Losonci Ujság, 1910 (5. évfolyam, 1-55. szám)
1910-03-31 / 13. szám
2. oldal. LOSONCI UJSAO 1910. március 31. K ép viselőjelölés. A végrehajtó nagybizottság gyűlése. Éljen Kujnis Gyula! Amint az áldatlan politikai viszonyok beállottak s kétségtelenné vált a képviselőház feloszlatása, országszerte megindultak a választási mozgalmak. Megmozdult a mi kerületünk is. Alkotmányos jogainknak lábbal tiprása, törvényeinknek vérlázitó megszegése, függetlenségünk, gazdasági önállóságunk iránt való nemes törekvéseinknek kézzel-lábbal-való meggátlása, — felrázta a vért ereinkben s a tett mezejére szólított bennünket. Szomorúan kellett látnunk, hogy legszentebb jogainkat, az ország jóléte iránti törekvéseinket, maga az uralkodó sem méltányolja. Az elmúlt átkos időknek feltámadt gonosz szellemei veszik körül a királyt s ragadják magukhoz a hatalmat, hitvány önérdekből, hatalomravágyásból, saját hiúságuknak legyezgetése végett — és gáncsot vetnek a népek millióinak érdekében felvett harcunk sikeres kimenetele elé. Erre és ilyen elvetemült feladatra vállalkozott a Khuen-kormány. És ennek a gyászos, nemzetrontó munkának az istápolására alakult az úgynevezett „nemzeti munkapárt“, amely tehát hamis nevet vett fel, mert sem nem nemzeti, sem nem munkapárt. Ha pedig munkapárt, akkor is gonoszmunka-párt. A Bécsnek behódoló lakájpolitikusok sikeres hóhérmunkát végeztek a nemzet törvényes jogai érvényesítésének leverésével. A népek milliói által kívánt gazdasági vívmányok helyébe kaptunk egy jogtipró, törvényszegő, alkotmányellenes kormányt. Tovább fog folyni hát a garázdapolitika s a Khuen-kormány bele fog minket egyenesen hajszolni a kapzsi osztrák mindent kizsákmányoló karjaiba. Igen, de csak úgy, ha engedjük! Nos hát nem fogjuk megengedni. A sok meghiúsított küzdelembe belefáradt népnek a szivéből még mindig nem halt ki a lelkesültség. Szabadságunk önkényes megnyirbálását, az ország jóléte, vagyis a saját magunk megélhetése és boldogulása ellen intézett merényletet nem nézhetjük tovább összetett kézzel. Ne nézzünk tehát elernyedetten, kimerültén a meginduló választási küzdelmek elé. Szedjük össze erőnket, hiszen mi erősek vagyunk ! És ha mindannyian, akik hazánk közjogi és gazdasági függetlenségéért harcolnak, összefogunk: a nem zetietlen és minden politikai erkölcsi alapot nélkülöző bécsi szekértolókat könnyű szerrel le fogjuk győzni. A mi kerületünk, amióta a szabadságérzés szárnyain kibontakozott a mamelukság lealazó nyűge alól, a — büszkén lengő, szabadságot hirdető függetlenségi lobogó alatt harcol az ország jogaiért. Hihető-e, hogy ez ne úgy lenne ezután is? Hihető-e, hogy a mi józan gondolkozásu, független választópolgáraink beállanának a minket mindenféleképen kizsaroló Bécs szekértolói közé ? Ilyet feltételezni egy pillanatra sem szabad senkinek. A mi kerületünk választó polgárai felemelkedtek a politikai érettség magaslatára; erről bizonyságot tesz a kedden megtartott végrehajtóbizottsági jelölőgyülés méltóságteljes lefolyása is. Az önálló gondolkozás, a szabadakarat szabad megnyilatkozása, a sohasem befolyásolható véleményalkotás jellemzi a lefolyt pártgyülést. A lelkesültség s a függetlenségi elvekhez való törhetetlen ragaszkodás mellett szól az a körülmény, hogy a pártnak ilyen látogatott gyűlése még nem volt. Az értekezletre szóló meghívókat szombaton küldte szét a pártvezetőség s kedden délutánra nemcsak e város polgárságának szinejava, hane n a közeli s távolabbi falvak küldöttségei és képviselői is besereglettek, hogy tanúságot tegyenek igazi függetlenségi voltukról s hogy hozzájáruljanak annak közbizalomban álló férfiúnak jelöléséhez, akit törekvéseik, elveik legaübb letéteményesének tartanak s akivel a függetlenségi zászló győzelemrejutását a legelérhetőbbnek vélik. Losoncapátfalva, Losonctamási, Videfalva, Miksi, Gács, Tósár, Divény községek mindannyian több taggal képviseltették magukat a bizottsági gyűlésen. Észrevehető volt azonban a helybeli iparosok szervezkedése is, akik jogos érdekeik megvédése céljából már előzetesen akciót inditottak iparos képviselő jelölése végett. Mert, amire még példa nem akadt, a 150 tagú végrehajtó-bizottság, egykettő kivételével, teljes számban jelent meg az értekezleten. A pártgyülés lefolyása. Pár perccel 3 óra után Kujnis Gyula pártelnök megnyitotta a gyűlést. A múlt ülés jegyzőkönyvének, valamint Beniczky Árpádnak a jelölésről való lemondó levelének felolvasása után, elnök felkérte a bizottság tagjait, hogy a jelölésre vonatkozólag tegyék meg előterjesztéseiket. Filo Lajos volt az első, aki különösen a losonci iparosság érzéseit és gondolkozását tolmácsolván odanyilatkozott, hogy a losonci valaszókerület keresve sem találtiat méltóbb jelöltet Kujnis Gyulánál. Általánosan elismert az ő tevékenysége és a közcélok érdekében hosszú idők óta kifejtett buzgósága, és ez elegendő garanciát nyújt arra, hogy a népek jogának és a függetlenségi eszméknek bátor és hivatott harcosa lesz ott is, ahová őt a mi bizalmunk küldi. Javasolja, hogy egy szivvel-lelkesedéssel kiáltsák ki Kujnis Gyulát a losonci kerület képviselőjelöltjének. Dörgő éljenzés követte F'ilo Lajos szavait, amelyben benne rezgett a lelkesedő ragaszkodás és az őszinte bizalom hangja is. Azután egymást érték a felszó’alások, amelyekben ki-ki megindokolta a kikiáltott jelöltbe vetett bizalmát, méltatva az ő érdemeit s kifejezvén azt a reményt, amelyet az ő sokoldalú tevékenységétől majdani uj minőségében is elvárnak. A párthatározat. Ekkor az elnöklést Beniczky Árpád, a párt tiszteletbeli elnöke vette át; kifejtvén, hogy bár nem tartozik a losonci választókerületbe, de szive egész melegével üdvözli a losonci függetlenségi párt eme magatartását és ígéri, hogy jelöltjük érdekében meg fog tenni mindent, ami csík módjában áll. Azután feltette a kérdést, hogy mily határozatot hoz a pártérlekezlet a jelölésre vonatkozólag. Éljen Kujnis Gyula ! — hangzott fel minden oldalról; és az elnök ama felszólítására, hogy álljanak fel azok, akik a Kujnis Gyula jelölsége mellett vannak, miként egy férfiú állottak fel mindannyian a jelenlévők. Ezen impozánsan és egyhangúlag kifejezésre juttatott bizalom megnyilvánulás után Beniczky Árpád elnök kimondotta a határozatot, hogy a losonci egységes és szét nem vált függetlenségi és 48-as párt, nagy hazánkfiának Kossuth Lajosnak nagy elvei alapján, Kujnis Gyulát egyhangú határozattal képviselőjelöltjének kiáltja ki. Harsány éljenzés hangzott fel az elnök szavai után, amelynek végeztével a pártgyülés az elnöklő Beniczky Árpádnak az értekezlet példás és kitűnő vezetéséért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Még több belügyet tartalmazó s a választások vezetésére vonatkozó ügynek elintézése után, elnök a pártértekezletet, a képviselőjelölt szakadatlan éltetése közben, berekesztette. Kujnis Gyula jelölése. Nem ért váratlanul senkit a függetlenségi párt képviselő jeiölése. Nem napok, sem nem hónapok, hanem évek hosszú során át érlelődött meg a losonci polgárságban az a meggyőződés, miként ha olyan képviselőt akarnak a parlamentbe küldeni, aki a mi érdekeinket legjobban megtudja védeni, aki ismer minket, tudja gondjainkat s bajainkat és aki ami testünkből való test és vérünkből való vér, — akkor a választás senki másra nem eshet, mint Kujnis Gyulára. Hogy ki az a Kujnis Gyula és micsoda, — azt felesleges is magyarázgatnunk. Egy egyszerű polgárember, iparos. Aki az ő kiváló tehetségével, az élet nehéz iskolájában megszerzett sokoldalú képzettségével, ismereteivel oly pozíciót vívott ki magának a társadalomban, amelyre példa nem mindennap akad az életben. Több, mint 20 esztendeje tagja a városi tanácsnak, 14 éve felügyelője a losonci evang. egyháznak. Busbak Ádám halála óta elnöke az Ipartestületnek. Mintegy két évtized óta tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Választott tagja a főváros minden számottevő országos iparegyesületeinek és munkás jó éti intézményeinek stb. stb. s végül a választókerületünk függ. és 48-as pártjának elnöke. Mindezen tiszteségeit azonban nem diszül tartogatja, hanem minden minőségében derekasan meg is felel azoknak. Közmondássá vált az iparosok érdekeiben kifejtett munkássága. A szegény nép érdekeit mindig szivén viseli, akár közjótékonyságról, akár az adóteher csökkentéséről vau Egyházi, városi, avagy politikai ügyekben, egyformán munkálkodik a közjó érdekében igen tevékeny, áldásos és hasznos működést fejtett ki a múltban és hasonlóképpen cselekedni máig sem szűnik meg. Ezért tehát szerencsésnek kell tartanunk a losonci választókerületi függ. és 48-as pártjának határozatát; nem szaladtak idegenbe nagynevű, Az uj költészet. Wilde Oszkár mondja valahol, hogy egy mü, vagy irány mindenesetre életrevaló, ha sok a gáncsolója és sok a dicsérője. Ha van egy kis igazság e megjegyzésében, akkor a mai modem költészet a legéletrevalóbb a világon, mert ennek annyi az ellensége, hogy annál már csak az imádója több. Soha oly eleven irodalmi harcot, oly termékeny és elkeseredett küzdelmet szellemi eredményeket, oly érdeklődést versek iránt, nem látott még ez a magyar világ, soha nem élt egyszerre annyi költő-lángész ezen a mi kopár ugarunkon: mint amióta Ady »Újabb versek« c. könyve (mint a mesében a királyfi csókja az álvó palotát) fölébrésztette évtizedek óta pangó, halott, érdektelen irodalmi életünket. Így is elmaradtunk ugyan a Nyugat mögött, ahol Baudelaire, Mallarme, Rimbaud, Verlain már a 80-as években keltettek forrongást eredeti költészetükkel. A 80-as években, mikor még a népies irány egyedül üdvözítő béklyói közt hevert a béna magyar irodalom, mikor Vajda János tartalmas, sötét énekeit lehetetlenné tette, a Komjáthy eredeti világfelfogásu, modern egyéniségét észre sem engedte venni nálunk a Petőfi-társaság et komp. Mondom, elmaradtunk a Nyugat mögött. S mégis, ha nem tudnám, hogy minden a maga idejében jön, azt hinném, hogy korán jött hozzánk ez az irány. Úgy kiabálnak rá kigyót-békát, olyan kicsinyes, megnemértő ellenségeskedéssel fogadják, úgy ki akarják űzni tömjénes prédikációkkal. Hanem a maga idejében jött. Sem korán, sem későn. Nem a tegnapé s nem a holnapé, hanem a máé e költészet. Nem a falusi egészség és a jóllakottság röfög, fütyörész, hanem a nagyvárosi utcák nyomora, beteg finomsága, idegessége lázong, sir benne. Uj hangok, uj érzések, uj gondolatok, uj egyéniségek, amiket mind a mai városi élet keserves küzdelmei, züllése vetettek ki a költészet partjaira. Uj nyelv, uj dallamok és mind a máé. Mind a máé, — azért örök időkre szól; mind egyéni, — ezért széles emberrétegeket fejeznek ki. Nem korai ez a költészet, hanem a mi nagyérdemű közönségünk maradt el. Az nem látja még önmagát, az nem ismeri el saját fiának a modern irányt. Áz nem látja még, hogy megváltozott a világ; hogy a pusztuló falvak mellett nőnek a városok és a proletárság ; hogy a nemzetek közt mind erősebbé lesz az érintkezés és lefújtak a régi zárkózottságnak; hogy a rohamos élet a betegességig megnövelte idegi sségünket és várunk léghajót, fölfedezéseket, — a régi nyugalmas világ kicsúszott alólunk. S hogy az uj irány ezt fejezi ki, amellett tanúskodik a sok ellensége és a még több imádója, amellett tanúskodik, hogy annyi ismeretlen tehetséget tudott előszólitani a legkülönbözőbb és legérdekesebb néprétegekből. (íme, csak a legeslegnagyobbak közül: Ady, Babits, Juhász, Tóth Árpád, Bodor, Dutka, Kemény, Oláh, Kosztolányi, Kaffka Margit, Erdős Renée és még sokan.) Ha ez az irány téves, beteg, visszaeső, akkor ugyanilyen a korunk is. S ki meri ezt állítani épen a mi találmányoktól izgalmas korunkról?! S az, hogy korunkat fejezi ki, megérteti velünk a modern költészet minden szépségéthibáját. Hja, nagyérdemű közönség, ne méltóztassék káromkodásokat, a népért és a jogokért történő lelkesedéseket, erkölcsös életre buzdító prédikációkat és egyéb magyar népdalokat várni a modern verstől, amint a Kont méltóságdus dallamához és magasanszárnyaló fönséges kifejezéseihez is ritkán lesz szerencséje manapság. A modern költészet majdnem kizárólagosan lira, még pedig erővel teljes, egyéni lira és mint minden uj korszak elején, romantikus és idealizáló. Korlátlanul csapongó képzelet (ezért oly gyakori benne a szimbólum), szinesség, változatosság, sajátosra, egyénire való törekvés jellemzik, a lélek legrejtettebb, beteg finomságaiba való őszinte elmélyedésen és egy kis ködös különcködésen kivül. Gyakran csupa izgatott sietség, homályos szűkszavúság, ami a képzeletet hozza munkába ; sok fantasztikum, gondolatokban, előadásban és szavakban egyaránt; versformában uj, nem a szótagokon alapuló melódia, mit a fogalmak és gondolatok zenéje teremt meg; nyelvben a szavak értékének ismerete, a velők való művészi bánnitudás, a régi szavak uj árnyalatainak meglátása és kifejező, metaphorikus uj szók alkotása; ezek szembetűnő tulajdonságaik. Azon se tessék megütközni, ha egy versnek ez a cime : »Fehér csönd.« Előfordul ugyan másutt »fekete csönd,« kék csönd,« talán »vörös csönd« is, de igaza van Adynak is, Dutkának is, Lesznai Annának is, mikor ilyen jelzőket használ, mert ezek fejezik ki az érzésüket. A francia Mallarmé-