatni. Tán inkább nem akar válogatni. Van egy pár kihasznált és elhasznált öreg cselédje s ha az egyiket el kell valamiért eresztenie, úgy előveszi a másikat csak azért, hogy utána megint az elsőt hívja vissza. Ekként a kormány gyeplője néhány öreg ember, néhány jó öreg csatlós kezében van mindig s adja egyik oda a másikának. Természetes, hogy ez a sok öreg hü szolga, kik közül mindegyik volt már legalább egyszer miniszterelnök egy furcsa, ma már elavult légkörben élvén és működvén hosszabb-rövidebb ideig nem tud más lenni, mint aminő volt már régen. Ilyen öreg mindenese jó öreg királyunknak Lukács László miniszterelnök is. Kezdettől fogva nem sokat tartottunk az egész választójogi programmjáról és jóslásunk sajnos helyesnek bizonyult. Nem történt itt semmi rendszerváltozás. A Lukács programmja is épp oly becsapásra irányuló, mint a Khuené és Lukács is épp úgy, de hamarabb le fogja járni magát, sőt előttünk már le is járta magát, mint Khuen. Lukácsról külömben fel sem tételeztük volna, hogy hinni lesz képes, miszerint már nyilvánosságra hozott javaslatával célt ér. Ez olyan sajnálatos tévedése, amely még a „nagy eszébe“ vetett hitet is megingatja és semmivé teszi. Nem kell hogy nagy esze legyen az uj miniszterelnöknek, nem kell hogy szimpatikus legyen az ellenzék előtt, nem kell hogy radikális szellemű múltja legyen, nincs a jövő miniszterelnökének semmi személyi kelléke, csak egyetlen egy tárgyi garancia kell, hogy ne paktáljon Tiszáékkal, ne szűrje össze a levet a Nemzeti Kaszinóval, hanem minden fentartás, minden köntörfalazás nélkül hozza a becsületes általános egyenlő titkos és községenkénti választójogot. A választójogi követelménynek ugyanis már eddig is sok jelzője vo’L Most hozzájárul egy uj jelző: a becsületes választójogot követeljük. Az eddigi kormányok ugyanis oly nagy óvatossággal, oly félreismerhetetlen rettegéssel nyúltak mindig ehhez a kérdéshez, hogy lehetetlen nem konstatálni eljárásukból az erkölcstelen agrárfeudális uralom végső vonaglásait. Khuenek, Lukácsok mennek. És a kérlelhetetlen, önmagától rajzolódó történelem meg fogja tanítani jó öreg királyunkat, hogy minisztereit ezentúl ne kijátszott mindeneseiből, ne öreg múzeumi példányokból válogassa, hanem vegyen maga mellé egészséges modern gondolkodású fiatal embereket. Ha most Lukács ugyanolyan lelkiismeretlen lesz, mint Khuen volt, akkor ő is szembe néz a magyar nemzettel és akkor megint megkezdődik a technikai obstrukció. De ez az egész szánalmas Lukács-féle epizód mégis egy valamire jó volt. Jó volt arra, hogy megmutassa a magyar közvélemény szemében, hogy függetlenségi párt személyi tekinteteket nem néz, egyénekkel nem szimpatizál, hogy a függetlenségi párttal nem lehet experimentálni, hanem hogy a függetlenségi párt tántorithatatlanul ragaszkodik a választójogi követelményhez. Ezt nem akarjuk érdeméül felróni, mert ez máskép nem is lehet: hiszen ellenkező esetben maga a közvélemény söpörné el a függetlenségi pártot. Mert ma már a magyar közvélemény sem űz személyi politikát, ma már a nemzetnek sem cafrangok, hanem praktikus, a gazdasági életre is kiható eredmények kellenek. Erre pedig Lukács ur tervei semmiféle garanciát nem nyújtanak. mmm&m. 1—Q)vf5 e-<3xí) 6—QpS VI. Pesti élet. Tavasz, tavasz. Az embernek kedve támad verset írni. A múltkoriban egy esős este vettem észre: a fák kusza szövésű ágazata úgy csillogott a gázlámpa fényében, mint egy finom és ezüstös pókháló. Most — husvét óta — mintha piciny, halványzöld lepkék szállták volna tele a fákat. Szépek nappal, mikor a napfény cirógatja őket és szépek éjjel, mikor lámpafény aránylik zöldjükön. A napsugár végigsétál az utcákon, elszáll a fák és a házak fölött, lekúszik a föld alá a gyökerekhez, elbeszélget az emberekkel, mosolyog és nem tesz kivételt, mindenhova elnéz. És egy reggel, pár napja, egy sarkon ott kínlódott egy leány, csinos cselédleány. Elnyúlt az aszfalton, körülötte nagy tömeg ember, ő meg kinosan tolt ki száján gyilkos habot. Marólúgot ivott. Fölnézett betegen, — a tavasz tette ezt vele. Tavasz, tavasz . . . Ott működik leghevesebben, ahol vannak bokrok és padok: a kertes tereken. Példánakokáért a ligetben nagyszerű ringispilek, mozik, mutatványos bódék, barlangvasut, az angolpark, benne az elvarázsolt kastély, ródlizás, amerikai vasút és mi szem-szájnak ingere: mindezt az úristen is minden bizonnyal arra teremtette, hogy férfiak és nők együtt élvezhessék az élet bizonyos örömeit. Azt meg pláne fölösleges fejtegetni, hogy a gyepet és a bokrokat mi célra teremte az Ur anno dacumál. Második helyen áll a Múzeumkert. Közönsége nem oly vegyes: túlnyomó a nevelőnő és a diák. Már itt is kivirult az élet, amely csak párosán szép. Fiú s leány összetekint csak — a tekintetből ismeretség — ismeretségből szerelem — fiatalos és tüzes szerelem. Ez itt az élet sora. S a fák alatt ragyog a fényben a derűs görög isten, Apolló szobra . . . így van a többi kertes téren is. De van egy kevéssé ismert különlegessége Budapestnek, amely szintén idetartozik: ez a József-körut esti korzója. A József-körut felső végén (de átnyúlik a Ferenc-körutra is), főleg szombatonként, nyolc óra után uj élet indul. Ez az élet a diákot uralja s jelszava: szerelem. Mást alig látsz ott olyankor, mint diákot (annak is medikus a legtöbbje) és a környék lányait. Csinosabb szobalány, varrónő, irodista és más hasonló jók, ezek gyűlnek össze. A legtöbb mindennapos törzsvendég. Vannak kollégáim, akik jóformán minden lányt ismernek az esti korzón és mindnek ismerik a családi viszonyait — és, no igen, egyéb viszonyait is, Hogy mit keresnek itt lányok és fiuk? Hát — nem, nem mondhatom meg. De önök sejtik . . . Igen eltalálták! Egymást keresik. Tavasz, tavasz. Ó szerelem idénye! A napsugár még ma is, ezerkiiencszáztizenkettőben, a város lakosságában megmelegiti és sűriti a vért, a szivben különös áramokat indukál. Miért jelent egyet tavasz és szerelem? Az ódon Lucretius is igy ir Venusról: Szelek, felhők kerülnek tégedet, Ha jössz, a rét virágot hint elédbe, A tenger és-a fényes ég nevet. Ha jár a szél tavasszal fúva félve: Hatalmadtól illetve szárnyasok Jelentik jöttöd dallal fent a légbe. Vad barmok úsznak át sebes habot, Futnak mezőn át, vágyva mind követne, Bármerre, kit varázsod megkapott. S igy tengeren, hegyen, a gyors vizekbe, Viruló réten, erdőn szent kezed Szerelmet hint minden kebelbe szerte S továbbtenyészni vágyunk mindenek Versek járnak az eszemben és uj dal bimbózik a tavasz misztériumáról. Tavasz, tavasz . . . Milyen lehet most odahaza Losoncon? K—s A—r.
